Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 12. Pongrác
Veszprém
20°C
2024. május 12. Pongrác
Veszprém
20°C

Megyei rangadón debütál a VFC

2011. augusztus 26. 12:52 // Forrás: veszpremfc.hu
A hazai nyitányon egyből a megyei derbivel kezd a Veszprém FC – a megyei rivális FC Ajka látogat az egyetemi stadionba.

Az ajkaiak meglepetéssel kezdték a szezont az első fordulóban, miután a bajnokesélyes Gyirmótot legyőzték hazai pályán 2-1-re. A meccs érdekessége, hogy a hazaiak emberhátrányban játszottak a 61. perctől, mert 2-1-es állásnál Pavlitzky Tamást kiállította a játékvezető. A Gyirmót az emberelőnyt és a rengeteg gólhelyzetet sem tudta gólra váltani, így értékes győzelmet szerzett az FC Ajka.

A tavalyi szezonban a két csapat egymás elleni mérkőzésein csak Mihalecz Péter tudott eredményes lenni, aki ősszel kétszer, tavasszal pedig egyszer vette be a Veszprém FC kapuját. Tavasszal a 27. fordulóban játszottunk hazai pályán, ahol Mihalecz a 23. percben lőtte a győztes találatot. Vágó Attila, akkor így nyilatkozott: "Az első félidei gyenge játékunk miatt kaptunk ki."

Akikre biztos nem számíthat a vezetőedző: Molnár Zoltán, Czvetkó József, Varga Tamás sérülés miatt, Novothny Soma pedig válogatott szereplése miatt lesz távol.

Labdarúgó NB II Nyugati csoport, 2. forduló:
2011.08.27. (szombat) 17:30
Veszprém FC–FC Ajka
Veszprém, Egyetemi Stadion

Forrás: veszpremfc.hu

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.