Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

politika

A ki nem számlázott szemétdíj elengedését kéri a Jobbik A Jobbik azt szorgalmazza, hogy az állam engedje el a lakosságnak azt a szemétszállítási díjat, ami április óta még nem számlázott ki. 2016. július 18. 15:04 MSZP: 300 milliárdos fejlesztéstől esett el a Balaton térsége MSZP: 300 milliárdos fejlesztéstől esett el a Balaton térsége Korai volt a balatoniak öröme, múlt csütörtökön jelent meg az a kormányhatározat, amely a fejlesztések visszavonásáról szól. Pál Béla, az MSZP megyei önkormányzati frakcióvezetője szerint az állam itt a piros, hol a pirost játszik állampolgáraival. 2016. július 11. 15:59 Lesz baloldali összefogás a Nézőpont szerint A Nézőpont Intézet elemzője szerint már nem kérdés, hogy lesz baloldali összefogás 2018-ra, de mivel az MSZP mind a kötelező betelepítési kvótáról, mind Gyurcsány Ferencről a társadalom többségével ellentétes álláspontot képvisel, a választásig nem fogja tudni növelni a táborát. 2016. július 11. 12:08 Orbán Viktor az Európai Bizottságot hibáztatja a kontinenst sújtó válság miatt Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bizottságot hibáztatja az Európai Uniót sújtó válság miatt a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív napilapban hétfőn megjelent cikkében, és azzal a felhívással fordul a tagországokhoz, hogy vegyék vissza a hatalmi jogköröket Brüsszeltől. 2016. július 11. 9:53 Mi lesz a tömegközlekedéssel? Mikor, miből, mennyiért valósulhat meg az integrált központi pályaudvar? - tette fel a kérdést Gerstmár Ferenc. 2016. július 4. 10:43 Milliárdos fejlesztésekről döntenek Veszprémben Milliárdos fejlesztésekről döntenek Veszprémben A Szabadságpuszta és a vasútállomás irányába tervezett kerékpárutakról, és a belvárosi körforgalmak megépítéséről szavaz szerdán a veszprémi közgyűlés. 2016. június 28. 15:58 Leadta az állami földek ügyében összegyűjtött népszavazáshoz összegyűjtött aláírásokat Gőgös Zoltán 2016. június 28. 12:17 Molnár Gyula lett az MSZP elnöke Molnár Gyula volt fővárosi elnököt választotta meg az MSZP elnökének a párt szombati, zárt ajtók mögötti tisztújító kongresszusa. 2016. június 25. 18:22 Az LMP kiáll a határon túli magyarok nyelvhasználatáért Az LMP kiáll a határon túli magyarok nyelvhasználatáért Erről csütörtökön, sajtótájékoztató keretében számolt be Ungár Péter, az Európai Zöld Párt (EGP) elnökségi tagja és Gerstmár Ferenc veszprémi önkormányzati képviselő, az LMP országos elnökségi tagja. 2016. június 23. 13:15 Új szintre léptetné az országot az LMP Új szintre léptetné az országot az LMP Nyári országjárásának negyedik állomásaként szerdán Veszprémbe érkezett Szél Bernadett, az LMP társelnöke. 2016. június 15. 20:40 Betilthatóvá váltak az Uberhez hasonló szolgáltatások Betilthatóvá váltak az Uberhez hasonló szolgáltatások Ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak - döntött az Országgyűlés hétfőn. 2016. június 13. 12:01 Elfogadták a 2017-es költségvetést A parlament 122 igen és 63 nem szavazattal elfogadta hétfőn Magyarország jövő évi költségvetését, amelyet a kormány az adócsökkentés, az otthonteremtés és a gyarapodás büdzséjeként jellemzett. 2016. június 13. 11:37 Orbán: a legnagyobb kihívás, hogy az uniós tagállamok eltérő módon képzelik el a jövőt 2016. június 8. 18:15 Kórházba került Gőgös Zoltán Kórházba került Gőgös Zoltán A Veszprém megyei politikus, az MSZP elnökhelyettese hétfőn lett rosszul az Index értesülései szerint. 2016. június 7. 14:17
... 59 60 61 62 63 ...
közélet
A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa XIV. Leó pápa 2026. november 5-én Excellenciás és Főtisztelendő Franco Coppola vindai címzetes érseket Magyarország apostoli nunciusává nevezte ki. Halmay Gábor: A jogállami garanciák védelme az ötvenhatos örökség része A hazaszeretet a múlt hőseinek tiszteletén túl a felelősséget jelenti a jelenért és a közösségeinkért, mondta Halmay Gábor, az IKSZ elnöke a veszprémi Várban tartott megemlékezésen, ahol az 1956-os forradalom leverésére és mártírjaira emlékeztek. Halmay hangsúlyozta, a szabadságot fenyegető módszerek más formában ma is megjelenhetnek, ezért 1956 tisztelete megköveteli tőlünk a határozott kiállást, ha valakinek a szabadsága vagy tisztességes eljáráshoz való joga kerül veszélybe. Ügynökakták vagy áldozatlisták - sok a zavar a közzététel után Tovább dagad az ügynökakták nyilvánosságra hozatala körüli zavar. Míg a kormányzat pszichológusokból álló munkacsoporttal próbálja enyhíteni a társadalmi traumát, egyre több érintett szólal meg. A történészek arra figyelmeztetnek: a jelenleg elérhető adatok töredékesek, és sokan ártatlanul vagy áldozatként kerültek a listára. Lépésről lépésre halad a Dózsa György Általános Iskola felújítása Folytatódnak a fejlesztések a Dózsaváros szívében található oktatási intézményben, ahol a nyári szünetben indult munkálatok eredményeként korszerű mosdókat vehettek birtokba a legkisebb diákok. A beruházásról szerdán számoltak be a város és az iskola vezetői. Közleményt adott ki a Magyar Püspöki Konferencia az ügynökakták kapcsán Nyilvánosan kereshetővé és elérhetővé váltak a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személyek névsora. A listában szereplő egyházi személyek miatt a Magyar Katolikus Egyház közleményben reagált. Nemzetközi szakmai találkozón mutatta be zöld megoldásait Veszprém Hét ország szakemberei érkeztek Veszprémbe a PARKS nemzetközi projekt keretében, hogy megismerjék a város természetalapú megoldásait és a szakemberek tapasztalatot cseréljenek. Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján. Eltűnhet a Gyártelep név Balatonfűzfőn, ismét a lakosság véleményét kérik Fűzfőliget lehet a jövőben Fűzfőgyártelep neve Balatonfűzfőn. A városrész átnevezésének ötlete nem új, nagyjából 15 évvel ezelőtt már tartottak hasonló lakossági felmérést. Most ismét arra kíváncsiak, mit gondolnak a helyiek a változtatásról. A döntés egyelőre nem született meg, a kérdés pedig azért is érdekes, mert a Gyártelep elnevezés szorosan kapcsolódik Balatonfűzfő történetéhez.
sport
Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Premier League: megoperálták Tóth Alex sérült combját Megoperálták Tóth Alexet, az angol élvonalbeli Bournemouth magyar válogatott labdarúgóját, aki októberben szenvedett combizomsérülést. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Pető Milán is ott van a magyar labdarúgó-válogatott keretében Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük a veszprémi nevelésű Pető Milánt is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.