Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

534 millió forint kifizetéséről döntöttek

2011. szeptember 5. 12:51 // Forrás: MTI
A Magyar Kármentő Alapba a befizetett több mint kétmilliárd forint pénzadományból eddig 534 millió forint kifizetéséről döntöttek.

Ezt a pénzt a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófában érintett Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely önkormányzatai kapják - közölte az alapot irányító bizottság elnöke hétfőn az MTI-vel.

Lasztovicza Jenő tájékoztatása szerint a kármentő bizottság eddig 26 határozatot hozott, amelyekkel az ajkai térség településeinek beruházási terveit 534 millió forinttal támogatták. Devecser 352 millió, Kolontár 155 millió, Somlóvásárhely 27 millió forint támogatásban részesült, ebből 275 milliót utaltak át eddig az önkormányzatoknak. Hozzátette: a támogatások elbírálása folyamatos, a kormány által létrehozott pénzügyi alap forrásaiból a gazdasági megújulást ösztönző közösségi beruházások indulnak.
Az alapban kamatokkal együtt 2 milliárd 100 millió forint gyűlt össze, ebből a további kamatozás érdekében október 3-ig egymilliárd forintot, szeptember 6-ig 500 millió, szeptember 8-ig százmillió forintot kötöttek le - közölte Lasztovicza Jenő.

Emlékeztetett, hogy a már kifizetett összegekből támogatták a többi között a katasztrófában veszteségeket szenvedett vállalkozásokat, kifizették az otthonukat elveszítő családok átmeneti albérletének költségeit, hozzájárultak a devecseri rendőrőrs megépüléséhez. A települések szükségleteinek megfelelően orvosi rendelő, szolgálati lakások, iskolai sportpálya, sportöltöző, focipálya építését, illetve tanösvény és szennyvízcsatorna kiépítését finanszírozzák.

A vörösiszap-katasztrófa károsultjainak támogatására létrehozott alap legfőbb irányító szerve a kármentő bizottság. Tagjai - elnökként - Lasztovicza Jenő, a védelmi bizottság elnöke, Imre László, a Veszprém megyei önkormányzat főjegyzője, Ékes József, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Tollár Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gazdasági főigazgató-helyettese, Kullmann Ádám, a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány tanácsadója, illetve a három érintett település - Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely - polgármestere. Az alap a kormányrendelet szerint 2012. december 31-ig működik. A bizottság döntéseit háromtagú felügyelőbizottság ellenőrzi, az adományok elosztásáról szóló döntéseket a www.karmentobizottsag.vpmegye.hu oldalon teszik közzé.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, mintegy százhúszan kerültek kórházba, több száz ház vált lakhatatlanná. Az anyagi károkat több tízmilliárd forintra becsülik, a katasztrófa utáni helyreállításra és újjáépítésre az állam eddig több mint 30 milliárd forintot költött.

vehir.hu
további cikkek
Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái közélet Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény.  ma 16:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.