Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

ünnepség

Nemcsak emlékezés, hanem a múlt tanulságainak megerősítése Magyar hősök emléknapja Nemcsak emlékezés, hanem a múlt tanulságainak megerősítése Egy több, mint százéves ünnepen tisztelegtek Veszprémben vasárnap délután a Vörösmarty téri I. világháborús emlékműnél a magyar hősök előtt, akik a hazájukért vívott harcban estek el a történelem alatt. A Magyar hősök emléknapja a rendszerváltás után került be ismét a köztudatba, Veszprémben pedig minden évben méltó módon megemlékeznek róla. 2025. május 25. 23:17 „A szabadság egy eszköz, hogy megvalósítsuk álmainkat” nemzeti ünnep „A szabadság egy eszköz, hogy megvalósítsuk álmainkat” „A szabadság ma nem elérendő, távoli cél számunkra, de velejárója mindennapi életünknek. A szabadság ma eszköz, hogy megvalósítsuk álmainkat.” – Mondta Porga Gyula, Veszprém polgármestere március 15-ei ünnepi beszédében a Dózsa téren szombaton délelőtt. A városvezető amellett, hogy 1848 üzenetéről beszélt, markáns véleményt fogalmazott meg az aktuális világpolitikai helyzetről és benne Magyarország szerepéről. 2025. március 15. 14:27 Ovádi Péter: 1956 ma is az egyik mértéke a nagybetűs Szabadságnak 1956 Ovádi Péter: 1956 ma is az egyik mértéke a nagybetűs Szabadságnak „Egy nemzet csak szabadságban él igazán, a szabadságot pedig egy nemzet tagjaként tudjuk igazán megélni” – mondta Ovádi Péter, országgyűlési képviselő Hajmáskéren, ahol már kedden elkezdődtek az 1956-os programok. A képviselő ünnepi beszéde mellett a helyi általános iskola diákjai is felléptek a helyi művelődési házban. 2024. október 23. 12:02 A zsidó reneszánsz magyarországi profétája emléktáblát kapott Veszprémben zsidó hitközösség A zsidó reneszánsz magyarországi profétája emléktáblát kapott Veszprémben Születésének 102. évfordulója alkalmából Dr. Schweitzer József, egykori országos főrabbi tiszteletére avattak emléktáblát vasárnap délelőtt a belvárosban, a valamikori „Zsidó udvar” kapujánál. Az ünnepségen jen volt Schweitzer József családja és dr. Verő Tamás, budai és veszprémi főrabbi is. 2024. október 13. 14:19 Harminc éve keresztény szellemben a gyerekekért gyerekek Harminc éve keresztény szellemben a gyerekekért Sok-sok láthatatlan csoda történik minden nap egy óvodában, amik gyakran láthatatlanok is maradnak. A veszprémi Szent Margit Óvodában viszont most lehetőség volt arra, hogy többen megismerjék ezeket a kis csodákat, hiszen csütörtökön az egyházi intézmény harmincadik születésnapi ünnepségén ezekből, és megható pillanatokból sem volt hiány. 2024. október 4. 16:20 Az altisztképző parancsnokának a nevét viseli a jövőben épület, akinek még a lova is tiszteletre méltó volt Az altisztképző parancsnokának a nevét viseli a jövőben épület, akinek még a lova is tiszteletre méltó volt Vitéz Markóczy János altábornagy, a Jutasi altisztképző egykori parancsnokának a nevét viseli a jövőben a Jutasi úti laktanya területén a csapatművelődési központ épülete. A pénteki avatóünnepségen az egykori parancsnok életéről is több érdekességet felelevenítettek. 2024. szeptember 28. 14:26 Porga Gyula: A béke üzenetét továbbítom a világnak ezeresztendős városunkból Porga Gyula: A béke üzenetét továbbítom a világnak ezeresztendős városunkból A Hősök Napján azokra a magyar katonákra és polgári személyekre emlékezünk, akik háborús események, harcok során estek el, mert hazájukat, népüket, szeretteiket, családjukat védelmezték. Veszprémben több helyen tartottak megemlékezéseket, a központi ünnepséget vasárnap a Vörösmarty téri emlékműnél, ahol Porga Gyula polgármester mondott ünnepi beszédet katonai tiszteletadás mellett. 2024. május 27. 0:09 A nemzetiségek is küzdöttek a magyar szabadságért 1848 A nemzetiségek is küzdöttek a magyar szabadságért Az 1848-as szabadságharc győzelméért bőven harcoltak olyanok is, akiknek vérében nem csak magyar vér csörgedezett. Közülük az örmények főleg kitűntek, nem véletlen, hogy az aradi vértanúk közül kettő tábornok is ilyen nemzetiségű volt. Az ő leszármazottjaik, a ma Veszprémben élő örmény nemzetiségűek kiegészülve a lengyel társaikkal szerveztek péntek délután ünnepi megemlékezést a Török Ignác utcai emlékműhöz. 2024. március 16. 10:56 Porga Gyula: túlélésünk záloga, hogy szeressük önmagunkat! 1848 Porga Gyula: túlélésünk záloga, hogy szeressük önmagunkat! Megtartották a hagyományos március 15-ei ünnepséget Veszprémben is a Dózsa György téren, ahol Porga Gyula polgármester arról is beszélt, hogy elődeinknek a szabadság még vágyálom volt, amiért az életüket is képesek voltak feláldozni, nekünk viszont azt a kérdést kell feltenni, hogy jól élünk-e ezzel a magadatott szabadsággal? Személyesen és közösségben egyaránt. 2024. március 15. 16:15 Ünnepi megemlékezés a vármegyei önkormányzat alakuló ülésének évfordulóján Ünnepi megemlékezés a vármegyei önkormányzat alakuló ülésének évfordulóján Péntek délelőtt ünnepélyes megemlékezést tartottak a Megyeháza Szent István Termében. Az eseményen Polgárdy Imre és Porga Gyula osztotta meg ünnepélyes gondolatait. 2023. december 16. 11:58 Húsz éve menetel előre a Pannon Egyetem informatikai kara Húsz éve menetel előre a Pannon Egyetem informatikai kara A magyar felsőoktatásban sok minden változott húsz év alatt, de a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának fejlődése változatlan – ez volt a fő üzenete a kar húszéves jubileumi ünnepségének, amit kedden tartottak az egyetemen. 2023. november 7. 23:58 Varga Mihály Veszprémben: ma egy pogányból lett keresztény állam védi legjobban a keresztény értékeket Európában augusztus 20 Varga Mihály Veszprémben: ma egy pogányból lett keresztény állam védi legjobban a keresztény értékeket Európában Talán nem volt az országban még egy olyan szimbolikus hely, ami otthont adott az augusztus 20-ai államalapítási ünnepnek, mint a veszprémi központi ünnepség helyszín. Vasárnap kora este ugyanis a Vár végében álló Szent István és Boldog Gizella szoborpár tövében gyűltek össze az emberek, akik előtt Varga Mihály pénzügyminiszter mondott beszédet. 2023. augusztus 20. 21:02 Miért van szükség a honvédségre? Magyar Honvédség Miért van szükség a honvédségre? A magyar honvédelem napja alkalmából ünnepi állománygyűlést tartott a Légi Műveleti Vezetési És Irányítási Központ, amelyen egy másik fegyveres rendvédelmi szerv vezetője mondott ünnepi beszédet, aki rávilágított arra, hogy nem csak háborús időkben van szükség a katonákra. 2023. május 20. 12:44 Veszprém megyeinek lenni önazonosságot ad határon innen és túl Veszprém megyeinek lenni önazonosságot ad határon innen és túl A Veszprém Megyei Önkormányzat fennállásának 32. évfordulóját ünnepelték csütörtökön a Megyeháza Szent István-termében. Az ünnepi beszédekben elhangzott az is, hogy a megyéknek ezeréves küldetése van, ezek az egységek őrzik a magyar kultúrát és hagyományokat. 2022. december 16. 4:00
közélet
Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. Drog helyett tigriskölyköt találtak A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.  Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. Biztonságosan gyalogosan is az Ibolya utcában Befejeződött a gyalogosok szempontjából egy fontos fejlesztés Veszprémben az Ibolya utcában, így már biztonságosan, egybefüggő járdán lehet eljutni az Almádi útról a Mártírok útjára. Németh Krisztián – az ember, aki túlélte, hogy felrobbantották 1997. augusztus 13-án délután egy terepjáróban robbantották fel Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között az akkor 33 éves Molnár Pétert, a veszprémi éjszakai élet egyik legismertebb alakját. 28 évvel az eset után, november 18-án a rendőrség elfogta a gyilkosság feltételezett végrehajtóit és a felbujtókat is. A merényletben Molnár életét vesztette, ám a járműben mellette ült Németh Krisztián, aki a csodával határos módon túlélte a detonációt. A férfin több életmentő műtétet hajtottak végre, most pedig elképesztő történeteit Tasnádi Péter Facebook-műsorában idézte fel. Veszprém vármegye a stroke-ellátás mintaterülete A világon minden harmincadik percben meghal, vagy rokkanttá válik valaki a stroke következtében. Veszprém és tágabb értelemben a Közép-Dunántúl viszont nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan szerepel abban, hogy ez a szám itt alacsony maradjon, mindezt pedig a statisztikák is megerősítik. Az ezért tett erőfeszítéseket ismerték el kedden délután az Angels Kezdeményezés jóvoltából. Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. Kadnár Lajos legendás iskolaigazgatóról nevezték el a Báthory auláját Kedd délután ünnepélyes keretek között hullt le a lepel a Báthory István Sportiskolai Általános Iskola aula névtáblájáról, a tér mostantól, a hetven éve született Kadnár Lajos nevét viseli.
sport
Simán kikapott a Szeged Magdeburgban A Szeged 40–32-re kikapott a címvédő Magdeburg vendégeként csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Plockban Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Corrales utolsó másodperces védése is kellett a Veszprém győzelméhez a BL-ben A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön. Rövidpályás úszó Eb: Sárkány Zalán ezüstérmes 1500 méter gyorson Sárkány Zalán hatalmas országos csúccsal ezüstérmet nyert 1500 méteres gyorsúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Janurik: a Japán elleni mérkőzés a lépcsőfok a legjobb nyolchoz Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga szerint a japánok elleni pénteki mérkőzés az a lépcsőfok, amelyet a legjobb nyolc közé jutáshoz meg kell tennie a magyar válogatottnak a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Golovin nem tervez változtatni a Japán elleni mérkőzésre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem tervez változtatást az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékán a japánok elleni pénteki mérkőzésre a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Ilyés Ferenc: az eredmény eddig jó Ilyés Ferenc szerint eddig jó eredményeket ért el az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott - amely százszázalékos teljesítménnyel áll a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében -, de csak a végén derül ki, mire lesz ez elég. Elhunyt Mohácsi Árpád, a Fotex KC Veszprém egykori játékosa Ötvenkét éves korában elhunyt Mohácsi Árpád, a Veszprém korábbi kiváló kézilabdázója. Golovin: kritikus szituációkban is tudunk jó döntéseket hozni Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a románok ellen 34-29-re megnyert világbajnoki mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a magyar női kézilabda-válogatott kritikus szituációkban is tud jó döntéseket hozni. Vámos Petra: nagyot léptünk előre a céljaink felé Vámos Petra szerint az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott nagyot lépett előre a céljai felé a románok 34-29-es szerdai legyőzésével a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.