Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C

Tehetségek határon innen és túlról

2011. szeptember 26. 9:19 // Forrás: Pannon Egyetem
Tizenegyedszer kezdődött meg a tanév a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara által működtetett Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolában.

A hétvégi foglalkozásokon az ország minden tájáról és határainkon túlról is részt vesznek a matematika iránt érdeklődő kiemelkedő képességű középiskolások.

A matematika sokat adott a fejlődéshez, ezért is fontos a matematikaoktatás, hangsúlyozta Némedi Lajos Veszprém alpolgármestere az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola szeptember 24-én tartott tanévnyitó ünnepségén. Köszöntőjében beszélt a „matematika Mozartjának”, az iskola névadójának hat évtizedes munkásságáról. Hangsúlyozta, minőség nélkül a munka mit sem ér, a Pannon Egyetemre ez jellemző, ez legyen a diákok mércéje is.

Dr. Pintér Ferenc, az iskola igazgatója ennek igazolása képpen az elmúlt tíz év legfontosabb eredményeit mutatta be az ünnepség résztvevőinek. Üdvözölte többek között a kassai, az érsekújvári és a zentai diákokat. Elmondta, hogy a szolnoki központba kárpátaljai és beregszászi középiskolások is jelentkeztek, az iskola iránti érdeklődés egyre nő határainkon innen és túl egyaránt. A létszám állandóan emelkedik, a veszprémi központba 157, Szolnokra 82 diák jelentkezett eddig, akik egymás közt versenyben vannak a bejutásért. Az ország mintegy 70 rangos középiskolájából látogatják a foglalkozásokat, melyeket a matematikai tehetséggondozásban országosan elismert tanárok tartanak. Öt-öt hétvégén fejlesztik majd matematikatudásukat mindkét helyszínen. Kitartásra, komoly, szorgalmas munkára buzdította a középiskolásokat az igazgató.

Dr. Friedler Ferenc rektor kiemelte, hogy a tehetséggondozáshoz szükséges négy feltétel (kiemelkedő képességű diákok, kiváló tanárok, megfelelő szervezet és finanszírozás) mindegyike rendelkezésre áll az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolában. A programot működtető Műszaki Informatikai Kar célja, hogy a diákok sikeresek legyenek szakmai pályájukon, ebben segíti őket a tehetséggondozó iskola is. Sikeresek azonban csak szigorú elveket követve lehetnek, hiszen tudományos pályájukon mások értékelik majd teljesítményüket.

A foglalkozásokat mindkét helyszínen érdekes előadások színesítik. A tanévnyitó keretében Dr. Pósfai Mihály egyetemi tanár mutatta be a bioásványokat. A középiskolások sok érdekességet tudhattak meg a mágneses baktériumok életéről, a komplex élőlényekben előforduló mágneses kristályokról és a magnetit alkalmazási területeiről. Ezt követően a hétvégén folytatódtak a matematika foglalkozások a versenyekre felkészülés jegyében. A szolnoki központban szeptember 30-án kezdődnek a foglalkozások.

vehir.hu
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.