Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Négy perc alatt vitték el a 3000 éves aranykincset egy spanyol múzeumból

ma 15:59 // Forrás: Kép: Turismo Villena
Négy perc kellett ahhoz, hogy tolvajok kifosszák a spanyolországi Villena múzeumát, ahonnan Európa egyik legjelentősebb bronzkori kincsegyüttesének nagy részét vitték el. A több mint háromezer éves tárgyak között aranyból, ezüstből és meteoritvasból készült darabok is vannak. A rendőrség előre megtervezett akcióra gyanakszik, miközben már azt is vizsgálják, megfelelő volt-e a múzeum védelme. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Mindössze néhány percig tartott a betörés augusztus 27-én a délkelet-spanyolországi Villenában. Mire a biztonsági rendszer működésbe lépett, a tolvajok már a múzeum egyik legértékesebb gyűjteményét fosztogatták. A célpont az úgynevezett Villena-kincs volt. A leletegyüttest José María Soler régész fedezte fel 1963-ban, eredetileg 66 tárgyból állt. Többségük nagyjából háromezer éves, készítésükhöz aranyat, ezüstöt, vasat és más anyagokat is használtak. A betörők 59 őskori tárgyat vittek el, mellettük három, Szűz Máriához és a gyermek Jézushoz kapcsolódó koronát is elloptak. A rendőrség szerint az elkövetők tudták, mit keresnek: gyorsan mozogtak, a betörés pedig összehangolt akcióra utal. Az elrabolt arany értékét önmagában mintegy 1,7 millió euróra becsülik. A tárgyakat persze nem lehet egyszerűen az arany aktuális árával beárazni. Régészeti leletekről van szó, amelyek elvesztése vagy megsemmisítése pótolhatatlan veszteséget jelentene.

Olyan tárgy is volt közöttük, amelynek anyaga az űrből érkezett

A Villena-kincs két darabja különösen szokatlan anyagból készült. Korábbi vizsgálatok alapján a bennük található vas meteorit eredetű lehet. Mindez egy olyan korszakban történt, amikor a vas használata még nem terjedt el széles körben az Ibériai-félszigeten. A készítők tehát olyan fémhez juthattak hozzá, amely egy meteorit becsapódásával került a Földre. A rablók nem ürítették ki teljesen a gyűjteményt. Több tárgy a múzeumban maradt, köztük a különleges anyagból készült leletek egy része is. A nyomozóknak most az egyik legfontosabb feladata, hogy még azelőtt megtalálják az ellopott darabokat, mielőtt azokat szétszednék vagy az arany miatt beolvasztanák.

Három nappal korábban figyelmeztetett az Europol

Különös időzítést ad az ügynek, hogy az Europol augusztus 24-én, három nappal a rablás előtt figyelmeztetést adott ki a kulturális javakat érintő bűncselekmények változásáról. A szervezet szerint a bűnözők egyre gyakrabban keresnek olyan múzeumi tárgyakat, amelyek aranyat, drágakövet vagy más könnyen értékesíthető anyagot tartalmaznak. A beszámolók szerint a figyelmeztetés csak a Villena-kincs elrablását követő napon jutott el a múzeumhoz. Villena önkormányzata szeptember 2-án megszavazta egy vizsgálóbizottság létrehozását. Ennek kell tisztáznia többek között azt is, hogyan sikerült ilyen rövid idő alatt bejutni az épületbe, illetve megfelelő volt-e a gyűjtemény védelme. A múzeum vezetése állítja, hogy teljesítették az előírt biztonsági követelményeket.

Rompos Gergő
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. tegnap 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. tegnap 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. tegnap 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.