Nyolcvankét évvel ezelőtt, 1944 tavaszán és nyarán a történelem egyik legsötétebb fejezete zajlott le Veszprémben is. A város és környéke zsidó lakosságát gettókba kényszerítették, majd deportálták őket, a háború után pedig csak néhányan tértek vissza a haláltáborból. Vasárnap ezekre a tragikus eseményekre emlékeztek Veszprémben a Brusznyai úti zsidó temetőnél.
Az eseményen Porga Gyula polgármester beszédében hangsúlyozta, a múltbéli tragédiákkal való szembenézés nem csupán kötelesség, hanem közös jövőnk záloga is.
„Minden társadalom annyira beteg, amennyire a múltjával szemben közömbös” – kezdte gondolatait a polgármester, utalva arra, hogy a felejtés nem megoldás. Porga Gyula beszédében emlékeztetett, 1944 tavaszán a nemzet legszebb értékeit veszítettük el, amikor szomszédainkat, barátainkat, honfitársainkat származásuk miatt üldözték és pusztították el. Kiemelte, olyan társadalmat kell építenünk, amelyben senkit nem érhet kényszerű hallgatás önazonossága miatt, és ahol az igazság világossága nem hagyja elveszni az áldozatok emlékét.
Utána Dr. Verő Tamás budai és veszprémi főrabbi mondta el gondolatait. Rámutatott, hogy a holokauszt során nem csupán történelmi eseményekről beszélünk, hanem emberekről, nevekről, arcokról, családokról.
„A zsidó hagyományban az emlékezés nem puszta kötelesség, hanem parancs. – emlékezz, hogy ne engedjük, hogy az áldozatok másodszor is eltűnjenek az emberi emlékezetből” – fogalmazott a főrabbi.
Dr. Verő Tamás felidézte a szomorú statisztikákat: Veszprém és környékéről több mint 4100 zsidó embert zártak gettókba, ahonnan a legtöbbjüket az auschwitz-birkenaui haláltáborba hurcolták. Közülük mindössze 640-en tértek vissza. A főrabbi hangsúlyozta, minden egyes elpusztított ember egy egész világot jelentett, és a pusztulás nem csupán a gyilkosok tetteiből, hanem a társadalmi közömbösségből is táplálkozott.
A megemlékezés résztvevői imádkoztak azokért, akiknek már nincs kiért imádkoznia, és fejet hajtottak azok előtt, akik az elviselhetetlen szenvedések ellenére is életükkel tanúskodtak az emberi méltóságról. Ahogy a beszédekben elhangzott: a közös jövő kulcsa a közös emlékezés, amely nem engedi, hogy a múlt tragédiái feledésbe merüljenek.
