Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Hartmann Ferenc

Nem megfelelő a 8-as út elkerülője az ellenzéki politikusok szerint 8-as út Nem megfelelő a 8-as út elkerülője az ellenzéki politikusok szerint A közösségi tervezés hiányát és a Látó-hegy hermetikus elválasztását nehezményezték az ellenzéki képviselők a 8-as út déli felújításával kapcsolatban. Benczik Gabriella, Gerstmár Ferenc és Hartmann Ferenc hétfő délelőtti sajtótájékoztatójukon az évtizedes projekttörténet fontosabb fejezeteiből is idéztek. 2020. augusztus 14. 4:00 Eltérő számok lábléces magyarázattal Eltérő számok lábléces magyarázattal Nem egyezik a V-Busz elektronikusan is elérhető beszámolója azzal, amit a cég a városi közgyűlés elé terjesztett, erre hívta fel a figyelmet két ellenzéki képviselő, valamint kérték a polgármestert, hogy magyarázza meg a helyzetet. A V-Busz nagyon hamar tisztázta, hogy a számok ugyan tényleg különböznek, de ennek egyszerű oka van, sőt javult a mérleg. 2020. július 6. 5:01 Konstruktív javaslatok napirend után Konstruktív javaslatok napirend után A napirend előtt megszokott szócsaták helyett konstruktív ellenzéki javaslatok és nyitott polgármesteri reakciók hangzottak el – ezúttal napirend után. 2020. június 28. 5:04 Halat, hálót, hitelt, hozzájárulást Halat, hálót, hitelt, hozzájárulást Módosította a februárban elfogadott költségvetést a képviselőtestület pénteken. Az előterjesztés tárgyalásakor a kormányzati forráselosztás és az önkormányzat válságban vállalandó szerepe lobbantott vitát. 2020. június 29. 4:05 Nevezzünk el közterületet Auer Lipótról! Nevezzünk el közterületet Auer Lipótról! Három javaslattal állt elő az MSZP-LMP-P frakció: közterületet neveznének el Auer Lipótról, áteresszel biztosítanák a gyalogos átkelést a megújuló déli elkerülőn és rendeznék a vasútállomás környezetét. 2020. június 15. 4:05 Laptopot adományoznak az ellenzéki képviselők Laptopot adományoznak az ellenzéki képviselők 2020. április 9. 10:43 A közösség immunrendszere is vizsgázik A közösség immunrendszere is vizsgázik Rendkívüli közgyűlést tartottak péntek reggel a Városházán, amelyen több technikai jellegű döntés is született, valamint a polgármester új adatokat is közölt a Veszprémben elrendelt hatósági karanténokról. 2020. március 20. 10:10 Erős szakszervezetek kellenek Erős szakszervezetek kellenek Szakszervezeti vezetőkkel egyeztettek a Magyar Szocialista Párt regionális fórumán hétfőn a párt helyi vezetői és országos tisztségviselői. 2020. február 24. 14:44 Nem krumplit szállít a V-Busz Nem krumplit szállít a V-Busz Hosszú huzavona után csütörtök este sikerült megtartani azt az ellenzéki közmeghallgatást, amelynek célkeresztjében a V-Busz működése és menetrendje állt. A Városházán az előzetesen várt paprikás hangulat helyett végül kialakult a sokak által hiányolt párbeszéd. 2020. január 31. 0:21 Az ellenzék szerint a polgármester nem kíváncsi a lakosok véleményére V-Busz ügyben Az ellenzék szerint a polgármester nem kíváncsi a lakosok véleményére V-Busz ügyben Az ellenzéki képviselők sajtótájékoztatójára Porga Gyula közleményben reagált. A polgármester szerint a V-Busz sikere nagyon fontos érdeke a városnak, és felajánlotta a Kossuth-termet lakossági tanácskozásra. 2020. január 22. 10:31 Napirend előtt: tovább erősítheti nemzetközi kapcsolatait Veszprém Napirend előtt: tovább erősítheti nemzetközi kapcsolatait Veszprém Kulturális és kreatívipari pályázatokkal szélesítené kapcsolatait az önkormányzat- mondta napirend előtt Brányi Mária alpolgármester csütörtök délelőtt a Városházán. 2019. december 12. 10:39 Helyi szinten kell lépni a klímaváltozás ellen Helyi szinten kell lépni a klímaváltozás ellen A Városstratégiai és Városmarketing Bizottság elsődleges feladatává tenné meg a klímaváltozás elleni küzdelmet az MSZP-LMP-P frakció. 2019. december 10. 11:05 Karácsonyi adománygyűjtésbe kezdett az MSZP Karácsonyi adománygyűjtésbe kezdett az MSZP A szocialista párt helyi szervezete, női tagozata és a Szeglethy György Alapítvány a rászorulók ünnepét tenné szebbé jótékonysági akciójával. 2019. november 26. 10:33 Napirend előtt: új egyeztető fórumok és kiemelkedő teljesítményű iskolák Veszprémben Napirend előtt: új egyeztető fórumok és kiemelkedő teljesítményű iskolák Veszprémben Újonnan alakult egyeztető fórumok és négy országosan is elismert veszprémi iskola is téma volt a novemberi közgyűlésen. 2019. november 21. 10:56
... 3 4 5 6 7
közélet
Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. Drog helyett tigriskölyköt találtak A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.  Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. Biztonságosan gyalogosan is az Ibolya utcában Befejeződött a gyalogosok szempontjából egy fontos fejlesztés Veszprémben az Ibolya utcában, így már biztonságosan, egybefüggő járdán lehet eljutni az Almádi útról a Mártírok útjára. Németh Krisztián – az ember, aki túlélte, hogy felrobbantották 1997. augusztus 13-án délután egy terepjáróban robbantották fel Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között az akkor 33 éves Molnár Pétert, a veszprémi éjszakai élet egyik legismertebb alakját. 28 évvel az eset után, november 18-án a rendőrség elfogta a gyilkosság feltételezett végrehajtóit és a felbujtókat is. A merényletben Molnár életét vesztette, ám a járműben mellette ült Németh Krisztián, aki a csodával határos módon túlélte a detonációt. A férfin több életmentő műtétet hajtottak végre, most pedig elképesztő történeteit Tasnádi Péter Facebook-műsorában idézte fel. Veszprém vármegye a stroke-ellátás mintaterülete A világon minden harmincadik percben meghal, vagy rokkanttá válik valaki a stroke következtében. Veszprém és tágabb értelemben a Közép-Dunántúl viszont nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan szerepel abban, hogy ez a szám itt alacsony maradjon, mindezt pedig a statisztikák is megerősítik. Az ezért tett erőfeszítéseket ismerték el kedden délután az Angels Kezdeményezés jóvoltából. Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. Kadnár Lajos legendás iskolaigazgatóról nevezték el a Báthory auláját Kedd délután ünnepélyes keretek között hullt le a lepel a Báthory István Sportiskolai Általános Iskola aula névtáblájáról, a tér mostantól, a hetven éve született Kadnár Lajos nevét viseli.
sport
Simán kikapott a Szeged Magdeburgban A Szeged 40–32-re kikapott a címvédő Magdeburg vendégeként csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Plockban Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Corrales utolsó másodperces védése is kellett a Veszprém győzelméhez a BL-ben A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön. Rövidpályás úszó Eb: Sárkány Zalán ezüstérmes 1500 méter gyorson Sárkány Zalán hatalmas országos csúccsal ezüstérmet nyert 1500 méteres gyorsúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Janurik: a Japán elleni mérkőzés a lépcsőfok a legjobb nyolchoz Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga szerint a japánok elleni pénteki mérkőzés az a lépcsőfok, amelyet a legjobb nyolc közé jutáshoz meg kell tennie a magyar válogatottnak a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Golovin nem tervez változtatni a Japán elleni mérkőzésre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem tervez változtatást az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékán a japánok elleni pénteki mérkőzésre a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Ilyés Ferenc: az eredmény eddig jó Ilyés Ferenc szerint eddig jó eredményeket ért el az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott - amely százszázalékos teljesítménnyel áll a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében -, de csak a végén derül ki, mire lesz ez elég. Elhunyt Mohácsi Árpád, a Fotex KC Veszprém egykori játékosa Ötvenkét éves korában elhunyt Mohácsi Árpád, a Veszprém korábbi kiváló kézilabdázója. Golovin: kritikus szituációkban is tudunk jó döntéseket hozni Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a románok ellen 34-29-re megnyert világbajnoki mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a magyar női kézilabda-válogatott kritikus szituációkban is tud jó döntéseket hozni. Vámos Petra: nagyot léptünk előre a céljaink felé Vámos Petra szerint az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott nagyot lépett előre a céljai felé a románok 34-29-es szerdai legyőzésével a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.