Az F1 keddi hírleveléből kiderül, hogy az országgal tízéves szerződést kötött a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media. Azt egyelőre nem tudni, pontosan mikortól rendeznek majd versenyeket a Bugeserában - a fővárostól, Kigalitól 40 kilométerre - újonnan épülő aszfaltcsíkon, de a tervek szerint "valamikor a következő évtized első felében" tér vissza a kontinensre a Forma-1.
A bejelentés szerint
"a pálya a természetes környezettel harmóniában épül", és egész évben várja majd az autó- és motorsport egyéb szakágainak képviselőit is. A felmérések szerint Afrikában mintegy 100 millióan követik a Forma-1-et, a rajongók hatvan százaléka pedig 35 év alatti.
A Forma-1 afrikai visszatérése történelmi pillanat a sportágunknak, és remekül mutatja a motorsport globális előretörését. Ez a megállapodás a generációk inspirálásáról, illetve egy tartós örökség és új lehetőségek megteremtéséről szól a motorsport számára Afrikában, és azon túl
- idézi a közlemény Mohammed ben-Szulajmot, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökét.
Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója kiemelte, ez a megállapodás "több, mint egy nagydíj", ugyanis gazdasági és társadalmi fellendülést is hoz majd a régiónak.
Legutóbb 1993-ban, Dél-Afrikában rendeztek futamot a kontinensen.
