Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ovádi Péter

Telitalálat a veszprémi futsalosok új kabalája futsal Telitalálat a veszprémi futsalosok új kabalája Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) pályázattal összhangban, a helyi állatkert fekete medvéit támogató jelleggel 2023-ig örökbe fogadta az 1. FC Veszprém, amely az ország első futsalcsapataként már hivatalos kabalával is büszkélkedhet az erő, a kitartás és a biztonság jegyében. 2020. augusztus 19. 11:00 50+40=90 milliárd forint érkezik az EKF céljainak megvalósítására Európa Kulturális Fővárosa 50+40=90 milliárd forint érkezik az EKF céljainak megvalósítására Szerda este a Magyar Közlönyben is megjelent az a kormányhatározat, ami az Európa Kulturális Főváros 2023 projekt kormányzati támogatásáról rendelkezik. A határozat értelmében az 50 milliárdos támogatáson felül további 40 milliárd jut a Főegyházmegyének a Vár épületeinek felújítására. A részletekről csütörtök délután sajtótájékoztatón számoltak be az érintettek. 2020. augusztus 17. 12:00 Focipályával a gazdaság vérkeringéséért közélet Focipályával a gazdaság vérkeringéséért Kedden kora este ünnepélyes körülmények között avattak fel egy műfüves focipályát a Jendrassik-Venesz Szakközépiskolában. Nagyon jó hír, hogy a harmincmilliós beruházásból mindösszesen hárommillió forintot kellett biztosítania városunknak. A fennmaradt összeget, huszonhétmillió forintot ugyanis a Magyar Labdarúgó-szövetség állta. 2020. augusztus 4. 20:11 A szélmalmok árnyékában futottak A szélmalmok árnyékában futottak Harmadik alkalommal rendezték meg Tésen Don Quijote Run elnevezésű jótékonysági futóversenyt vasárnap délelőtt. A Bakony legmagasabb pontján lévő településen különböző távokat, különböző tájakon teljesítették a résztvevők. 2020. augusztus 4. 4:05 Magyar Falu Program keretében újult meg a dudari művelődési ház Magyar Falu Program Magyar Falu Program keretében újult meg a dudari művelődési ház Újabb kistelepülés nyert el támogatást a Magyar Falu Programból, amelynek keretében legutóbb a dudari Bencze László Művelődési Házat újították fel. 2020. augusztus 3. 4:30 Egyre népszerűbb az örökbefogadás az állatkertben Veszprémi Állatkert Egyre népszerűbb az örökbefogadás az állatkertben Legutóbb az oroszlánok kaptak örökbefogadót Ovádi Péter országgyűlési képviselő személyében, de rajta kívül is már több mint 100-an örökbefogadói valamelyik állatkerti lakónak. 2020. július 30. 4:00 Családi álom vált valóra egy vendégház formájában turizmus Családi álom vált valóra egy vendégház formájában Péntek délelőtt ünnepélyes keretek közt átadták a Szentgálon a családi Bakony-Cinca vendégházat. A vállalkozás az első fontos mérföldköve lehet, hogy a bakonyi településen is fellendüljön a belföldi turizmus. 2020. július 28. 4:00 Jégre teszik a Tüzér utcai sporttelepet jégkorong Jégre teszik a Tüzér utcai sporttelepet Mintegy egymilliárd forintos beruházás részeként épülhet új jégcsarnok a Dózsavárosban. 2020. július 31. 4:00 Útszakasz újult meg Bándon Magyar Falu Program Útszakasz újult meg Bándon A Magyar Falu Program keretében 1 km hosszan, Bánd településhatárától a Kakukk vendéglőig újított fel útszakaszt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2020. július 28. 4:00 Festménykiállítással és Zserbótangóval indult az érzékenyítő fesztivál Festménykiállítással és Zserbótangóval indult az érzékenyítő fesztivál Fehér Dániel festménykiállításával és Kulcsár Lajos Zserbótangó című darabjával indult el a Petőfi Színház „Lélektől Lélekig” nevű érzékenyítő fesztiválja csütörtökön. 2020. július 20. 5:02 Veszprém Virágszívvel mond köszönetet az egészségügyi dolgozóknak Veszprém Virágszívvel mond köszönetet az egészségügyi dolgozóknak A kórház előtti körforgalmat a jövőben egy virágokból kialakított szív fogja díszíteni, amit Ovádi Péter országgyűlési képviselő ötlete nyomán, a „VKSZ” Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. kertészei ültetettek hálájuk jeléül az egészségügyi dolgozóknak. 2020. július 10. 4:00 Nyolc műfüves focipályával gazdagodik Veszprém megye Nyolc műfüves focipályával gazdagodik Veszprém megye A Magyar Labdarúgó-szövetség infrastrukturális fejlesztésének köszönhetően közel 200 milliós pályaberuházás valósulhat meg a megyében őszig. A tervezett pályákból négy Veszprémben, szintén négy a környező településeken lelhet otthonra. A szövetség városunk élvonalbeli futsalcsapatával, illetve a szakképzési centrummal is együttműködik majd szakmai partnerként. 2020. július 7. 13:06 Lássuk a medvét! Lássuk a medvét! Elkészült a Veszprémi Állatkert legújabb attrakciója, a medvekifutó. A négy fekete medve már birtokba is vette új élőhelyét, a látogatók pedig több szinten, különböző látószögekből is megcsodálhatják őket. 2020. július 1. 4:00 Teljesen átépítik a csetényi iskolát Teljesen átépítik a csetényi iskolát 944 millió forint értékben, nagyrészt uniós, részben állami támogatással újulhat meg a csetényi Vámbéry Ármin Általános Iskola. 2020. július 1. 4:00
... 55 56 57 58 59 ...
közélet
Közleményt adott ki a Magyar Püspöki Konferencia az ügynökakták kapcsán Nyilvánosan kereshetővé és elérhetővé váltak a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személyek névsora. A listában szereplő egyházi személyek miatt a Magyar Katolikus Egyház közleményben reagált. Nemzetközi szakmai találkozón mutatta be zöld megoldásait Veszprém Hét ország szakemberei érkeztek Veszprémbe a PARKS nemzetközi projekt keretében, hogy megismerjék a város természetalapú megoldásait és a szakemberek tapasztalatot cseréljenek. Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján. Eltűnhet a Gyártelep név Balatonfűzfőn, ismét a lakosság véleményét kérik Fűzfőliget lehet a jövőben Fűzfőgyártelep neve Balatonfűzfőn. A városrész átnevezésének ötlete nem új, nagyjából 15 évvel ezelőtt már tartottak hasonló lakossági felmérést. Most ismét arra kíváncsiak, mit gondolnak a helyiek a változtatásról. A döntés egyelőre nem született meg, a kérdés pedig azért is érdekes, mert a Gyártelep elnevezés szorosan kapcsolódik Balatonfűzfő történetéhez. Több tízezer egykori ügynök nevét hozták nyilvánosságra Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozták nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) ma. Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon Egyre nagyobb a különbség a benzin és a gázolaj ára között Magyarországon. Miközben a 95-ös benzin az elmúlt napokban olcsóbb lett, a dízel ára továbbra is magas, egy literért már átlagosan 726 forintot kell fizetni. A háttérben a nemzetközi olajpiac bizonytalansága, a közel-keleti konfliktusok és az európai gázolajhiány áll. Megnéztük, hogyan változtak az üzemanyagárak november első napjaiban, és mire számíthatnak az autósok a következő időszakban. Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. Sonnevend Pál az Alkotmánybíróság új elnöke Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással - közölte honlapján az Ab.
sport
Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Premier League: megoperálták Tóth Alex sérült combját Megoperálták Tóth Alexet, az angol élvonalbeli Bournemouth magyar válogatott labdarúgóját, aki októberben szenvedett combizomsérülést. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Pető Milán is ott van a magyar labdarúgó-válogatott keretében Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük a veszprémi nevelésű Pető Milánt is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.