Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egyenrangú Európa

2011. március 12. 4:00
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeire emlékeztek március 11-én a Pannon Egyetem E kamaratermében.

– Pesten 163 évvel ezelőtt feltámadott a tenger – kezdte ünnepi beszédét dr. Mihalovics Árpád, a Pannon Egyetem nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese. – Európa 1848 tavaszán olyan lett, mint egy lőporos hordó. Az ifjú radikálisok forradalmi úton fogadtatták el programjukat.


dr. Mihalovics Árpád

– Ünnepelni és tisztelegni jöttem ma ide. Kölcsey Ferenc már nem érhette meg a függetlenséget, amikor egy nemzet forrott eggyé. Megkezdődött a polgári átalakulás, mely nélkül mi sem érhettünk volna el semmit. Az Európai Unió nem az államok, hanem a nemzetek, a polgárok és a kisebbségek uniója. Igent mondtunk egy olyan Európára, ami egyenrangú szövetség – a jogok és kötelességek egyformán vonatkoznak mindenkire.

– Mire tanít valójában a mi 1848-unk? A hazaszeretetre, a bátorságra, az ünnepi összefogásra. Ma elválik egymástól a sokrétű generáció – azt kell keresnünk, ami összeköt bennünket, a megújulás és az összefogás politikájára van szükség – fogalmazott a rektorhelyettes.


Mátyus Tamás

A Pannon Egyetem még 2006-ban Média Díjat alapított. A díjban az az újságíró részesülhet, aki részt vesz az intézmény eseményein, valamint tudósításaival és munkájával az egyetem hírnevét öregbíti. Idén a Média Díjat Mátyus Tamás, a Veszprémi 7 Nap újságírója vehette át.

Ezután az Egyetemi Versmondó Műhely emlékeztette a jelenlevőket a forradalom és szabadságharc történetére, valamint máig érezhető hatására. Az ünnepség az E épületben lévő emléktábla koszorúzásával zárult, melynél Mihalovics Árpád és Csikós Viktor, a Hallgatói Önkormányzat Elnöke helyeztek el koszorút.

Janni Anikó
további cikkek
Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! oktatás Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. tegnap 11:41 Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel közélet Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel Tizenkettedik alkalommal rendezte meg óvodásoknak szóló természtvédelmi vetélkedőjét és rajzpályázatát a Szilágyi Keresztény Iskola. Kedden hirdettek eredményt. 2026. január 27. 21:51 Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. közélet Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. Rég nem látott létszámokkal dübörögnek a pedagógusképző felsőoktatási intézmények, lesz tehát tanár, lesz tehát jövő - hangsúlyozta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára az országos gimnáziumi rangsor díjátadó gálán csütörtökön a budapesti Várkert Bazárban, ahol az is kiderült, hogy a Lovassy László Gimnázium ezen a listán is az élmezőnyben van, de egy másik veszprémi iskola is megjelent a díjazottak közt. 2026. január 16. 13:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.