Navracsics Tibor: az ajkai a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza
Az elmúlt öt évben több beruházás is megvalósult az ajkai kórházban, amelyek a dolgozók komfortját, illetve a betegek biztonságérzetét, magasabb szintű gyógyítását szolgálják, így az intézmény ma a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Ajkán, egy csaknem félmilliárd forint értékű CT-berendezés átadóján.
Életveszélyessé vált, elbontják a Halom-hegyi kilátót
A Halom-hegyi kilátó és a hozzá tartozó Vulkán-tanösvény faszerkezetű műtárgyai élet- és balesetveszélyessé váltak – közölte Mencshely község önkormányzata.
Merre tart a vármegye gazdasága? – Szakmai fórumra várják a veszprémi vállalkozókat
A helyi gazdaság legfrissebb trendjei, generációváltás és kapcsolatépítés – ezek állnak a február 11-i Veszprémi Üzleti Fórum középpontjában, amely kiváló terepet biztosít a veszprémi cégvezetőknek a tájékozódásra az üzleti világban.
Több mint húszezer segítségnyújtás és lelki megújulás a Karitásznál
A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász évértékelő sajtótájékoztatóján Ghiczy László igazgató és Szíjártó László lelki igazgató számolt be a 2025-ös esztendő eredményeiről. Az elhangzottak alapján a szervezet nemcsak anyagi és természetbeni juttatásokkal, hanem az önkéntesek lelki gondozásával is válaszolt az év kihívásaira.
Orbán Viktor: szamárság a 13. és 14. havi nyugdíj elvételére irányuló felvetés
Nyilvánvaló szamárságnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök a 13. és 14. havi nyugdíj elvonására irányuló felvetéseket pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Megújult a traumatológiai osztály a Csolnoky Ferenc Kórházban
Három hónap alatt, több mint 200 millió forintos fejlesztéssel megújult a Csolnoky Ferenc Kórház traumatológiai osztálya. A fejlesztés elsősorban azokat a kórtermeket és kiszolgáló helyiségeket érintette, amelyeket közvetlenül a betegek használnak, így a felújítás célja nem csupán esztétikai, hanem kifejezetten gyógyulást támogató környezet kialakítása volt.
A múlt héten több mint 77 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel
A múlt héten 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön. Ez a szám az azt megelőző héten 60 500 volt.
Hárompontos dobás az egészségért - a kislődi diákokat motiválták a veszprémi kosarasok
A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója programsorozat egészségügyi roadshow-ja lassan a félidejéhez érkezett, ám a lendület töretlen. Szerdán Kislőd látta vendégül az eseményt, ahol a szűrővizsgálatok mellett a legnagyobb sikert ezúttal is a motivációs beszélgetés aratta, ahol a veszprémi kosárlabdázás két meghatározó alakja, Naményi Márk és Bonifert Bendegúz mesélt a helyi diákoknak a sportolói lét kihívásairól, a tanulás fontosságáról és a csapat erejéről.
Lövöldözés volt egy szlovákiai iskolában
Airsoft fegyverrel lövöldözött egy tanuló egy vágújhelyi (Nové Mesto nad Váhom) iskolában szerdán, az incidensben két másik iskolás könnyebb - helyszíni ellátást igénylő - sérülést szenvedett - jelentette hatósági közlésekre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Megkezdte az NVI a választási értesítők postázását a 2026-os országgyűlési választásokra
Az értesítőket az NVI nem csupán postán, hanem a választópolgár elektronikus tárhelyére is megküldi, amennyiben rendelkezik ilyennel.