Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Projektzárás a Pannon Egyetemen

2011. október 14. 13:05
Az „Élhetőbb környezet, egészségesebb ember – Bioinnováció és zöld technológiák kutatása a Pannon Egyetemen” című program záró rendezvényét október 14-én tartották. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az Európai Unió és a magyar állam társfinanszírozásában közel 700 millió forint összegű támogatást nyert el a Pannon Egyetem. Az összeget az egyetem környezetkímélő technológiák és eljárások kidolgozására fordította. A 2009 szeptemberében indult munka 2011. október 31-én zárul.


Dr. Friedler Ferenc

Dr. Friedler Ferenc rektor köszöntőjében hangsúlyozta a projekt által támogatott kutatások jelentőségét az egyetem életében. Hozzátette, az intézmény fontos feladata az innovációs folyamatokban való részvétel. A Pannon Egyetem rektora elmondta, bízik a jelenlegihez hasonlóan sikeres és eredményes projektek indításában.


Dr. Kristóf János

Ezt követően Dr. Kristóf János kutatásvezető foglalta össze az elért eredményeket. Kiemelte, hogy elsődleges célkitűzésük a Pannon Egyetem intézményi alapkutatásainak és a kutatásokat végző csoportoknak pénzügyi megerősítése volt. A pályázaton elnyert összeg munkahelyek megőrzését is lehetővé tette. Kristóf János úgy látja, hogy csak akkor lehet a környezetvédelem hatékony, ha a környezettudatosság gyökeret tud verni a társadalomban és a mindennapi életben egyaránt.

A rendezvényen a nyolc alprojekt vezetői számoltak be az elmúlt két év eredményeiről. A kutatás mérnöki, természettudományos, informatikai, mezőgazdasági és gazdaságtudományi oldalról közelíti meg a környezetvédelem kérdését és problémáit.

A két éves programban 35 külföldi, 78 hazai kutató, valamint 50 mester- vagy doktori képzésben résztvevő hallgató dolgozott, és több mint 200 ipari partnert vontak be a folyamatba.

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.