Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

politika

Vona: le kell váltani az elmúlt 25 évet Vona: le kell váltani az elmúlt 25 évet A Jobbik elnöke szerint le kell váltani az elmúlt 25 évet, és olyan rendszerre van szükség, amit az emberek sajátjuknak érezhetnek. 2015. január 31. 18:15 Gyurcsány: 2014 a remény és reménytelenség éve volt Gyurcsány: 2014 a remény és reménytelenség éve volt Gyurcsány Ferenc szerint 2014-ben a remény és a reménytelenség között bukdácsolt Magyarország - a pártelnök erről szombaton, az immár 14. alkalommal megtartott évértékelőjén beszélt. 2015. január 31. 17:42 Az útdíj ellen tiltakozik az MSZP Az MSZP igazságtalannak, aránytalannak tartja az útdíjrendszert - mondta Tóbiás József pártelnök-frakcióvezető pénteken. 2015. január 30. 17:09 Bősze felszólalna a tüntetésen Dr. Bősze Ferenc is szeretne felszólalni a hétvégi budapesti tüntetésen, a szervezők azonban nem engednék neki. A képviselőjelölt közleményben számolt be tapasztalatairól. 2015. január 29. 20:30 Rövid közgyűléssel indul az év Rövid közgyűléssel indul az év A szokásosnál rövidebb napirenddel kezdődik az év a városháza Kossuth termében. Percről percre tudósítunk. 2015. január 29. 7:58 Rendeletet módosítana a baloldal Rendeletet módosítana a baloldal A köztemetők üzemeltetéséről szóló önkormányzati rendeletet kifogásolja a baloldal. Erről Hartmann Ferenc és Katanics Sándor beszélt szerdán délután. 2015. január 28. 17:21 Fej-fej mellett a Jobbik és az MSZP Szoros állást mért a Tárki, a Jobbik és az MSZP fej-fej mellett küzd a második helyért. 2015. január 28. 16:14 Szabálytalan kampány Szabálytalan kampány Jogtalan kampányeszközökhöz nyúlt Kész Zoltán, a baloldal támogatását élvező független országgyűlési képviselőjelölt. 2015. január 28. 13:54 Bérlakásokkal kezelnék a lakhatási problémákat Bérlakásokkal kezelnék a lakhatási problémákat Magyarországon több mint egymillió embert érint a lakhatási válság – fogalmazott Gerstmár Ferenc, az LMP képviselőjelöltje szerda reggeli sajtótájékoztatóján. 2015. január 28. 10:45 "Szűzlányok rajongója" "Szűzlányok rajongója" A pestisracok.hu újságíróinak Kész Zoltán egykori kollégái elárulták, hogy a képviselőjelölt feltűnően közeledett a diáklányokhoz. 2015. január 28. 10:24 Tiszta vizet a pohárba! Tiszta vizet a pohárba! Kész Zoltán indulásának körülményeit fejtegeti a szerkesztőségünkhöz eljuttatott dokumentumban Bősze Ferenc. 2015. január 27. 9:49 Folytatni kell a közös munkát Folytatni kell a közös munkát Közös lakossági fórumot tartott Porga Gyula, Stigelmaier Józsefné és Némedi Lajos, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje hétfőn délután a Báthory István Általános Iskolában. 2015. január 26. 19:57 Nem tudok veszprémivé válni Nem tudok veszprémivé válni Szepessy Zsolttal, az Összefogás Párt országgyűlési képviselőjelöltjével beszélgettünk. 2015. január 26. 13:39 Elégedett kádártaiak Elégedett kádártaiak Kádártán mutatkozott be Némedi Lajos, a Fidesz parlamenti képviselőjelöltje pénteken délután. 2015. január 23. 17:30
... 84 85 86 87 88 ...
közélet
Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa XIV. Leó pápa 2026. november 5-én Excellenciás és Főtisztelendő Franco Coppola vindai címzetes érseket Magyarország apostoli nunciusává nevezte ki. Ügynökakták vagy áldozatlisták - sok a zavar a közzététel után Tovább dagad az ügynökakták nyilvánosságra hozatala körüli zavar. Míg a kormányzat pszichológusokból álló munkacsoporttal próbálja enyhíteni a társadalmi traumát, egyre több érintett szólal meg. A történészek arra figyelmeztetnek: a jelenleg elérhető adatok töredékesek, és sokan ártatlanul vagy áldozatként kerültek a listára. Lépésről lépésre halad a Dózsa György Általános Iskola felújítása Folytatódnak a fejlesztések a Dózsaváros szívében található oktatási intézményben, ahol a nyári szünetben indult munkálatok eredményeként korszerű mosdókat vehettek birtokba a legkisebb diákok. A beruházásról szerdán számoltak be a város és az iskola vezetői. Közleményt adott ki a Magyar Püspöki Konferencia az ügynökakták kapcsán Nyilvánosan kereshetővé és elérhetővé váltak a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személyek névsora. A listában szereplő egyházi személyek miatt a Magyar Katolikus Egyház közleményben reagált. Nemzetközi szakmai találkozón mutatta be zöld megoldásait Veszprém Hét ország szakemberei érkeztek Veszprémbe a PARKS nemzetközi projekt keretében, hogy megismerjék a város természetalapú megoldásait és a szakemberek tapasztalatot cseréljenek. Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján. Eltűnhet a Gyártelep név Balatonfűzfőn, ismét a lakosság véleményét kérik Fűzfőliget lehet a jövőben Fűzfőgyártelep neve Balatonfűzfőn. A városrész átnevezésének ötlete nem új, nagyjából 15 évvel ezelőtt már tartottak hasonló lakossági felmérést. Most ismét arra kíváncsiak, mit gondolnak a helyiek a változtatásról. A döntés egyelőre nem született meg, a kérdés pedig azért is érdekes, mert a Gyártelep elnevezés szorosan kapcsolódik Balatonfűzfő történetéhez. Több tízezer egykori ügynök nevét hozták nyilvánosságra Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozták nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) ma. Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon Egyre nagyobb a különbség a benzin és a gázolaj ára között Magyarországon. Miközben a 95-ös benzin az elmúlt napokban olcsóbb lett, a dízel ára továbbra is magas, egy literért már átlagosan 726 forintot kell fizetni. A háttérben a nemzetközi olajpiac bizonytalansága, a közel-keleti konfliktusok és az európai gázolajhiány áll. Megnéztük, hogyan változtak az üzemanyagárak november első napjaiban, és mire számíthatnak az autósok a következő időszakban.
sport
Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Premier League: megoperálták Tóth Alex sérült combját Megoperálták Tóth Alexet, az angol élvonalbeli Bournemouth magyar válogatott labdarúgóját, aki októberben szenvedett combizomsérülést. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Pető Milán is ott van a magyar labdarúgó-válogatott keretében Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük a veszprémi nevelésű Pető Milánt is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.