Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Balatonnál kap szobrot Freddie Mercury

2026. július 16. 15:26
A Queen együttes világhírű énekesének mellszobrát július 25-én avatják fel Balatonszemesen, amely ezzel a világ azon kevés települése közé kerül, ahol köztéri Freddie Mercury-szobor áll. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Freddie Mercury neve örökre összefonódott Magyarországgal az 1986. július 27-i budapesti koncertnek köszönhetően. A Queen fellépése a Népstadionban mérföldkőnek számított: ez volt az első nagyszabású nyugati rockkoncert a vasfüggöny mögött, amely a hazai könnyűzene történetének egyik legemlékezetesebb eseményévé vált. Negyven évvel a legendás budapesti koncert után most Magyarország különleges emléket állít Freddie Mercurynak.

Balatonszemes neve sem véletlenül került a történetbe. A településen több mint harminc éve rendeznek Queen-találkozókat, amelyekre az ország minden részéből, sőt külföldről is érkeznek rajongók. A Queen Baráti Kör Kulturális Egyesület kezdeményezésére született meg az ötlet, hogy Freddie Mercury Magyarországon is köztéri emléket kapjon. Az eredeti tervek még Budapestre szóltak, ám a koronavírus-járvány miatt a projekt hosszabb időre leállt. Végül Balatonszemes került a fókuszba.

A bronz mellszobrot Kocsis András Sándor képzőművész készítette, aki ezúttal nem a színpadon tomboló rocksztárt örökítette meg. Az alkotás egy elgondolkodó, emberközeli Freddie Mercuryt ábrázol, ezzel tisztelegve a kivételes zenész személyisége előtt.

A szobor felállításához a Queen jogait kezelő Sony Music jóváhagyására is szükség volt, amely néhány nappal az avatás előtt érkezett meg. A kiadó támogatásáról biztosította a kezdeményezést, és érdeklődéssel várja az ünnepségről készült felvételeket.

A balatonszemesi emlékmű különleges helyet foglal el a világ Mercury-emlékhelyei között. Jelenleg mindössze két köztéri Freddie Mercury-szobor található a világon: az egyik a svájci Montreux-ben, a másik Dél-Koreában. A Balaton-parti alkotással Magyarország is felkerül erre a rangos térképre, Balatonszemes pedig egy újabb különleges látnivalóval gazdagodik, amely várhatóan nemcsak a Queen rajongóit, hanem a zeneszerető turistákat is vonzza majd.

Forrás: Blikk
Fotó illusztráció: Pixabay

vehir.hu
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Fábián Tamás új könyvéről: vannak témák, amik nincsenek eléggé kibeszélve, pedig kellene kultúra Fábián Tamás új könyvéről: vannak témák, amik nincsenek eléggé kibeszélve, pedig kellene Fábián Tamás, neve és arca sokaknak olyan közéleti riportokból lehet ismerős, ahol országos politikusokat faggat, sokszor órákon keresztül a Telex kamerái előtt. Azt viszont kevesebben tudják róla, hogy politikai újságírói munkája mellett az irodalomban is otthonosan mozog. Első, „Bravúros mutatványok, amiket senki se látott” című regényében pedig olyan társadalmi témákat boncolgat két harmincas éveiben járó fiatal felnőtt szemszögéből, amelyek, ahogy ő fogalmazott nincsenek kellően kibeszélve ma Magyarországon, pedig nagy szükség lenne rá. Erről is beszélgettünk vele veszprémi könyvbemutatója előtt. 2026. október 30. 17:18 Mostantól nem nevezhetnek akármit sümegi bornak, uniós védelmet kapott a helyi bor közélet Mostantól nem nevezhetnek akármit sümegi bornak, uniós védelmet kapott a helyi bor Újabb magyar bor kapott uniós eredetvédelmet, ráadásul ezúttal Veszprém megyéből. Az Európai Bizottság jóváhagyta a Sümeg és Sümegi elnevezés bejegyzését az oltalom alatt álló eredetmegjelölések közé. A döntés nemcsak a sümegi borászok számára jelentős, hanem a vásárlóknak is garanciát adhat arra, hogy a palackban valóban a megjelölt térségből származó, szigorú előírások szerint készített bor található. 2026. október 29. 14:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.