Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Rövidesen beindul a nyári napközi Veszprémben / – sok a program, de hiányzik a koordináló szerep –

2008. július 3. 13:37
A jövő hét első napjától a megyeszékhelyen is beindul a nyári napközi. A szolgáltatásról Némedi Lajos önkormányzati képviselő és Horváth Miiklós táborvezető tartott csütörtök délelőtt sajtótájékoztatót a városházán.
Veszprém Megyei Jogú Város Oktatási és Sport Irodájának szervezésében a nyári napközis tábor augusztus 8-ig a Táncsics Szakközépiskolában várja a gyermekeket. Bár az önkormányzatnak nem kötelezően ellátandó feladata a nyári napközis tábor, a város ezt mégis felvállalta. Az önkormányzat gyermekenként napi 400 Ft-tal, három képviselő – Mihalovics Péter, Némedi Lajos, Vereskuti Béla – pedig a saját keretéből járul hozzá a költségekhez 100-100 ezer forinttal. A tábor időtartama alatt képzett pedagógusok foglalkoznak a gyerekekkel, s biztosított az egészségügyi személyzet is. A programok színesek, melyek között a kézműves foglalkozások, a versenyek, a kirándulások szerepelnek.

Némedi Lajos elmondta, hogy már tavaly is sikeres volt a nyári tábor (akkor átlag 40-45-en vették igénybe a szolgáltatást). A szülők és a gyerekek is elégedettek voltak, s ami a legfontosabb: nem az utcán csellengtek, biztonságos helyen voltak az 1-8. évfolyamos tanulók.

A reggel 6.30 és délután négy óra közötti időtartamban (napi 500 Ft-os költségen) a programok mellett étkezést is biztosítanak a tábor lakóinak.

A programok között vetélkedők, versenyek (kerékpáros is), kirándulások szerepelnek, s ígéreteik szerint minden gyermek meg fogja találni a magának való időtöltést.

A Vehír információi szerint számos, hasznos program várja a fiatalokat a szünidő alatt, ám hiányzik ezek koordinálása, nincs olyan kiadvány, amelyben jól áttekinthetően ott lenne a teljes kínálatpaletta.

Zatkalik András
további cikkek
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. ma 10:40 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.