Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

sport

Egyelőre nincs meglepetés az NBA rájátszásában / Mindkét főcsoportban az esélyesek átléptek a gyengébb alapszakaszt bemutató ellenfelükön az első körben Ami említésre méltó a nem várt eseményekből, az a rájátszásba legjobb mutatóval (66-16) érkező csapat szenvedése volt az Atlanta ellen. A Boston Celtics gárdája ugyanis egyszer sem tudott nyerni idegenben, így pályaelőnyét kihasználva tudott csak a második körbe lépni. Hogy mennyit is számít az alapszakaszban kiharcolt hazai pálya előnye, az megmutatkozik a konferenciák elődöntőinek eddig lejátszott mérkőzésein is, mivel eddig senki sem volt udvarias vendéglátó. 2008. május 8. 18:51 A 11. helyen végzett a férfi röplabda NB1-ben a Company Nyelviskola Veszprémi RC csapata / Az idény utolsó mérkőzését öt szettben megnyerte a veszprémi röplabda-klub A veszprémi röplabda csapatot az Alapszakasz Liga csoportjában elért hat győzelem és öt vereség az Alapszakasz II Liga csoport mezőnye elleni küzdelemre jogosította fel. Ott a Szeged és a DEAC mögött a harmadik helyen végzett az együttes 8-8-as mutatóval, így a 9-11. helyért harcolhattak Salaveczék a rájátszásban. 2008. május 8. 16:43 Egyenlített a Szeged a bajnoki döntőben / Pick Szeged - MKB Veszprém KC 35:30 (18:13) Elveszítette bajnoki veretlenségét az MKB Veszprém, miután a döntő második összecsapásán, idegenben ötgólos vereséget szenvedett a címvédő Pick Szeged ellen. A három győztes mérkőzésig tartó párharc állása ezzel 1-1, folytatás jövő szombaton Veszprémben. 2008. május 6. 20:04 A Real Madrid a La Liga 2007/2008-as szezonjának bajnoka / A négy legfőbb európai topligából a némettel és a spanyollal nem folgalkoztunk még közelebbről - nem véletlenül, bajnokavatások voltak a hétvégén. Spanyolországban a Real Madrid adott okot a szurkolóinak az izgalomra a 35. fordulóban, ugyanis sokáig úgy tűnt várni kell még legalább szerdáig az ünnepléssel. Két meccs-végi villanás azonban eldöntött minden vitás kérdést erre az évre a blanco-k számára. Az idei évben talán már senki nem fanyalog, senki sem kritizálja a mutatott játékot, az edző személyével sincs senkinek sem problémája. Talán ebben különbözik legjobban a 31. bajnoki cím a 30. elsőségtől. 2008. május 5. 18:51 A Bayern München a Bundesliga 2007/2008-as szezonjának bajnoka / A négy legfőbb európai topligából a némettel és a spanyollal nem folgalkoztunk még közelebbről - nem véletlenül, bajnokavatások voltak a hétvégén. Németországban a Bayern München végül is az idény előtt elvárt pontkülönbséggel (persze ez még változhat), ám egész éves viszonylatban gyengébb játékkal nyerte meg a hétvégén a pontvadászatot. Egy biztos, az ünneplés halkulásával hallatni fogják hangukat a kritikusok, akik jogosan fel fogják hozni az UEFA-kupa betlit, valamint a mutatott játék hiányosságait. Kérdés, hogy a vezetőség maradéktalanul elégedett-e a 2007/2008-as idénnyel. 2008. május 5. 17:11 Újabb füredi siker a kézilabda bajnokságban / Balatonfüredi KC - Tatai HAC 34:28 (18:15) A Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga 27. fordulójában a hazai pályán játszó Balatonfüredi KC magabiztos, hatgólos győzelmet aratott a Tatai HAC gárdája ellen. 2008. május 4. 19:54 Talmácsi végre dobogóra állhatott / Ami még fontosabb, hogy a mai eredményeknek köszönhetően sűrűsödik az élmezőny összetettben Az esős Kínai Nagydíjon végre nem a motorerő, hanem a technikai tudáskülönbségek döntöttek. Így Talmának nem a megszokott ellenfelekkel kellett megküzdenie az élmezőnyben. Ennek eredménye a harmadik hely, valamint a már csak 29 pontos hátrány a világbajnoki versenyfutásban. 2008. május 4. 8:00 A Vasas a bajnok vízilabdában / Az egész szezon fordulatos volt az angyalföldieknek, azonban ők képesek voltak megvédeni elsőségüket az Eger ellen A Vasas rossz alapszakasz-játékának köszönhetően teljesen felborultak a rájátszás elődöntő-párosításai, ebből kifolyólag a döntőben már nem is találkozhatott a piros-kék alakulat a Honvéddal. Így fordulhatott elő, hogy "csak" az Eger csapott össze az OB döntőben a Vasassal, Gerendás György csapata azonban nem vallott szégyent. Egy hosszabításos győzelem után ugyan háromszor kikaptak Földi László tanítványaitól a döntőben, de végig egyenrangú ellenfelei voltak a bajnok-csapatnak. Igaz, ha az elődöntőben ők kerülnek össze a Domino-Honvéddal, akkor valószínűleg most nem örülhetnek ezüstéremnek. 2008. május 3. 23:44 Ötgólos előnyt harcolt ki a Veszprém / MKB Veszprém KC - Rhein-Neckar Löwen 37:32 (20:20) A Kupagyőztesek Európa Kupája döntőjében az MKB Veszprém KC 20:20-as félidei állást követően, a második játékrészben produkált nagyszerű teljesítményének köszönhetően 37:32-es győzelmet aratott a világbajnoki döntősökkel teletűzdelt német Rhein-Neckar Löwen ellen. 2008. május 3. 18:05 Tizenegy év után ismét KEK-döntőt játszik a Veszprém / Buday Dániel, s nyolc vb-döntős az ellenfél soraiban Ma 16 órától a Kupagyőztesek Európa Kupája döntőjének első összecsapásán az MKB Veszprém KC hazai pályán fogadja a német Rhein-Neckar Löwen együttesét. 2008. május 3. 10:37 Kialakult az Bajnokok Ligája és az UEFA-kupa döntőinek párosítása / Európa legjobb alakulatainak kupájában angol házi döntőt rendeznek, míg az UEFA-ban meglepetés volt mindkét elődöntőben Az angolok kisajátították maguknak a BL moszkvai döntőjét, ugyanis a bajnokságban is egálban álló két csapat, a Manchester United és a Chelsea játsza a sorozat utolsó és egyben legfontosabb mérkőzését. A "legjobb másodikoknak" és a kupagyőzteseknek rendezett külön bajnokság döntőjében a favoritnak számító Bayern München - Fiorentina párosítás helyett a szentpétervári Zenit csap össze a skót Glasgow Rangers-szel. 2008. május 2. 9:03 A labdarúgó-bajnokságok a végükhöz közelednek - körkép az európai topligákból (Premier League) / Górcső alatt az angol bajnokság két fordulóval a vége előtt Az Arsenal csapata a tőle megszokott elánnal kezdte a bajnokságot, azonban a fiatalok most is elfogytak a szezon végére. Velük ellentétes pályát írt le a tabellán a Manchester United, ők a gyengébb kezdés után tudtak felpörögni, és most már a bajnoki cím legfőbb várományosai. Borsot már csak a nevető harmadik szerepét betölteni igyekvő Chelsea törhet a Vörös Ördögök orra alá. 2008. április 29. 16:54 A labdarúgó-bajnokságok a végükhöz közelednek - körkép az európai topligákból (Serie A) / Górcső alatt az olasz bajnokság három fordulóval a vége előtt Biztos befutónak tűnt az egész évben az Internazionale FC, és bár veszített kezdeti lendületéből, a dolgok jelenlegi állását nézve a bajnoki cím mellé még a kupát is behúzhatják Roberto Mancini fiai. Arról, hogy jövőre ki indulhat a Bajnokok Ligájában, az UEFA kupában, valamint a Serie A-ban még mindig korai lenne nyilatkozni. 2008. április 28. 16:16 Rajt-cél győzelmet aratott a „Jégember” / Kettős Ferrari-siker az első európai futamon A világbajnoki pontverseny éllovasa, a finn Kimi Raikkönen idei második futamgyőzelmét aratta az idei sorozat első európai nagydíján, tovább növelve előnyét az összetett pontversenyben. A második helyen a csapattárs Felipe Massa érkezett a célba, Lewis Hamilton előtt. 2008. április 27. 22:24
... 1556 1557 1558 1559 1560 ...
közélet
Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. Drog helyett tigriskölyköt találtak A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.  Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. Biztonságosan gyalogosan is az Ibolya utcában Befejeződött a gyalogosok szempontjából egy fontos fejlesztés Veszprémben az Ibolya utcában, így már biztonságosan, egybefüggő járdán lehet eljutni az Almádi útról a Mártírok útjára. Németh Krisztián – az ember, aki túlélte, hogy felrobbantották 1997. augusztus 13-án délután egy terepjáróban robbantották fel Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között az akkor 33 éves Molnár Pétert, a veszprémi éjszakai élet egyik legismertebb alakját. 28 évvel az eset után, november 18-án a rendőrség elfogta a gyilkosság feltételezett végrehajtóit és a felbujtókat is. A merényletben Molnár életét vesztette, ám a járműben mellette ült Németh Krisztián, aki a csodával határos módon túlélte a detonációt. A férfin több életmentő műtétet hajtottak végre, most pedig elképesztő történeteit Tasnádi Péter Facebook-műsorában idézte fel. Veszprém vármegye a stroke-ellátás mintaterülete A világon minden harmincadik percben meghal, vagy rokkanttá válik valaki a stroke következtében. Veszprém és tágabb értelemben a Közép-Dunántúl viszont nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan szerepel abban, hogy ez a szám itt alacsony maradjon, mindezt pedig a statisztikák is megerősítik. Az ezért tett erőfeszítéseket ismerték el kedden délután az Angels Kezdeményezés jóvoltából. Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. Kadnár Lajos legendás iskolaigazgatóról nevezték el a Báthory auláját Kedd délután ünnepélyes keretek között hullt le a lepel a Báthory István Sportiskolai Általános Iskola aula névtáblájáról, a tér mostantól, a hetven éve született Kadnár Lajos nevét viseli.
kézilabda
Simán kikapott a Szeged Magdeburgban A Szeged 40–32-re kikapott a címvédő Magdeburg vendégeként csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Plockban Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Corrales utolsó másodperces védése is kellett a Veszprém győzelméhez a BL-ben A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön. Janurik: a Japán elleni mérkőzés a lépcsőfok a legjobb nyolchoz Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga szerint a japánok elleni pénteki mérkőzés az a lépcsőfok, amelyet a legjobb nyolc közé jutáshoz meg kell tennie a magyar válogatottnak a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Golovin nem tervez változtatni a Japán elleni mérkőzésre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem tervez változtatást az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékán a japánok elleni pénteki mérkőzésre a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Ilyés Ferenc: az eredmény eddig jó Ilyés Ferenc szerint eddig jó eredményeket ért el az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott - amely százszázalékos teljesítménnyel áll a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében -, de csak a végén derül ki, mire lesz ez elég. Elhunyt Mohácsi Árpád, a Fotex KC Veszprém egykori játékosa Ötvenkét éves korában elhunyt Mohácsi Árpád, a Veszprém korábbi kiváló kézilabdázója. Golovin: kritikus szituációkban is tudunk jó döntéseket hozni Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a románok ellen 34-29-re megnyert világbajnoki mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a magyar női kézilabda-válogatott kritikus szituációkban is tud jó döntéseket hozni. Vámos Petra: nagyot léptünk előre a céljaink felé Vámos Petra szerint az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott nagyot lépett előre a céljai felé a románok 34-29-es szerdai legyőzésével a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon. Női kézilabda-vb: Fantasztikus magyar győzelem Románia ellen! Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 34-29-re legyőzte Romániát, ezzel kulcsfontosságú két ponttal gazdagodott a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjének első fordulójában, szerdán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.