Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

politika

Újraválasztották a PM társelnökeit Újraválasztották a Párbeszéd Magyarországért (PM) két társelnökét, Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt a párt kétnapos budapesti tisztújító kongresszusán - jelentette be Tordai Bence szóvivő az eseményt követően vasárnap. 2016. január 10. 18:01 Erős Európát akarunk Mindketten erős Európát akarunk - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a David Cameron brit miniszterelnökkel folytatott csütörtöki budapesti tárgyalása után. 2016. január 7. 16:23 Legfeljebb 30 százalék a Brexit esélye Londoni elemzők szerint a borúlátó előrejelzések ellenére továbbra sem több 30 százaléknál annak az esélye, hogy Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból. 2016. január 7. 14:30 Nagy volumenű projektek körvonalazódnak Nagy volumenű projektek körvonalazódnak Ovádi Pétert, a Fidesz-KDNP önkormányzati frakcióvezetőjét arra kértük, ossza meg újévi gondolatait olvasóinkkal. 2016. január 5. 22:03 Számítanak a fiatalok együttműködésére Számítanak a fiatalok együttműködésére A migránshelyzet és a kvótarendszer elsősorban a fiatalok jövőjét veszélyezteti, ezért fontos, hogy minél többen csatlakozzanak az ezt ellenző petícióhoz – hangzott el a Fidelitas keddi sajtótájékoztatóján. 2016. január 5. 15:10 Van min változtatni Van min változtatni Gerstmár Ferenc, az LMP országos elnökségének tagja, a párt veszprémi önkormányzai képviselője kérésünkre leírta, milyen várakozásokkal kezdi a 2016-os évet. 2016. január 5. 12:22 Lássunk tisztán a környezet helyzetéről! A csütörtöki közmeghallgatás egyik témája lesz Veszprém környezeti helyzete - erről beszélt mai sajtótájékoztatóján a párt önkormányzati képviselője, Gerstmár Ferenc. 2015. december 14. 13:54 Megújította elnökségét a Fidesz Megválasztották a Fidesz négy alelnökét a párt XXVI., tisztújító kongresszusán, Budapesten vasárnap. Megújították Orbán Viktor elnöki megbízatását is. 2015. december 13. 16:50 Széteshet az EU Schulz szerint Széteshet az Európai Unió, és támogatóinak nagyon erősen küzdeniük kell azért, hogy ez ne történjen meg - mondta egy keddi német lapinterjúban az Európai Parlament (EP) elnöke. 2015. december 8. 13:08 A magyar közbeszerzési törvény a legszigorúbb Európában Európa legszigorúbb közbeszerzési szabályozásának nevezte a magyar közbeszerzési törvényt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában. 2015. december 7. 14:47 Gyanúsítottként hallgatták ki Kovács Bélát Az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki Kovács Béla (Jobbik) európai parlamenti képviselőt pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség . 2015. december 4. 15:14 Navracsics Tibor tiltakozott a Magyarország elleni eljárásra irányuló polgári kezdeményezés jegyzékbe vétele ellen 2015. december 3. 14:21 A kvótarendszer és a korrupció ellen gyűjt aláírásokat a Jobbik Internetes szavazást indított a Jobbik a kötelező kvótarendszer és a korrupció ellen – tájékoztatott Galambos István, választókerületi elnök csütörtök délelőtt tartott sajtótájékoztatóján. 2015. december 3. 10:43 Átlagosan 5 százalékkal emelik a rendvédelmi dolgozók bérét jövőre Átlagosan 5 százalékkal emelkedik a rendvédelmi dolgozók bére 2016-ban a parlament keddi döntése értelmében. 2015. december 1. 14:25
... 67 68 69 70 71 ...
közélet
A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa XIV. Leó pápa 2026. november 5-én Excellenciás és Főtisztelendő Franco Coppola vindai címzetes érseket Magyarország apostoli nunciusává nevezte ki. Halmay Gábor: A jogállami garanciák védelme az ötvenhatos örökség része A hazaszeretet a múlt hőseinek tiszteletén túl a felelősséget jelenti a jelenért és a közösségeinkért, mondta Halmay Gábor, az IKSZ elnöke a veszprémi Várban tartott megemlékezésen, ahol az 1956-os forradalom leverésére és mártírjaira emlékeztek. Halmay hangsúlyozta, a szabadságot fenyegető módszerek más formában ma is megjelenhetnek, ezért 1956 tisztelete megköveteli tőlünk a határozott kiállást, ha valakinek a szabadsága vagy tisztességes eljáráshoz való joga kerül veszélybe. Ügynökakták vagy áldozatlisták - sok a zavar a közzététel után Tovább dagad az ügynökakták nyilvánosságra hozatala körüli zavar. Míg a kormányzat pszichológusokból álló munkacsoporttal próbálja enyhíteni a társadalmi traumát, egyre több érintett szólal meg. A történészek arra figyelmeztetnek: a jelenleg elérhető adatok töredékesek, és sokan ártatlanul vagy áldozatként kerültek a listára. Lépésről lépésre halad a Dózsa György Általános Iskola felújítása Folytatódnak a fejlesztések a Dózsaváros szívében található oktatási intézményben, ahol a nyári szünetben indult munkálatok eredményeként korszerű mosdókat vehettek birtokba a legkisebb diákok. A beruházásról szerdán számoltak be a város és az iskola vezetői. Közleményt adott ki a Magyar Püspöki Konferencia az ügynökakták kapcsán Nyilvánosan kereshetővé és elérhetővé váltak a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személyek névsora. A listában szereplő egyházi személyek miatt a Magyar Katolikus Egyház közleményben reagált. Nemzetközi szakmai találkozón mutatta be zöld megoldásait Veszprém Hét ország szakemberei érkeztek Veszprémbe a PARKS nemzetközi projekt keretében, hogy megismerjék a város természetalapú megoldásait és a szakemberek tapasztalatot cseréljenek. Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján. Eltűnhet a Gyártelep név Balatonfűzfőn, ismét a lakosság véleményét kérik Fűzfőliget lehet a jövőben Fűzfőgyártelep neve Balatonfűzfőn. A városrész átnevezésének ötlete nem új, nagyjából 15 évvel ezelőtt már tartottak hasonló lakossági felmérést. Most ismét arra kíváncsiak, mit gondolnak a helyiek a változtatásról. A döntés egyelőre nem született meg, a kérdés pedig azért is érdekes, mert a Gyártelep elnevezés szorosan kapcsolódik Balatonfűzfő történetéhez.
sport
Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.