Szentessy Balázs
– Honnan jött a sport szeretete?
– Már gyerekkoromban fontos volt a víz és a mozgás. Falun nőttem fel, 150 méterre laktunk a Dunától, úgyhogy úszni is korán megtanultam. Érdekes egyébként, hogy eredetileg a képzőművészeti pálya felé indultam, még középiskola második osztályában is ez volt a tervem. Harmadikos koromban döntöttem el, hogy mégis a TF-re, a Testnevelési Főiskolára megyek.
– Mi motivál a sportban?
– A teljesítmény. Mindenféle szempontból szeretem, a munkában is. Alapvetően az erő-állóképességi mozgások felé mentem el, de ha a vízi sportokat nézzük, a kajak a szerelmem. Ha az ember hajnalban vízre száll egy órára, egy egész napra feltöltődik belőle. A testmozgásnak van egy olyan harmóniája, amitől nem csak nézni, hanem művelni is jó. Szeretnék minél több sportágat kipróbálni, és legalább alapszinten megtanulni. Ha valamibe beleásom magam, azt igyekszem a képességeim határáig kitolni. Még most, 43 évesen is úgy vagyok vele, hogy szeretem a saját korlátaimat feszegetni, és a hallgatóimat is erre nevelem.
– A neved egybeforrt az egyetemi evezős élettel. Hogy építetted ki a csapatot?
– Szép fokozatosan. Ahogy idekerültem az egyetemre ’94-ben, rögtön idehoztam a saját kajakomat. A hallgatók pedig elkezdtek kérdezgetni, hogy ki lehet-e próbálni. Erre a sportágra is igaz, hogy a befektetett energia megtérül. Annak a kemény magnak a lelkesedése, akik rendszeresen lejártak evezni, egyre több embert vonzott. A mostani tanévben például negyven-ötven fős csapattal dolgozom. Az elején nagyon nehezen tudtam elfogadni, hogy az ember kiépít négy-öt év alatt egy jó csapatot, akik aztán kirepülnek, és mindent elölről kell kezdeni – de persze ennek is megvan a maga szépsége, mert látható a fejlődés, amíg a tanítványból „öreg evezős” lesz.
– Akkor akik idejárnak, szeretik ezt csinálni.
– Máshogy nem is lehet. Mindig mondom a hallgatóimnak azt a menedzsmentből is ismert példát, hogy tízezer óra befektetett munka után lesz valakiből profi abban, amit csinál. Szerencsére a hallgatók fejlődnek ,és egyre ügyesebbek. De azért lehet számolgatni az órákat.
– Milyen versenyeken szoktatok részt venni?
– Minden év augusztusában fixüléses országos bajnokságra járunk Balatonföldvárra. Részt veszünk Balaton-átevezésen, és van egy úgynevezett Balaton-maraton is. Decemberben Mikulás-kupát szoktam rendezni, ami egyébként nagyon jó csapatépítő verseny. Idén augusztusban a lányok amatőr és profi kategóriában is aranyéremmel jöttek haza Balatonföldvárról, a fiúk pedig amatőr kategóriában második helyen végeztek. Visszatérve egyébként a második kérdésedre, a sportban még az motivál, ha látom az evezőseim csillogó tekintetét, az elfáradt, izzadt arcokat, és látom a sikereket, kudarcokat. Ezt az érzést semmi más nem tudja pótolni, csak ha valamibe sok energiát fektetünk, és utána megmérettetünk.
– Milyen pluszt ad ez a sportág a hallgatóknak?
– Mai virtuális világunkban a gyerekek sajnos elidegenednek a sportolástól. Annyira vicces, hogy ma kalandparkokat kell létesíteni ahhoz, hogy a gyerek megtapasztalja a fára mászás élményét. Ezzel is tükröt tartunk magunk elé: tényleg itt tartunk? Remélem az evezéssel mi adunk valami olyat a hallgatóinknak, amitől egy idő után már nem az aláírásért jönnek edzeni, hanem mert elkapja őket a gépszíj, és viszi őket magával. Nem ép testben épp’ hogy élek, hanem ép testben ép lélek. Szerintem az edzés alkalmas arra, hogy jó úton haladjanak tovább a diákok.
