Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mikor repülnek?

2008. április 11. 0:58
Az Államkincstár 2006. január 1-jén, térítésmenten átadta a volt szovjet katonai repteret a veszprémi és a szentkirályszabadjai önkormányzatnak. A 440 hektáros terület 2/3-a része a faluhoz, 1/3 része a megyeszékhelyhez tartozott. Az azóta eltelt időszakban az ügyben érintett felek egymást vádolják. A felgyülemlett iratok mennyisége meghaladja a több kilogrammot. Szentkirályszabadja polgármestere így fogalmaz: „az igazságot fel merem vállalni, de az alaptalan vádakat elutasítom.”

Tény, hogy az érintett önkormányzatok a területet eladták a budapesti székhelyű BudaWest Zrt.-nek, körülbelül 200 forint/négyzetméter áron. Az adásvételi szerződésben kikötötték a felek, hogy az elfogadott rendezési tervtől számított két éven belül a vevő elvégzi a szükséges beruházásokat, majd a repteret legalább öt éven keresztül üzemelteti.

A rendezési terv elkészültéig, annak elfogadásáig, úgy tűnik, hosszú út vezet. Először a szerkezeti tervet és az építési szabályzatot kell elkészíteni. A terveket előzetes jóváhagyásra be kell nyújtani a területileg illetékes több tucatnyi szakhatóságnak. Ha bármelyik szakhatóság kifogással él, az egész procedúra újrakezdődik, egészen addig, amíg az összes hatóság elfogadja a terveket. Csak ezek után terjeszthetik a polgármesterek a képviselőtestületek elé elfogadásra a végleges rendezési tervet. Ezt még megtorpedózhatja bármelyik településen, bárki által kezdeményezett, helyi népszavazási kezdeményezés.

Jelen esetben a szentkirályszabadjai önkormányzatnak azért kellett változtatási tilalmat elrendelni az érintett területen, mert nem készült előzetes környezetvédelmi hatástanulmány, nem szerepelnek a felépítményi és egyéb műszaki paraméterek a szerkezeti terveken - mondja Iványi András, a falu elöljárója. Időközben a két település közötti megállapodás szerint a gesztori szerepet Veszprém vállalta fel. Az új tervek a város főépítészének irányításával készültek el. A kölcsönösen elfogadott ütemtervnek megfelelően kell az érintett feleknek a beruházással kapcsolatos összes döntést meghozniuk. A felek, legközelebb április 10-én fognak asztalhoz ülni. Majd ezt követően április 22-én nyújthatják be a tervdokumentációkat az illetékes szakhatóságokhoz, előzetes véleményezésre.

Amennyiben legkésőbb 2008. szeptember végéig nem kerül elfogadásra, úgy az adásvételi szerződésben foglalt, elidegenítésre vonatkozó pont is sérül, ami annyit jelent, hogy az önkormányzatok a jelzett dátum után a területet bárkinek eladhatják. Vagy véget nem érő jogi procedúrák kezdődnek.

A jelek szerint ez egyik félnek sem áll érdekében. Szentkirályszabadja polgármestere sommásan összegzi a reptérrel kapcsolatos véleményét: „A rendezési terv keretein belül érvényesüljön a  térséget szolgáló repülőtér jöjjön létre, igaz vannak nehézségek a rendezési terv körül.”

Vajon mikor fog az első repülő landolni a volt szovjet katonai repülőtéren? Ennek a kérdésnek a megválaszolására még az optimista polgármester sem mert vállalkozni.

Pedig a környékbeliek is úgy várják a beruházás elindulását, mint egy „falat kenyeret”, abban bíznak, hogy új munkalehetőséghez jutnak.

Beke G. László
további cikkek
Az oltár előtt lett rosszul a menyasszony közélet Az oltár előtt lett rosszul a menyasszony Az Országos Mentőszolgálat osztotta meg azt a történetet, amikor egy huszonöt éves menyasszony az oltár előtt lett rosszul és esett össze. Szerencsére az ijesztő jelenet happy enddel végződött. ma 14:31 Megújul és bővül a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola oktatás Megújul és bővül a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola A Veszprémi Tankerületi Központ Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése című projekt nyitórendezvényét március 13-án tartották a szóban forgó intézményben. ma 12:13 Magyarország ad otthont az Európai Unió legnagyobb katonai gyakorlatának közélet Magyarország ad otthont az Európai Unió legnagyobb katonai gyakorlatának Magyarország ad otthont március 25. és április 10. között a MILEX 2025 elnevezésű nemzetközi katonai gyakorlatnak, amely az Európai Unió (EU) harccsoportjainak szárazföldi műveleti képességeit teszteli.  ma 9:43 Kik a balatoni emberek 2025-ben? Pannon Egyetem Kik a balatoni emberek 2025-ben? Vajon kik alkotják a Balaton társadalmát? Létezik még ez a közösség a közel tízmillió magyarországi ember között, vagy csupán a turisztikai desztináció statisztikai elemei az itt élő emberek? Tényleg olyan sikeres ez a régió, ahogy sokan tartják? Szántó Balázs, a Pannon Egyetem mesteroktatója ezekre a ritkán feltett, mégis aktuális kérdésekre kereste a válaszokat az egyetemen szervezett Balaton konferencián. ma 16:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.