Megújult a traumatológiai osztály a Csolnoky Ferenc Kórházban
Három hónap alatt, több mint 200 millió forintos fejlesztéssel megújult a Csolnoky Ferenc Kórház traumatológiai osztálya. A fejlesztés elsősorban azokat a kórtermeket és kiszolgáló helyiségeket érintette, amelyeket közvetlenül a betegek használnak, így a felújítás célja nem csupán esztétikai, hanem kifejezetten gyógyulást támogató környezet kialakítása volt.
A múlt héten több mint 77 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel
A múlt héten 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön. Ez a szám az azt megelőző héten 60 500 volt.
Hárompontos dobás az egészségért - a kislődi diákokat motiválták a veszprémi kosarasok
A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója programsorozat egészségügyi roadshow-ja lassan a félidejéhez érkezett, ám a lendület töretlen. Szerdán Kislőd látta vendégül az eseményt, ahol a szűrővizsgálatok mellett a legnagyobb sikert ezúttal is a motivációs beszélgetés aratta, ahol a veszprémi kosárlabdázás két meghatározó alakja, Naményi Márk és Bonifert Bendegúz mesélt a helyi diákoknak a sportolói lét kihívásairól, a tanulás fontosságáról és a csapat erejéről.
Lövöldözés volt egy szlovákiai iskolában
Airsoft fegyverrel lövöldözött egy tanuló egy vágújhelyi (Nové Mesto nad Váhom) iskolában szerdán, az incidensben két másik iskolás könnyebb - helyszíni ellátást igénylő - sérülést szenvedett - jelentette hatósági közlésekre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Megkezdte az NVI a választási értesítők postázását a 2026-os országgyűlési választásokra
Az értesítőket az NVI nem csupán postán, hanem a választópolgár elektronikus tárhelyére is megküldi, amennyiben rendelkezik ilyennel.
Pro Urbe-díjasok leigazolásával és piaci nyitással fordul rá az évre a megújult VKSZ Zrt.
Futballhasonlattal azt is mondhatnánk, hogy az átigazolási szezonban a „VKSZ” Veszprémi Közszolgáltató Zrt. kiválóan igazolt, hogy ne csak stabilan védekezzen, de gólokat is lőjön. A veszprémi városüzemeltetés háza táján jelentős változások zajlanak: a cég neve egyszerűsödött, a vezetése átalakult, a stratégiai célok közé pedig bekerült egy merész, de szükségszerű elem, a piaci profittermelés. Erről beszélgettünk egy négyes interjú keretében Salga Balázs vezérigazgatóval, Szilágyi Balázs üzemeltetési igazgatóval, valamint a csapat két új ProUrbe-díjas stratégiai „igazolásával”, Dr. Mohos Gábor ügyvéddel és Lamos Péter építésszel.
„Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján
Veszprém adott otthont kedden a régió turisztikai évadnyitójának, ahol a szakma krémje az Európa Sportrégiója 2026 címhez kapcsolódva tekintett a jövőbe. Míg Navracsics Tibor a Balaton társadalmi és gazdasági kettősségére, valamint az infrastrukturális kihívásokra helyezte a hangsúlyt, addig az MTÜ vezérigazgatója rekordokat döntő 2025-ös évről és új, célzott támogatásokról számolt be.
Ingyenes nyelvtanulás, külföldi utak és egyetemi pluszpontok – elindult a jubileumi szemeszter a veszprémi MCC-ben
Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a Mathias Corvinus Collegium (MCC), Veszprémben pedig a tizedik félévét kezdi meg a középiskolásoknak szóló tehetséggondozó program. A jubileum kapcsán Széplaki Lea régiókoordinátor tartott részletes tájékoztatót a diákoknak és szüleiknek arról a „svédasztalról”, amelyről a fiatalok kedvükre válogathatnak a jövőjük építéséhez.
Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon
Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán.
Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához
Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén.