Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 3. Tímea
Veszprém
22°C
2026. május 3. Tímea
Veszprém
22°C

Úrkút

Nagy László a kosárlabdapályáról a kézilabda csúcsáig Európa Sportrégiója Nagy László a kosárlabdapályáról a kézilabda csúcsáig „A kézilabdát én úgy definiálom, hogyha nincsen testi fájdalmad, akkor te nem kézilabdás vagy.” Ilyen és ehhez hasonló kendőzetlenül őszinte gondolatokat is megosztott a diákokkal Nagy László, kézilabda-legenda legutóbbi motivációs előadásán a Sportrégió programsorozat keretében Úrkúton. A kézilabda ikonja mesélt a sportágváltásáról, a rengeteg törött ujjról, Michael Jordan iránti rajongásáról, és azt is elárulta, miért kötelező olykor elmenni horgászni a csapattársakkal még akkor is, ha egyáltalán nincs hozzá kedvünk. 2026. február 16. 12:51 Hét év, ezer résztvevő – igazi közösségi ünnep lett a Szenior Találkozó közélet Hét év, ezer résztvevő – igazi közösségi ünnep lett a Szenior Találkozó Hét év alatt a térség egyik legnagyobb közösségi eseményévé nőtte ki magát a Szenior Találkozó: míg az első alkalommal mindössze 250 nyugdíjas gyűlt össze, idén már közel ezren ünnepeltek együtt Úrkúton. A rendezvény célja most is ugyanaz volt: erősíteni az összetartozást, közös élményeket adni és megmutatni, hogy a jókedvnek, a zenének és a nevetésnek valóban közösségteremtő ereje van. 2025. szeptember 2. 12:16 Boromisza Dániel irányítja az Úrkút csapatát vármegyei foci Boromisza Dániel irányítja az Úrkút csapatát Az 1. Futsal Club Veszprém egykori alapembere, Boromisza Dániel megbízott játékos-edzőként folytatja pályafutását a Veszprém vármegyei labdarúgó I. osztály címvédője, a jelenlegi listavezető Úrkút csapatánál. 2024. április 10. 12:44 Falunappal indult, fesztivállal végződött Úrkúton a szombati nap Falunappal indult, fesztivállal végződött Úrkúton a szombati nap Falunappal kezdődött, aztán estére átalakult fesztivállá az a közösségi esemény, amit szombaton tartottak Úrkúton. 2023. július 16. 14:42 Idősek napi ünnepség Úrkúton közélet Idősek napi ünnepség Úrkúton Szombat délután Úrkúton a sportcsarnokban az időseket ünnepelték. 2022. október 15. 21:43 A falu születésnapja A falu születésnapja Úrkút alapításának 241. évfordulóját ünnepelték vasárnap a településen. 2022. május 23. 14:40 Megújultak az úrkúti intézmények Megújultak az úrkúti intézmények Nyolc alkalommal pályázott sikeresen a Magyar Falu Programban Úrkút az elmúlt években. 2022. január 7. 12:00 A kistelepüléseken is köszöntötték az időseket nyugdíjas A kistelepüléseken is köszöntötték az időseket Az Idősek világnapja alkalmából Úrkúton és Tésen is tartottak összejöveteleket és ünnepségeket, ahol ismét bizonyítottak az idősebb emberek, hogy 60 év felett is lehet valaki aktív és tettre kész. 2021. október 3. 12:40 Ikerkönyvként jelent meg Úrkút 240 éves történetét feldolgozó könyv Ikerkönyvként jelent meg Úrkút 240 éves történetét feldolgozó könyv Rostás József Úrkúton született és egész élete a bakonyi kis településhez kötni. Az ő tollából származik az a könyv, amely a település átfogó történetét dolgozza fel és amelynek korábbról létezik egy "ikerpárja" is. A könyvbemutatót és a falu születésnapi ünnepségét vasárnap tartották. 2021. augusztus 16. 11:09 Karácsonyig befejezik az útfelújítást Úrkúton útépítés Karácsonyig befejezik az útfelújítást Úrkúton Több mint 1,2 km hosszan újítják fel a bakonyi településen átvezető utat. 2020. október 27. 4:00 Megújul a Szentgált Úrkúttal összekötő útszakasz Megújul a Szentgált Úrkúttal összekötő útszakasz A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által üzemeltetett országos közúthálózaton a napokban megindították a Magyar Falu program első ütemében szereplő beruházásokat, köztük a Szentgált Úrkúttal összekötő szakasz régóta várt felújítását. 2019. szeptember 24. 18:04
közélet
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében. Így pörgött a majális a Gyárkertben Idén is sok embert vonzott a Gyárkertbe szervezett majális Veszprémben. Galériánkban megmutatjuk a munka ünnepének legvidámabb pillanatait. Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel. Hogyan lett munkaszünet a munka ünnepéből? Ma már leginkább a majálisok sör-virsli kombinációja és a tavaszi pihenés jut eszünkbe május elsejéről, pedig a dátum mögött egy kontinenseken átívelő, küzdelmes érdekérvényesítés története húzódik meg. Hogyan lett egy tragikus chicagói merényletből és a nyolcórás munkaidőért vívott harcból az év egyik legkellemesebb szabadnapja? Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön. Öt nap alatt 154 tonna út menti szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Föld Napja alkalmából országos szemétgyűjtési akcióhetet hirdetett, öt nap alatt összesen csaknem 10 afrikai elefánt súlyának megfelelő hulladékot szállítottak el hivatalos lerakóhelyekre a közutas szakemberek. Diáktanács alakul, mentőautó érkezik Csütörtökön rendezték meg az önkormányzat áprilisi közgyűlését, ahol többek között a rendőrkapitányság vezetője is beszámolt az elmúlt éves munkáról.  Sikerrel zárult a „Boldog Iskolák és Óvodák” szakmai napja a veszprémi Báthory Iskola szervezésében Tartalmas, inspiráló és jó hangulatú szakmai napnak adott otthont a Báthory Iskola, ahol pedagógusok, szakemberek és érdeklődők együtt gondolkodhattak a boldogságra nevelés lehetőségeiről. A Boldogságóra köré szervezett esemény minden programeleme nagy sikert aratott, a résztvevők élményekkel és szakmai inspirációval gazdagodva térhettek haza. Május elején indul a balatoni szúnyoggyérítés Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője. A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin.
sport
Története során másodszor Magyar Kupa-győztes a Vehir.hu Futsal Veszprém! 2021 után másodszor is elhódította a futsal Magyar Kupát a Vehir.hu Futsal Veszprém, miután a hazai rendezésű négyes döntő vasárnap délutáni fináléjában 5–3-ra legyőzte az Újpestet. Futsal MK: a TFSE az aranyérmes a nőknél A TFSE-TENT csapata nyerte vasárnap a női futsal Magyar Kupát a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnokban, miután a döntőben 3-2-re legyőzte a Tolna-Mözs együttesét. Kós 100 méter háton is nyert, világcsúcs született Fort Lauderdale-ben Kós Hubert 100 méteres hátúszásban első-, 200 méter vegyesen pedig második lett a Fort Lauderdale Open elnevezésű viadalon, ahol az amerikai Gretchen Walsh női 100 méter pillangón világcsúcsot ért el szombaton. VEHIR-VESC: a királynék városában dől el a bajnoki cím sorsa A BVSC-Zugló egyenlített a VEHIR-VESC ellen a női rölabda NB I Liga döntőjében, miután szombaton 3-0-ra nyerni tudott. Az aranyérem sorsa így jövő szombaton Veszprémben fog eldőlni. Lukács hét gólja és tíz gólpassza ellenére kikapott az Elverum Lukács Péter hét gólja és tíz gólpassza ellenére az Elverum HB 26-26-os döntetlen után hétméteresekkel kikapott a Drammentől a norvég férfi kézilabda-bajnokság elődöntő szombati, első mérkőzésén. Férfi kézilabda EK: az északmacedón Ohrid lesz a Tatabánya ellenfele a döntőben Az északmacedón GRK Ohrid lesz a Tatabánya ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa döntőjében. Női kézilabda MK: a Debrecen lesz a Győr ellenfele a döntőben A Debrecen lesz a Győr ellenfele a döntőbenA Debrecen lesz a Győr ellenfele a női kézilabda Magyar Kupa vasárnapi fináléjában, miután a tatabányai négyes döntő második találkozóján 28-23-ra nyert a Mosonmagyaróvár ellen. Magabiztosan nyert az Insedo Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK 94-63-ra legyőzte a HÜBNER Nyíregyháza BS együttesét az NB I/B Piros csoport 5-8. helyéért zajló párharcának első mérkőzésén. Naményi Márk együttese jelentős előnnyel várhatja a jövő heti visszavágót. Championship: csapattársai szerint Tóth Balázs a Blackburn legjobbja Csapattársai Tóth Balázst választották az idény legjobbjának az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Blackburn Roversnél. Kós újabb sikere, Pádár megint Eb-szintet úszott Fort Lauderdale-ben Kós Hubert újabb győzelmet aratott, Pádár Nikolett pedig ismét Európa-bajnoki szintet úszott a Fort Lauderdale Open elnevezésű viadalon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.