Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 10. Ármin
Veszprém
21°C
2024. május 10. Ármin
Veszprém
21°C

Orbán Éva három centire volt a döntőtől

2011. szeptember 2. 9:16 // Forrás: MTI
A VEDAC kalapácsvetője mindössze három centiméterre volt attól, hogy döntőbe bejusson a tegui szabadtéri atlétikai vb-n, végül azonban a 13. helyen végzett.

Az augusztusi Universiadén új országos csúccsal (71,33 m) ezüstérmet szerzett magyar nehézatléta elsőre érte el legjobbját, 68,89 métert, másodikra 68,28-at dobott, harmadik kísérlete pedig érvénytelen volt.

"Az első dobásra kellett volna építkeznem, de nem tudtam - nyilatkozta versenye után Orbán a magyar szövetség MTI-nek küldött beszámolója szerint. - Ahelyett, hogy javítottam volna, folyamatosan rontottam. A melegítésnél jól éreztem magam, ilyen probléma nem volt. Azt sem érzem hátránynak, hogy az Universiadét és vb-t számítva már hosszú ideje ezen a földrészen vagyok. Az én eredményeim között ez a délelőtti közel 69 méter nem olyan rossz. Ami sikerült Kínában, az itt sajnos nem jött össze. Még nagyon friss bennem, hogy három centiméteren múlott."

Orbán Éva búcsújával a magyar atléták befejezték szereplésüket a vb-n, melyen a kalapácsvető Pars Krisztián révén egy ezüstérmet szerzett a válogatott.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.