Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

zene

Ilyen egy igazi dzsembori! Ilyen egy igazi dzsembori! Úgy hullámzott a belváros péntek és szombat este, mint a Séd áradáskor, pedig az Utcazene még később lesz. Néhány helyi vállalkozó összefogásából létrehozott Dzsembori viszont bebizonyította azt, hogy működőképes mindaz, amit az EKF alatt nem lehetett letesztelni még: nem kell kulturális fővárosnak lenni ahhoz, hogy megtöltsék az emberek zenével, tánccal, jókedvvel a várost! 2024. június 30. 16:37 Gryllus Dániel a költészet szerepéről kultúra Gryllus Dániel a költészet szerepéről Idén Gryllus Dániel, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, a Kaláka alapító tagja nyitotta meg a veszprémi Ünnepi Könyvhetet. A szavakat dallamok követték, Gryllus citerával kísérte magát, s persze a nóták között mesélt könyvekről is, versekről, Kányádiról, Weöres Sándorról… Órákig tudtuk volna hallgatni… 2024. június 22. 17:02 Gryllus Dániel: a könyvek ideje nem járt le, hiába mondják Gryllus Dániel: a könyvek ideje nem járt le, hiába mondják Csütörtök délután hivatalosan is megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet Gryllus Dániel, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, a Kaláka együttes alapító tagja. Természetesen az ünnepi szavakat dallamok követték. 2024. június 21. 11:39 „Még a beton is érzéki” - bemutatták a Kaláka filmet „Még a beton is érzéki” - bemutatták a Kaláka filmet A Magyar Mozgókép Fesztiválon mutatták be az ötvenöt éve alakult Kaláka együttesről szóló másfél órás dokumentumfilmet, noha az is kiderül belőle, nem szeretik, ha a Kaláka szócska után még az ’együttes’ is odakerül, hiszen a Kaláka önmagában is a közös munkára, a szórakozva dolgozásra utal. 2024. június 15. 21:45 Énekkel fejezték ki összetartozásuk Énekkel fejezték ki összetartozásuk Ötödik alkalommal rendezte meg Veszprém Város Vegyeskara a Magyar Kórusok Találkozóját, melynek gáláját szombat este tartották a Hangvillában. 2024. június 10. 15:05 Magyar kórusok találkoznak határon innen és túlról Magyar kórusok találkoznak határon innen és túlról Ötödik alkalommal rendezik meg a Magyar Kórusok Találkozóját június 7. és 9. között Veszprémben. 2024. május 29. 14:29 Balla Gergely: A soraim nyitott sorok Balla Gergely: A soraim nyitott sorok Balla Gergely, a Platon Karataev egyik énekese, gitárosa, zene- és szövegírója – talán nem túlzás – állandó szereplője Veszprém kulturális életének. Az Európa Kulturális Fővárosa programjainak rendszeres fellépőjét most budapesti otthonában kérdeztük, többek között a közelgő új lemezről, a Napkötözőről, de az apaság, az alkotás, a kultúra szerepe is szóba került. Beszélgetésünk során a szőnyegre ül, mint mondja, a kávéját is ott szokta meginni, mert szeret közel lenni a földhöz, igazi földönülős típus. 2024. május 31. 8:41 Összhangban a győzelemért: négykezes zongoraverseny zajlik a Csermákban Összhangban a győzelemért: négykezes zongoraverseny zajlik a Csermákban Veszprémben rendezik meg a hétvégén a 13. Országos Zongora Négykezes és Kétzongorás Verseny döntőjét. 2024. április 20. 14:15 Magyar dalok az Aréna színpadán Magyar dalok az Aréna színpadán Nemzeti rockslágerekből szőnek egész estét koncertet március 17-én a Veszprém Arénában.   2024. március 6. 14:24 Holtszezon: a kultúra meghatározó alakjai lepik el a várost a hétvégén Holtszezon: a kultúra meghatározó alakjai lepik el a várost a hétvégén Február 22-25. között immár harmadik alkalommal rendezik meg a Holtszezon Nemzetközi Kortárs Irodalmi Fesztivált. Az EKF programja idén is rendkívül színes kínálattal jelentkezik, koncertet ad a 30Y, a Felső tízezer, workshopot tart a FISZ, és a fantasy is komoly szerepet kap. 2024. február 20. 14:28 A zene az kell A zene az kell Nem túlzás állítani, hogy Veszprém imádja a zenét: utcazene, VeszprémFest, rendszeres könnyű- és komolyzenei koncertek, több tucatnyi kórus, énekkar és amatőr meg félprofi zenekar jelezte ezt a szeretetet már az Európa Kulturális Fővárosa programig. Azt gondolhattuk, ezt már nehéz lenne fokozni. Pedig lehetett. 2024. február 7. 23:50 Taylor Swift és Miley Cyrus a Grammy nagy nyertesei Taylor Swift és Miley Cyrus a Grammy nagy nyertesei 66. alkalommal adták át a Grammy-díjakat Los Angelesben magyar idő szerint hétfő hajnalban. 2024. február 5. 10:48 Generációk nőttek fel a ,,presszós” bulikon Generációk nőttek fel a ,,presszós” bulikon A veszprémi Expresszó Klub január közepén ünnepelte húszéves fennállását, és egy egész hétvégét felkarolva hívta életre a régi időket, bemutatva, hogyan bulizik az a közönség, amely az évek során igazi családdá vált. A jubileumi ünnepség alkalmat adott a szórakozóhely vezetésének arra is, hogy kifejezze a köszönetét a hűséges vendégeknek és a városnak, akik támogatták az intézményt az évek során.   2024. január 21. 12:37 Kóbor János lányával, Lénával érkezik az Omega-musical Veszprémbe Kóbor János lányával, Lénával érkezik az Omega-musical Veszprémbe Megújult koreográfiával, de a jól ismert Omega-dalokkal érkezik december 30-án a Gyöngyhajú lány balladája című musical a Veszprém Arénába. A szerdai sajtótájékoztatón a szervezők és szereplők több kulisszatitkot is elárultak az előadásról, akik között ott volt a darab a női főszereplője, Kóbor Léna is, az Omega legendás énekesének, Kóbor Jánosnak a lánya. 2023. december 14. 12:18
... 2 3 4 5 6 ...
közélet
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Nem látták meg az árnyékukat a veszprémi medvék, jön a jó idő A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről.
sport
Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel. Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46. Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Schmidt Ádám: a sportnak mint kiemelt stratégiai ágazatnak meg kell maradnia A sport 2010 óta kiemelt stratégiai ágazat Magyarországon, és fontos, hogy ez a jövőben is így maradjon - hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. Milánó 2026: két hermelin, Tina és Milo a kabalafigura Két hermelin, Tina és Milo lesz a milánói-cortinai téli olimpia és paralimpia kabalafigurája. Nyolcat lőttek a veszprémi női futsalosok Könnyed győzelmet aratott a VESC női futsalcsapata a sereghajtó Csepel otthonában az NB II nyugati csoportjának 10. fordulójában. Varga Barnabás első görögországi gólja döntetlent ért az AEK Athénnak Varga Barnabás vasárnap, az Olimpiakosz elleni rangadón megszerezte első gólját az AEK Athén színeiben, mely végül 1-1-es döntetlennel zárta a görög labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóját. Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.