Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Emberi tényező állhat a katasztrófa hátterében

2010. október 6. 11:31 // Forrás: MNO
Nem ismerünk olyan jelet, amely szerint természeti oka lehet a katasztrófának, így vélhetően emberi vonatkozása van – mondta Orbán Viktor.

Keddi sajtótájékoztatóján a miniszterelnök kijelentette, hogy a szükséges kormányrendeleteket megalkották. Orbán Viktor őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak. A kormány a katasztrófa nyomán a kellő intézkedéseket meghozta – tette hozzá. A kormányfő elmondta, hogy az elkeseredés érthető, és erre egy ilyen katasztrófa után van is ok.

A rendőrség 340 embert mozgósított, a hadsereg szóbeli utasításra a kellő rendben a helyszínen megjelent – hangsúlyozta a miniszterelnök. Orbán Viktor bejelentette, hogy a laborvizsgálatok szerint semmilyen sugárterhelés nincs a környéken.

A kormányfő felkérte a belügyminisztert, hogy vizsgálja ki a büntetőjogi és az anyagi felelősséget. „Nem ismerünk olyan jelet, amely szerint természeti oka lehet a katasztrófának, így vélhetően emberi vonatkozás miatt történt” – tette hozzá. Orbán végezetül kijelentette: mindenki tudni akarja, ki a felelős a károkért.

A miniszterelnök külön felhívta a sajtó figyelmét, tájékoztassák az embereket, hogy ne fogyasszanak helyben termelt élelmiszereket, hiszen komoly betegségeket okozhat a mérgező anyag. Azt azonban, hogy meddig nem lehet ezeket az élelmiszereket fogyasztani, csak további vizsgálatok után lehet kideríteni.

Pintér: Senkit nem hagyunk magára

Pintér Sándor a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. igazgatósági elnökével, Tolnay Lajossal ellentétben úgy látja, hogy a vörösiszap igenis veszélyes. Ezt bizonyítja, hogy az erősen lúgos anyagtól több mint 120-an szenvedtek égési sérüléseket – emelte ki a belügyminiszter.

A politikus leszögezte, senkit nem fognak magára hagyni, és télre mindenkinek fedél lesz a feje felett. Pintér elmondta, a kártérítés részleteit később dolgozzák ki. Az eddigi mérések alapján úgy tűnik, nem sérült az ivóvízbázis, a felszíni vizek pH-értékének normalizálása pedig tovább folyik – tette hozzá a belügyminiszter.

A társaság egyébként 10 millió forintért kötött biztosítást, amely azonban a lakosságnak okozott károkra nem terjed ki. A vállalat első körben – a kormány kérésére – 30 millió forint gyorssegélyt ad az áradásban érintett települések önkormányzatainak – jelentette ki Pintér.

vehir.hu
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.