Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

sport

Wossaláék a Magyar Soling Bajnokok 2008. július 1-6. között rendezték meg a Balatonfüredi Szövetségi Kikötőben a Magyar Soling Bajnokságot. Az áprilisban Magyarországon megrendezett Soling Európa-bajnokság első helyezettje a Wossala György-Vezér Károly-Németh Péter hármas most megnyerte a Magyar Soling Bajnokságot is. A hét folyamán minden futamon az első helyen értek célba, így a vasárnapi futamon már nem is kellett elrajtolniuk. 2008. július 7. 20:20 Mányoki rekordot döntött / A fiatal zalaegerszegi úszó hosszában úszta át a Balatont Több éve kísérletezik Mányoki Attila, hogy hosszában átússza a Balatont. Tavaly például az időjárási viszontagságok miatt merték ki a tóból. Idén sikerült a kísérlet, a fiú rekordot döntött, megállás nélkül 25 óra 32 perc alatt úszta át, a hajóelterelés miatt, több mint 80 kilométeres távot. 2008. július 7. 16:22 Hormay Adrienn Európa bajnoki címet szerzett párbajtőrben / Nem tőle vártuk a kiugró teljesítményt, de mindenképpen bíztató formaidőzítése az Olimpia előtt bő egy hónappal A selejtezőből minden magyar továbbjutott, a legjobb 64 között azonban elvérzett az olimpiai résztvevő Mincza-Nébald Ildikó és Izsó Katalin is. A nyolc közé már nem sikerült a kétszeres olimpiai bajnok és a 2006-os világbajnokság győztesének, Nagy Tímeának sem bejutnia. 2008. július 7. 8:26 Kemény csapat: háromból három / Minőségi ellenfél ellen is működik a már majdnem tökéletes védelem 8:3-as győzelmet aratott, ezzel vezeti csoportját az olimpiai bajnok címvédő magyar válogatott a Malagában zajló Európa Bajnokságon. A második félidőben gólt sem kapva tudták behúzni a mérkőzést, ami jó előjel a Montenegró és Spanyolország elleni mérkőzések előtt. A másik csoportban az olaszok szintén nyerték mindhárom meccsüket, a szerbek meglepetésre csak 6:6-os döntetlenre voltak képesek Románia ellen. 2008. július 7. 8:09 Megkezdődött Mányoki rekordkísérlete Mányoki Attila megkezdte a Balaton-átúszási rekordkísérletét. 2008. július 6. 0:10 Elkezdődött a Vízilabda Európa Bajnokság / A férfiak megverték a világbajnokot, a nők döntetlent játszottak az olimpia bajnokkal Szombaton a férfiak megmutatták, hogy bő egy hónappal az Olimpia kezdete előtt megfelelő formában vannak, ugyanis egy 10:9-es győzelemmel kezdték Malagában az EB-t az éppen regnáló világbajnok, Horvátország ellen. Ezzel némiképp visszavágtak a Melbourne-i vereségért, a VB-döntőben ugyanis 9:8-cal dél-nyugati szomszédaink kerültek a világ tetejére. 2008. július 5. 22:24 Nagyszerű verseny a jubileumi Veszprém BFGoodrich Rallye / – a szabály az szabály – Óriási érdeklődés kíséri a 15., jubileumi Veszprém BFGoodrich Rallye eseményeit. A ralihoz a szerencse is odaszegődött az időjárás képében: a szél, illetve a kissé hűvös idő a strandolók egy részét is a kitűnően megközelíthető pályák mellé vonzza. 2008. július 5. 13:50 Ismét német sztárcsapattal találkozik a Veszprém / Sorsoltak a kézilabda Bajnokok Ligájában Ma este a göteborgi Scandinavium Arénában megtartották a kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását. A Veszprém a német Flensburggal, a Szeged pedig a horvát Zagreb mellett a KEK-döntős Rhein-Neckar Löwennel is megmérkőzhet a 2008/2009-es kiírásban. 2008. július 4. 21:15 25 000 lóerő az Óváros téren / Hamarosan rajtol a 15. Veszprém Rally Ma délután rajtol a 15. Veszprém Rally mezőnye az Óváros térről. A sok versenyző kedvenceként számon tartott murvás pálya a remények szerint idén is látványos versenyhez biztosít terepet. Az összesen 12 gyorsasági szakaszból álló, embert és gépet próbáló megmérettetés előkészítése során a szervezők nagy figyelmet fordítottak arra, hogy az autók a közönség számára minél hosszabb ideig láthatóak legyenek. A start előtt Takács Andrást, a Eurosol Racing Team veszprémi navigátorát kérdeztük a versenyről. 2008. július 4. 12:18 Japán sportolók a Veszprém megyében / füredi az edzőjük! A velencei főiskolai kézilabda világbajnokságra készülő japán diákok „táboroznak” Balatonfüreden. A sportolókat a Veszprém megyei közgyűlés elnöke és Balatonfüred alpolgármestere is meglátogatta egyik edzőmérkőzésén. 2008. július 4. 8:28 Balaton-átúszási rekordkísérlet / jöhet a rossz idő? Mányoki Attila tavaly tett kísérletet arra, hogy megállás nélkül elsőként ússza át a Balatont hosszában, ráadásul 24 órán belül. A kedvezőtlen időjárás miatt többször elhalasztott rajt után végre augusztus 10-én elindulhatott, azonban a nyár egyik legnagyobb balatoni vihara (és a vízirendészet) partra kényszerítette. 2008. július 1. 17:35 Szávay búcsúzott egyesben és párosban is / Nem jól alakult a hétfői nap számunkra; ki fogja megállítani Csenget? A világranglista 133. helyén lévő Cseng Csie szabadkártyával indult az idei wimbledoni tornán, ennek oka a korábbi sérülése volt, vagyis jobb játékos ő, mint azt a helyezése mutatja. Eddig inkább párosban remekelt, 2006 nyarán harmadik helyen állt a hagyományos ranglistán, egyéniben pedig az Estorilban és Stockhomban szerzett WTA győzelmének köszönhetően a 27 pozícióban. 2007-ben a Roland Garroson azonban csúnyán megsérült a bal bokája, ennek köszönhető mostani helyezése. A wimledoni szervezők azonban tudták, hogy milyen potenciál rejlik a 25 éves kínai játékosban, így engedélyezték indulását szabadkártyával. 2008. július 1. 9:56 EB 2008: Spanyolország Európa trónján / 44 év után sikerült újra világversenyt nyernie a spanyol válogatottnak A vasárnapi döntőben Fernando Torres 33. percben szerzett góljával fektette két vállra Németország csapatát a spanyol nemzeti tizenegy. A mérkőzés nagy részében hatalmas fölényben futballoztak Aragones fiai, akik 1964 után immáron másodszor ültek fel Európa futballjának a trónjára. 2008. június 30. 10:34 Tyson Gay minden idők leggyorsabb 100m-t futotta az amerikai válogatón / A 4,1 m/s-os hátszél azonban nem engedte, hogy hivatalos világcsúcs legyen belőle Usain Bolt nyár eleji 9,72-je maradt a leggyorsabb futószám világrekordja, azonban most már ketten is futottak ennél gyorsabban a 100 méteres távon. 1996-ban Obadele Thompson 5 m/s-os hátszélnél 9,69-et ért el El Pasoban, most pedig az amerikai atlétikai válogatón Tyson Gay 9,68-at repesztett. Érdekesség, hogy a második helyezett Walter Dix és Darvis Patton is 9,85-ön belül tudott futni, így minden idők leggyorsabb dobogója jött létre ezen a távon. Mindhárman ott lesznek Pekingben, színvonalas döntő várható tehát az Olimpián. 2008. június 30. 10:30
... 1549 1550 1551 1552 1553 ...
közélet
Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. Drog helyett tigriskölyköt találtak A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.  Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. Biztonságosan gyalogosan is az Ibolya utcában Befejeződött a gyalogosok szempontjából egy fontos fejlesztés Veszprémben az Ibolya utcában, így már biztonságosan, egybefüggő járdán lehet eljutni az Almádi útról a Mártírok útjára. Németh Krisztián – az ember, aki túlélte, hogy felrobbantották 1997. augusztus 13-án délután egy terepjáróban robbantották fel Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között az akkor 33 éves Molnár Pétert, a veszprémi éjszakai élet egyik legismertebb alakját. 28 évvel az eset után, november 18-án a rendőrség elfogta a gyilkosság feltételezett végrehajtóit és a felbujtókat is. A merényletben Molnár életét vesztette, ám a járműben mellette ült Németh Krisztián, aki a csodával határos módon túlélte a detonációt. A férfin több életmentő műtétet hajtottak végre, most pedig elképesztő történeteit Tasnádi Péter Facebook-műsorában idézte fel. Veszprém vármegye a stroke-ellátás mintaterülete A világon minden harmincadik percben meghal, vagy rokkanttá válik valaki a stroke következtében. Veszprém és tágabb értelemben a Közép-Dunántúl viszont nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan szerepel abban, hogy ez a szám itt alacsony maradjon, mindezt pedig a statisztikák is megerősítik. Az ezért tett erőfeszítéseket ismerték el kedden délután az Angels Kezdeményezés jóvoltából. Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is.
kézilabda
Simán kikapott a Szeged Magdeburgban A Szeged 40–32-re kikapott a címvédő Magdeburg vendégeként csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Plockban Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Corrales utolsó másodperces védése is kellett a Veszprém győzelméhez a BL-ben A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön. Janurik: a Japán elleni mérkőzés a lépcsőfok a legjobb nyolchoz Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga szerint a japánok elleni pénteki mérkőzés az a lépcsőfok, amelyet a legjobb nyolc közé jutáshoz meg kell tennie a magyar válogatottnak a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Golovin nem tervez változtatni a Japán elleni mérkőzésre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem tervez változtatást az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékán a japánok elleni pénteki mérkőzésre a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Ilyés Ferenc: az eredmény eddig jó Ilyés Ferenc szerint eddig jó eredményeket ért el az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott - amely százszázalékos teljesítménnyel áll a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében -, de csak a végén derül ki, mire lesz ez elég. Elhunyt Mohácsi Árpád, a Fotex KC Veszprém egykori játékosa Ötvenkét éves korában elhunyt Mohácsi Árpád, a Veszprém korábbi kiváló kézilabdázója. Golovin: kritikus szituációkban is tudunk jó döntéseket hozni Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a románok ellen 34-29-re megnyert világbajnoki mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a magyar női kézilabda-válogatott kritikus szituációkban is tud jó döntéseket hozni. Vámos Petra: nagyot léptünk előre a céljaink felé Vámos Petra szerint az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott nagyot lépett előre a céljai felé a románok 34-29-es szerdai legyőzésével a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon. Női kézilabda-vb: Fantasztikus magyar győzelem Románia ellen! Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 34-29-re legyőzte Romániát, ezzel kulcsfontosságú két ponttal gazdagodott a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjének első fordulójában, szerdán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.