A szakmai találkozót az Otthonra találni a művészetben című projekt keretében készült alkotásokból összeállított kiállítás tette színesebbé. A program ötlete 2020-ban született meg és az Európa Kulturális Fővárosa program keretében teljesedett ki.
Hajléktalanokat vontak be művészetterápiás folyamatba, majd a csoportfoglalkozások során született képekből több kiállítást is szerveztek – az elmúlt években a Petőfi színházban, a Laczkó Dezső Múzeumban és a Művészetek Házában is találkozhattunk a képekkel és az alkotókkal is. Így a művészetterápiás folyamat a résztvevők számára nemcsak gyógyító erejű, de a társadalmi reintegrációt is segíti. Az EKF program lezárultát követően a programot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Befogadás Háza vitte tovább.
A kiállítást dr. Ládonyi Zsuzsanna ötletgazda, a Veszprémi Érseki Főiskola Szociális Tanulmányok Tanszékének egyetemi docense, tanszékvezetője valamint Quirin Ágnes komplex művészeti terapeuta ajánlották a közönség figyelmébe.
A konferenciára dr. Sebestyén József, a főiskola rektora írásban fogalmazta meg gondolatait, levelét felolvasták a plenáris ülés elején. Ebben úgy fogalmazott: a nap során bemutatott módszerek képviselik az intézmény azon szellemiségét, hogy a szociális munka területén nemcsak elméleti tudással, hanem a mindennapokban alkalmazható módszerekkel is segítik a területen dolgozókat. E módszerek bizonyítják, hogy a művészet nem csupán esztétikai élmény, hanem a gyógyítás, a rehabilitáció és az emberi méltóság visszaadásának egyik leghatékonyabb eszköze.
Az önkormányzat részéről Sótonyi Mónika alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Kijelentette: a közösség erejét leginkább az mutatja meg, miként viszonyulunk egymáshoz, hogyan vesszük észre a társadalom legsebezhetőbb tagjait és hogyan igyekszünk segítséget nyújtani számukra.
A művészet és a kultúra sosem öncélú: ezek olyan terápiás eszközök, amelyek képessé teszik a szakembereket arra, hogy a legmélyebb emberi kríziseken is átsegítsék a hozzájuk fordulókat – mutatott rá az alpolgármester, aki felsorolta, hogy a veszprémi kulturális intézmények miként vállaltak részt a társadalmi felelősségvállalásból. Köszönetet mondott mindazoknak a szakembereknek, akik nap mint nap szembesülnek a legnehezebb emberi sorsokkal, küzdenek a kiégéssel.


