Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az ellenőrzött játszóterek harmadánál tárt fel hiányosságot a fogyasztóvédelmi hatóság

ma 11:09 // Forrás: mti
Országos ellenőrzést tartott játszótereken a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együtt, az év első felében végzett vizsgálatok alapján az ellenőrzött játszóterek 37 százalékánál állapítottak meg jogsértést - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.

Az országos vizsgálat célja, hogy a gyerekek számára biztonságos környezetet biztosító játszóterek működjenek, és az üzemeltetők maradéktalanul eleget tegyenek a jogszabályban előírt kötelezettségeiknek.

Az ellenőrzések nemcsak a közterületi játszóterekre és a bölcsődék, óvodák, valamint iskolák udvarán található eszközökre terjednek ki, hanem az úgynevezett "szürke zónába" tartozó helyszínekre is. Ennek megfelelően a hatóság a szállodákban, éttermekben, társasházak udvarán vagy játszóházakban kialakított játszótereket is rendszeresen ellenőrzi - írták a közleményben.

Részletezték: mintegy 3000 játszótéri eszközt vizsgáltak meg a hatóság szakemberei. A játszóterek 37 százalékánál, míg az ellenőrzött eszközök 35 százalékánál állapítottak meg valamilyen jogsértést. Az eddig lefolytatott ellenőrzések során kiszabott fogyasztóvédelmi bírságok összege elérte a 14 millió forintot.

A játszótéri eszközök biztonságos üzemeltetése minden esetben az üzemeltető felelőssége, gondoskodnia kell az előírt biztonsági felülvizsgálatok elvégeztetéséről, a szükséges nyilvántartások és dokumentáció vezetéséről, valamint a feltárt hiányosságok mielőbbi megszüntetéséről - hívták fel a figyelmet.

Ha a játszótéren bármilyen hibát fedez fel valaki, vagy az üzemeltető kérésük ellenére sem orvosolja a problémát, akkor bejelentést lehet tenni az NKFH ügyfélszolgálatán (ugyfelszolgalat@nkfh.gov.hu) is - tájékoztatott a NKFH.

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 'A város nem ház, hanem ember' – Alföldi György Veszprém belvárosáról és a város jövőjéről kultúra 'A város nem ház, hanem ember' – Alföldi György Veszprém belvárosáról és a város jövőjéről Veszprém jó helyzetben van, de a város jövőjét nem elsősorban új épületekben és látványberuházásokban kell keresni. Dr. Alföldi György építész, urbanista szerint fontosabb kérdés, hogyan használja a város azt, amije már megvan, hogyan vonja be a veszprémieket a döntésekbe, és képes-e olyan belvárost kialakítani, ahol az emberek nemcsak áthaladnak, hanem szívesen maradnak is. A Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke a Pro Bono Veszprémért Egyesület rendezvényén beszélt Veszprém adottságairól, modern építészeti örökségéről, a belvárosi kereskedelemről, a lakhatásról és a városfejlesztés új lehetőségeiről. tegnap 12:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.