Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ovádi Péter

Nyugdíjasok a vállalkozók és a nyugdíjasok szemével közélet Nyugdíjasok a vállalkozók és a nyugdíjasok szemével Az „A jövő a tapasztalatban rejlik!” – Minden, amit a nyugdíjasfoglalkoztatásról tudni kell! című országos szakmai rendezvénysorozat első állomása szerda délelőtt zajlott a Gustóban, majd délután folytatódott az Agórában, ahol a témát a nyugdíjasok szemszögéből közelítették.  2024. november 6. 22:22 Ovádi Péter a Vehír21 podcastben: Együtt nagy dolgokra vagyunk képesek! Vehír21 podcast Ovádi Péter a Vehír21 podcastben: Együtt nagy dolgokra vagyunk képesek! A Vehír21podcastben ezúttal a magyar és a veszprémi közélet kérdései kerültek terítékre Ovádi Péterrel, a térség országgyűlési képviselőjével, állatvédelmi kormánybiztossal. Milyen tanulságokat vont le a júniusi választásokból? Kormánypárti képviselőként mennyire tart a Tisza Párt megjelenésétől? Milyen feladatokat tart a legfontosabbaknak, amik előtte állnak még képviselőként és kormánybiztosként? A sikeres EKF-cím után mi lehet Veszprém következő célja? Többek közt ezekről is beszélgettünk. 2024. november 5. 0:12 Ovádi Péter: 1956 ma is az egyik mértéke a nagybetűs Szabadságnak 1956 Ovádi Péter: 1956 ma is az egyik mértéke a nagybetűs Szabadságnak „Egy nemzet csak szabadságban él igazán, a szabadságot pedig egy nemzet tagjaként tudjuk igazán megélni” – mondta Ovádi Péter, országgyűlési képviselő Hajmáskéren, ahol már kedden elkezdődtek az 1956-os programok. A képviselő ünnepi beszéde mellett a helyi általános iskola diákjai is felléptek a helyi művelődési házban. 2024. október 23. 12:02 Két bajnok, két történet, egy üzenet sport Két bajnok, két történet, egy üzenet Kedd este nem mindennapi beszélgetésnek lehettek szem-és fültanúi, akik a Papírkutyába látogattak, hiszen Rasovszky Kristóf olimpiai bajnok úszót, valamint Kiss Balázs olimpiai bajnok kalapácsvetőt kérdezte Ovádi Péter országgyűlési képviselő, a Bajnokok nyomában című rendezvénysorozat első állomásán. 2024. október 20. 12:30 A város nevében köszöntötték a negyvenéves Horváth-kert Vendéglőt Horváth-kert Vendéglő A város nevében köszöntötték a negyvenéves Horváth-kert Vendéglőt Porga Gyula polgármester, valamint Ovádi Péter országgyűlési képviselő személyesen köszönte meg a Horváth-kert Vendéglőnek a városért tett eddigi munkát, és további sikereket kívántak a helynek, ahol olyan legendák is látogatásukat tették egykor, mint például Puskás Öcsi vagy Farkas Bertalan. 2024. október 13. 10:33 Eredményes Állatvédelmi Témahetet zárt a Dózsa Iskola Ovádi Péter Eredményes Állatvédelmi Témahetet zárt a Dózsa Iskola Péntek délelőtt a Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában ünnepélyesen is lezárták az Állatvédelmi Témahetet, jutalmazva a gyerekeket, akik a felelős állattartás jegyében tevékenykedtek, hogy ismereteiket továbbadják másoknak is.  2024. október 12. 11:43 A csoportmunkát támogatja az új terem a Gyulaffy iskolában közélet A csoportmunkát támogatja az új terem a Gyulaffy iskolában Tanulásmódszertani termet avattak a Gyulaffy László Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában. 2024. október 12. 12:55 Kiosztották a Virágos Veszprém díjakat Jung Edina Kiosztották a Virágos Veszprém díjakat A Virágzó Veszprém Egyesület péntek délután tartotta eredményhirdetését, a díjak több kategóriában kerültek kiosztásra. A rendezvényre az első hatvan helyezettet hívták meg, így ők is elismerésben részesültek. 2024. október 5. 12:51 Új iroda segíti a vállalkozókat gazdaság Új iroda segíti a vállalkozókat Válallkozásfejlesztési irodát nyitott Veszprémben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) pénteken. 2024. október 4. 22:06 Állatvédelmi központ a Bakony szívében Állatvédelmi központ a Bakony szívében Szépalma, a Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzet egyik legcsodálatosabb rejtett gyöngyszeme nem csupán természeti szépségeivel és történelmi hagyományaival, hanem állatvédelmi elkötelezettségével is magára vonja a figyelmet.  2024. október 3. 12:04 Második alkalommal rendezték meg az állatvédelmi pikniket Budapesten állatvédelem Második alkalommal rendezték meg az állatvédelmi pikniket Budapesten Az esős idő ellenére is nagy számban vettek részt az idei Állatvédelmi Témahét nyitóeseményén szombaton Budapesten – közölte a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. 2024. október 1. 10:20 Elindult az Állatvédelmi Témahét – Több mint 300 ezer gyermek csatlakozott a programhoz Elindult az Állatvédelmi Témahét – Több mint 300 ezer gyermek csatlakozott a programhoz Hétfőn kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett Állatvédelmi Témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott. 2024. szeptember 30. 10:20 Emléktornát szerveztek Palotai Nándor tiszteletére sport Emléktornát szerveztek Palotai Nándor tiszteletére Palotai Nándor, az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság versenybizottságának egykori elnöke tiszteletére rendeztek péntek délelőtt emléktornát a VFC USE pályáján, ahol tíz középiskolai csapat mérkőzött meg egymással. 2024. szeptember 28. 16:35 Idősek Ünnepe Veszprémben: a múlt öröksége és a jövő ígérete idősek világnapja Idősek Ünnepe Veszprémben: a múlt öröksége és a jövő ígérete Az Idősek Világnapja alkalmából ismét összegyűltek Veszprém szépkorú polgárai, hogy együtt ünnepeljék az idősebb generációkat, és emlékeztessenek mindenkit arra, milyen fontos szerepet játszanak a város életében. Az Agóra Kulturális Központ ünnepi hangulatban fogadta azokat, akik az élet hosszú évei során nemcsak családjuk, hanem Veszprém város közösségének építésében is részt vettek. Az esemény, amely évről évre növekvő figyelmet kap, a város egyik legfontosabb közösségi ünnepe lett, ahol a generációk közötti összetartozás erősítése kerül a középpontba. 2024. szeptember 28. 8:53
... 15 16 17 18 19 ...
közélet
Lépésről lépésre halad a Dózsa György Általános Iskola felújítása Folytatódnak a fejlesztések a Dózsaváros szívében található oktatási intézményben, ahol a nyári szünetben indult munkálatok eredményeként korszerű mosdókat vehettek birtokba a legkisebb diákok. A beruházásról szerdán számoltak be a város és az iskola vezetői. Közleményt adott ki a Magyar Püspöki Konferencia az ügynökakták kapcsán Nyilvánosan kereshetővé és elérhetővé váltak a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személyek névsora. A listában szereplő egyházi személyek miatt a Magyar Katolikus Egyház közleményben reagált. Nemzetközi szakmai találkozón mutatta be zöld megoldásait Veszprém Hét ország szakemberei érkeztek Veszprémbe a PARKS nemzetközi projekt keretében, hogy megismerjék a város természetalapú megoldásait és a szakemberek tapasztalatot cseréljenek. Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján. Eltűnhet a Gyártelep név Balatonfűzfőn, ismét a lakosság véleményét kérik Fűzfőliget lehet a jövőben Fűzfőgyártelep neve Balatonfűzfőn. A városrész átnevezésének ötlete nem új, nagyjából 15 évvel ezelőtt már tartottak hasonló lakossági felmérést. Most ismét arra kíváncsiak, mit gondolnak a helyiek a változtatásról. A döntés egyelőre nem született meg, a kérdés pedig azért is érdekes, mert a Gyártelep elnevezés szorosan kapcsolódik Balatonfűzfő történetéhez. Több tízezer egykori ügynök nevét hozták nyilvánosságra Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozták nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) ma. Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon Egyre nagyobb a különbség a benzin és a gázolaj ára között Magyarországon. Miközben a 95-ös benzin az elmúlt napokban olcsóbb lett, a dízel ára továbbra is magas, egy literért már átlagosan 726 forintot kell fizetni. A háttérben a nemzetközi olajpiac bizonytalansága, a közel-keleti konfliktusok és az európai gázolajhiány áll. Megnéztük, hogyan változtak az üzemanyagárak november első napjaiban, és mire számíthatnak az autósok a következő időszakban. Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze.
sport
Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Premier League: megoperálták Tóth Alex sérült combját Megoperálták Tóth Alexet, az angol élvonalbeli Bournemouth magyar válogatott labdarúgóját, aki októberben szenvedett combizomsérülést. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Pető Milán is ott van a magyar labdarúgó-válogatott keretében Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük a veszprémi nevelésű Pető Milánt is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.