Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
7°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
7°C

Reformátusok tavaszi találkozója

2011. március 10. 3:00 // Forrás: Pannon Egyetem
A Református Egyetemi Gyülekezetek Tavaszi Találkozójának célja az volt, hogy elmélyedjenek Krisztus tanításában.

Az idei év Kárpát-medencei Református Egyetemi Gyülekezetek Tavaszi Találkozója Veszprémben került megrendezésre március 4. és 6. között. Az ország több egyetemi városából – Debrecenből, Miskolcról, Szegedről, Pécsről, Budapestről és Veszprémből, illetve a határon túlról – mindegy 100 fő részvételével zajlott le a visszajelzések alapján felejthetetlen háromnapos találkozó.

A rendezvény célja az volt, hogy az egyetemi gyülekezetek tagjai és a magyar református fiatalság gazdag programokkal töltsön el együtt egy hétvégét, valamint lehetőséget nyújtson a hallgatóknak a krisztusi tanításban elmélyedni, a keresztény egyetemi közösségeknek egymással megismerkedni, továbbá a határon túli egyetemi gyülekezetekkel még jobban összekovácsolódni.

A találkozó címe „3 az 1-ben”, hiszen a három hétvégi nap alatt három különböző témát dolgoztak fel a résztvevők: Isten szeret, szabaddá tesz és békességet ad. A háromnapos programot dr. Rédey Ákos, a Pannon Egyetem rektora nyitotta meg. A köszöntő, Steinbach József püspök úr áhítata és a vacsora után a résztvevők esti sétát tettek a városban, majd a csendséta során az Erzsébet sétányon mécsesekkel megvilágított állomásokon nyílt alkalmuk végigmenni.

Szombaton Szakács Előd kolozsvári egyetemi lelkész tartott áhítatot, amit Dr. Zsengellér József ószövetségi előadása követett. Délután a hallgatók csoportokban látogatták meg Veszprém nevezetességeit, majd a vacsorát, Huszár Pál előadását és az esti áhítatot követően többféle program közül választhattak a fiatalok. A vasárnapi istentiszteletet Balatonfüreden tartották, és azok, akik szívesen töltöttek még pár napsütéses órát a magyar tenger mellett, csatlakozhattak egy délutáni kis kirándulásra a Balaton körül. A résztvevők a balatonfüredi Siloám-házban, a balatonalmádi református gyülekezeti házban és a veszprémi kollégiumokban szálltak meg.

A közös programokat, áhítatokat a Pannon Egyetem konferenciatermében tartották, amely nem csak egyszerű helyszíne volt a hétvége eseményeinek, hanem rendkívül kellemes környezet biztosított a lelki élet gyakorlása során elfáradt, vagy éppen csak egy kis csendes beszélgetésre, pihenésre vágyó vendégeknek, a dicsőítő sarokban pedig mindenki kiélhette zenei képességeit.

vehir.hu
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.