Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kutatók éjszakája

2011. szeptember 21. 17:40
Szeptember 23-án a tudományt fesztiválköntösbe öltöztetik a Pannon Egyetemen a kutatók éjszakájához kapcsolódva.

Megnyílnak a laborok, kiderülnek a kulisszatitkok, érdekes előadások, játékok és beszélgetések várják az érdeklődőket pénteken a Pannon Egyetemen, három helyszínen is: Veszprémben, Keszthelyen és Nagykanizsán. Határ a csillagos ég!

A rendezvény célja, hogy a kutatásokat népszerűsítse, kézzelfoghatóvá tegye azok eredményeit. Az érdeklődők kisebb-nagyobb csoportokban bepillantást nyerhetnek a laboratóriumokba, kipróbálhatják a kísérleteket, neves professzoroktól kérdezhetnek és érdekes előadásokon tájékozódhatnak több tudományterületen szeptember 23-án.

Varázslatos tudomány (13.00 – 15.00)

Veszprémben 13 órakor kezdődnek a programok a Polinszky teremben, ahol a Varázslatos tudomány címmel látványos természettudományos kísérleteket mutatnak be, melyre elsősorban iskolai osztályok jelentkezését várják a szervezők.

Gazdasági Játékfesztivál (18.00 – 22.00)

Immár jubileumi, 5. alkalommal rendezi meg a Gazdaságtudományi Kar a Gazdasági Játékfesztivált, ahol a hagyományoknak megfelelően érettségi tablót nyerhetnek a szerencsés osztályok.

Ezzel párhuzamosan indul az offline Facebook park regisztrációja a B épület aulájában, majd 18.10-kor kezdetét megkezdődhet az egyetemi és offline Facebook alkalmazások telepítése az A épület előtti területen. Ezen a programon a fiatalok körében népszerű közösségi oldalt viszik ki a természetbe, hogy internetmentes környezetben, offline és analóg módon is kipróbálják az oldal szolgáltatásait.

A MéhkasAula vezetésével este 7 órakor Dia workshop indul az aulában, amellyel meg lehet festeni az A épületet (20 órától), a legjobbakat pedig különdíjban részesítik.

Éjszakai egyetem az MFTK-n (18.00 – 22.00)

A Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar éjszakai előadásokat szervez a bölcsészet- és társadalomtudományok területéről. Az Angol-Amerikai Intézetben megelevenednek a brit és amerikai történelem fontos momentumai, míg a Germanisztikai Intézetben német nyelvű játékos vetélkedőkben vehetnek részt a nyelv tudorai. Az Antropológiai és Etika Tanszék különböző előadásokkal készült az éjszaka folyamán, de nem maradhat el a filmvetítés sem a Magyar Irodalomtudományi Tanszék és a Színháztudományi Tanszék jóvoltából.

TWAN kiállítás (18.00, aula)

„The World At Night” a világ éjszakai arcát tükröző asztrotájkép kiállítása, amelyben hat kontinens tájainak természeti és építészeti nevezetességeit mutatják be az egyetemen. Ezután a Határ a csillagos ég elnevezésű program keretében rendhagyó tárlatvezetést tartanak a képek között, majd az Előadások a csillagok alatt esemény keretében a technikai újdonságokról hallhatunk érdekességeket.

Aki pedig élesben is látni akarja, hogyan dolgoznak az asztrofotósok, azoknak a B épület előtt a helye 20 órától, amikor Ladányi Tamás workshopot tart a közönségének.

Nyitott Karral várunk! (19.00 – 23.00, B és C épület)

A Mérnöki Kar jóvoltából megadatik a lehetőség mindenkinek, hogy Junior Márnök Diplomát szerezzen. Bemutatkoznak a kar kutatóműhelyei, húszperces kurzusokat tartanak a résztvevőknek, megismerhetik a lézerfényt közelebbről és még sok más érdekes dolgot, amiről talán még nem is hallottak.

Informatikusok éjszakája (18.00 – 22.00, I épület)

Mert az informatika nemcsak a számítógépekről szól! Itt bemutatják a kutatások emberi oldalát, megnyílnak a laborok és érdekes kísérletek részesei lehetnek az érdeklődők, 10 emeletnyi tudást adnak át, kutató professzorok válaszolnak az érdeklődők kérdéseire, akik kiscsoportos blokkokban látogathatják a laborokat.

Keszthelyen a belvárosba költöznek a kutatók, akik segítségével felfedezhetik az érdeklődők a mikrokozmoszt, az éjszakai állatvilágot és a Georgikon Kar diákéletéből régi filmkacatokat tekinthetnek meg a retromoziban. A Nagykanizsai Kampuszon kiderül, hogyan építsünk emberekből telekommunikációs rendszert a gyakorlatban, egészséges-e az egészségügy, mi a horror a romantikában, valamint barangolás indul a Google világába és az innovációba fiatal kutatók vezetésével. A kérdéseknek és az érdeklődésnek „csak” a csillagok szabnak határt, mindhárom helyszínen minden korosztály találhat kedvére való programot.

Aki a programokról részletesebben szeretne olvasni, itt megteheti.

vehir.hu
további cikkek
Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! oktatás Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. 2026. február 2. 11:41 Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel közélet Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel Tizenkettedik alkalommal rendezte meg óvodásoknak szóló természtvédelmi vetélkedőjét és rajzpályázatát a Szilágyi Keresztény Iskola. Kedden hirdettek eredményt. 2026. január 27. 21:51 Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. közélet Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. Rég nem látott létszámokkal dübörögnek a pedagógusképző felsőoktatási intézmények, lesz tehát tanár, lesz tehát jövő - hangsúlyozta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára az országos gimnáziumi rangsor díjátadó gálán csütörtökön a budapesti Várkert Bazárban, ahol az is kiderült, hogy a Lovassy László Gimnázium ezen a listán is az élmezőnyben van, de egy másik veszprémi iskola is megjelent a díjazottak közt. 2026. január 16. 13:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.