Juanes ugyanis nem egyetlen dalból áll. Nem egy latin ritmusra épített emlék a kétezres évekből, és nem is csupán az az előadó, akinek a refrénjét minden diszkóban együtt énekeljük, több-kevesebb nyelvi pontossággal. A veszprémi koncerten egy sokkal összetettebb zenész állt előttünk, aki egyszerre romantikus dalszerző, latin-amerikai sanzonénekes, gitáros és rockzenész.
Vannak dalok, amelyek hallatán az embernek kedve támad szerelmesnek lenni. Nem feltétlenül valakibe, inkább magába az érzésbe. Egy nyári estébe, egy régi történetbe, egy félmosolyba, vagy abba a pillanatba, amikor minden lehetségesnek tűnik. Juanes dalai között több ilyen is akadt. Nem érted a szöveget, mégis pontosan érzed, miről szól. A különös latin-amerikai érzelmességről, amely egy pillanat alatt képes egyszerre könnyeddé és súlyossá tenni ugyanazt a dallamot.
A koncert zeneileg ugyanakkor meglehetősen hullámzó volt. Egy olyan előadótól, aki egy lendületes, táncolható latin popslágerrel került be a köztudatba, talán ösztönösen egy folyamatosan pörgő, ritmusos estét várnánk. Ehhez képest Juanes zenéje sokszor visszafogottabb, elmélyültebb és meglepően sanzonos jellegű volt, néhol pedig előkerült az elektromos gitár, megkeményedett a hangzás, és megmutatta, hogy még a rockzenét is képes hitelesen átadni.
Aztán természetesen megszólalt a „La Camisa Negra”. És abban a pillanatban mindenki pontosan tudta, mit kell tennie.
Előjöttek a régi reflexek, a közönség megmozdult, és teli torokból kezdte énekelni (vagy legalábbis lelkesen halandzsázni) a szöveget. A La Camisa Negra kétségtelenül az este legfelszabadultabb pillanata volt, de a koncert tanulsága mégsem az, hogy Juanesnek van egy dala, amelyet mindenki ismer. Éppen ellenkezőleg. Az derült ki, hogy az ismert sláger mögött egy érzékeny, sokoldalú zenész áll, aki nem fél a romantikától, a lelassulástól, a sanzonos megszólalástól, és attól sem, hogy időnként keményebb rockhangzással lepje meg a közönséget.
Nem minden pillanat működött ugyanolyan erővel. Voltak részek, amelyek talán hosszabbnak tűntek a kelleténél, és olyan dalok is, amelyek nehezebben találták meg az utat a közönséghez. De amikor Juanes kapcsolódni tudott, akkor valóban minden nyelvi akadály eltűnt. Mert talán a jó zene esetében végül nem is az számít, hogy érted-e minden szavát, hanem érzed-e a mondandóját.
