Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Falunap és díjátadó

2011. június 11. 22:26
A kádártai falunapon adták át első alkalommal a Dévai Bíró Mátyás-díjat szombaton, amit L. László Gizella vehetett át a városrészért tett munkásságáért.

Gazdag szórakoztató program várt mindenkit, aki ezen a napon ellátogatott Kádártára. A 17. alkalommal megrendezett falunapon tánc és ének egyaránt helyet kapott a színpadon, emellett ízes csemegék, hűsítő italok, vidám játékok biztosították a tökéletes kikapcsolódást.

A jelenlévőket Porga Gyula, Veszprém polgármestere köszöntötte a késő délutáni órákban, majd a rendezvényhez kapcsolódva első alkalommal adták át a Dévai Bíró Mátyás-díjat. Az elismerésben az részesülhet, aki sokat tett Kádárta városrész kulturális életének fellendítéséért, a közösségek formálásáért, fenntartásáért, a kádártati identitás erősítéséért, a városrész nevének öregbítéséért. A helyi önkormányzat egyhangúlag úgy döntött, hogy 2011-ben L. László Gizellának adományozza a díjat, amit Czaun János képviselő nyújtott át.

L. László Gizella a herendi porcelángyár iskolájában tanult meg festeni és rajzolni. A magas szintű művészeti képzésnek köszönhetően sokoldalú tudásra tett szert, tanárának biztatására kezdett el festészettel foglalkozni. 1992 óta nagyon sok csoportos és egyéni kiállítása volt. 2010-ben Art- és Aranyecset-díjjal ismerték el munkásságát. Ha egyetlen dolgot kellene kiemelni a művész személyiségéből, az az önzetlenség lenne – hangzott el a művész méltatásában.


N. László Gizella

A késő éjszakába nyúló utcabált követően sem maradnak rendezvény nélkül a kádártaiak, vasárnap gyereknapot tartanak a helyiek nagy örömére.

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben sport A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. tegnap 15:38 Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson közélet Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. tegnap 11:28 A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását közélet A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. 2026. január 31. 16:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.