Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

politika

Békés átmenet volt Békés átmenet volt Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli Veszprém önkormányzata. Ennek kapcsán felkerestük az egykori politikai vezetőket, idézzék fel emlékeiket. Elsőként Maróti Rezsővel, a város utolsó tanácselnökével beszélgettünk a rendszerváltásról, az önkormányzat létrejöttét előkészítő tevékenységekről. 2015. október 26. 20:06 Bátorság volt bevállalni Bátorság volt bevállalni Októberben lett 25 éves a veszprémi önkormányzat. Dr. Dióssy László a rendszerváltás után 16 évig volt a város első embere. A több mint másfél évtizedről, „a három sokkról” és tanulságokról is beszélgettünk. Nagyinterjú. 2015. október 25. 23:23 Magyarország csak megfigyelő az uniós csúcson A nyugat-balkáni migrációs útvonal már nem érinti Magyarországot, ezért már csak megfigyelőként vesz részt az erről szervezett csúcstalálkozón - mondta vasárnap a megbeszélésre érkezve Orbán Viktor miniszterelnök. 2015. október 25. 17:14 '56 mindenkié; elmaradt az igazságszolgáltatás Az Együtt szerint 1956 mindenkié. Gyurcsány Ferenc szerint a szabadságnak felemelkedéssel kell járnia. Lázár János szerint a bűnöket nem követte igazságszolgáltatás. 2015. október 23. 12:00 Megválasztották az Európai Néppárt új elnökségét Megválasztotta új elnökségét az Európai Néppárt (EPP) madridi kongresszusán csütörtökön, Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselője a néppárt egyik alelnöke lett. 2015. október 22. 18:22 Rendkívüli uniós csúcs a migráns-ügy miatt Rendkívüli csúcstalálkozót hívott össze vasárnapra Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. 2015. október 21. 11:14 Gerstmár: akik nemzetállamokban gondolkodnak, tévednek Gerstmár: akik nemzetállamokban gondolkodnak, tévednek Az LMP veszprémi politikusa szerint a menekültkérdésben Kanadának és az Egyesült Államoknak is nagyobb szerepet kell vállalnia. 2015. október 20. 20:18 Mindenről a geopolitika tehet? Mindenről a geopolitika tehet? Nem csak magunk miatt, a jövő generációjának érdekében is foglalkoznunk kell a migránshelyzettel - hangzott el a Mediterrán Világ társadalmi folyóirat legújabb száma köré szerveződött pénteki konferencián. 2015. október 17. 12:18 Elévülhetetlenné tenné a politikusi korrupció büntethetőséget a Jobbik A Jobbik Veszprém megyei elnöke szerint a jelenlegi szabályozás nem megfelelő, mert sok esetben nem indul nyomozás a korrupciós ügyekben. 2015. október 15. 15:14 Az ellenzéki pártok az Alkotmánybíróságon támadják meg az állami földek eladását Összegyűlt a szükséges ötven aláírás, ezért az Alkotmánybírósághoz fordulnak az ellenzéki parlamenti pártok az állami földek tervezett eladása miatt. 2015. október 13. 14:25 Fejlesztések központi előírások szerint Gerstmár Ferenc szerint az aktuális uniós pénzügyi ciklusban számos fejlesztés nem a veszprémi érdekeknek megfelelően valósulhat meg. 2015. október 13. 11:08 Nem a migránsokra, igen egy új nyugdíjrendszerre Nem a migránsokra, igen egy új nyugdíjrendszerre A hazánkat is érintő migránshelyzetről és a férfiak 40 év utáni nyugdíjazásáról tartott sajtótájékoztatót és lakossági fórumot szerdán Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke. 2015. október 7. 21:33 A parlamenti pártok Göncz Árpádot gyászolják 2015. október 6. 20:36 Merkel: közösen kell védeni a külső határokat Az uniós külső határokat közösen kell védeni, hogy rendezetté váljon a bevándorlás Európába - hangsúlyozta a német kancellár egy szombati nyilatkozatában. 2015. október 3. 12:57
... 70 71 72 73 74 ...
közélet
A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa XIV. Leó pápa 2026. november 5-én Excellenciás és Főtisztelendő Franco Coppola vindai címzetes érseket Magyarország apostoli nunciusává nevezte ki. Halmay Gábor: A jogállami garanciák védelme az ötvenhatos örökség része A hazaszeretet a múlt hőseinek tiszteletén túl a felelősséget jelenti a jelenért és a közösségeinkért, mondta Halmay Gábor, az IKSZ elnöke a veszprémi Várban tartott megemlékezésen, ahol az 1956-os forradalom leverésére és mártírjaira emlékeztek. Halmay hangsúlyozta, a szabadságot fenyegető módszerek más formában ma is megjelenhetnek, ezért 1956 tisztelete megköveteli tőlünk a határozott kiállást, ha valakinek a szabadsága vagy tisztességes eljáráshoz való joga kerül veszélybe. Ügynökakták vagy áldozatlisták - sok a zavar a közzététel után Tovább dagad az ügynökakták nyilvánosságra hozatala körüli zavar. Míg a kormányzat pszichológusokból álló munkacsoporttal próbálja enyhíteni a társadalmi traumát, egyre több érintett szólal meg. A történészek arra figyelmeztetnek: a jelenleg elérhető adatok töredékesek, és sokan ártatlanul vagy áldozatként kerültek a listára. Lépésről lépésre halad a Dózsa György Általános Iskola felújítása Folytatódnak a fejlesztések a Dózsaváros szívében található oktatási intézményben, ahol a nyári szünetben indult munkálatok eredményeként korszerű mosdókat vehettek birtokba a legkisebb diákok. A beruházásról szerdán számoltak be a város és az iskola vezetői. Közleményt adott ki a Magyar Püspöki Konferencia az ügynökakták kapcsán Nyilvánosan kereshetővé és elérhetővé váltak a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személyek névsora. A listában szereplő egyházi személyek miatt a Magyar Katolikus Egyház közleményben reagált. Nemzetközi szakmai találkozón mutatta be zöld megoldásait Veszprém Hét ország szakemberei érkeztek Veszprémbe a PARKS nemzetközi projekt keretében, hogy megismerjék a város természetalapú megoldásait és a szakemberek tapasztalatot cseréljenek. Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján. Eltűnhet a Gyártelep név Balatonfűzfőn, ismét a lakosság véleményét kérik Fűzfőliget lehet a jövőben Fűzfőgyártelep neve Balatonfűzfőn. A városrész átnevezésének ötlete nem új, nagyjából 15 évvel ezelőtt már tartottak hasonló lakossági felmérést. Most ismét arra kíváncsiak, mit gondolnak a helyiek a változtatásról. A döntés egyelőre nem született meg, a kérdés pedig azért is érdekes, mert a Gyártelep elnevezés szorosan kapcsolódik Balatonfűzfő történetéhez.
sport
Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.