Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Nem tartják hibásnak magukat

2010. október 5. 0:39
Nem tarja hibásnak magát a Mal Zrt. a katasztrófáért, és a cégvezetők állítása szerint a vörösiszap emberre nem veszélyes anyag - frissítve.

Nem okoz maradandó károsodást, és a keletkezett kár is lényegesen kisebb, mint amekkorát emlegetnek. Bakonyi Zoltán cégvezető és Tolnay Lajos cégelnök Kolontáron, a védelmi bizottság ülése után azt mondta: minden szabályt betartva működnek, ezért nem értik, miért függesztette fel a környezetvédelmi államtitkár tevékenységüket. Ezért kezdeményezik, hogy a hétvégén újraindulhasson működésük.


A tározó átszakadt gátja a távolból

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár azonnali hatállyal felfüggesztette a Magyar Alumínium termelői tevékenységét, egyben utasította a céget a megsérült tározó helyreállítására. A cég 2009-es évvégi jelentése szerint a vállalatnál 1081-en dolgoznak. (MTI)

Ötre emelkedett az iszapkatasztrófa halálos áldozatainak száma, miután az eltűntek felkutatására indult speciális egység egy óra körül egy nő holttestére bukkant Kolontáron, az elárasztott területen.

Az eddigi négy áldozat közül egy 35 éves férfi a járművében megfulladt, amikor a lezúduló vörösiszap felborította terepjáróját, egy idős ember pedig az otthonában halt meg, amikor a házára zúdult az iszaplavina.


Repedés a gát másik oldalán

A kormány veszélyhelyzet kihirdetését rendeli el Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megye területeire a kolontári vörösiszap-tároló gátszakadása miatt. Az állam hozzájárul az ajkai térségben keletkezett károk enyhítéséhez.

A környezetvédelmi államtitkár immár második napja tartózkodik a katasztrófa helyszínén, ahol egymillió köbméter iszap ömlött ki a megsérült tározóból és még mindig ömlik a szennyezőanyag, amely több ezer embert, egy 40 négyzetkilométeres területet veszélyeztet.


Mentősök és katasztrófavédelmi szakemberek dolgoznak Kolontáron

Kolontáron, Illés Zoltán ökológiai katasztrófának minősítette a helyzetet, a vörösiszap-áradás a Marcal folyó mellett már a Rábát és a Dunát is veszélyezteti és még mindig ömlik az ajaki timföldgyár 9-es és 10-es zagytározójának hétfő délutáni gátszakadása nyomán a kiáramló vörösiszap - nyilatkozta a távirati iroda munkatársának.


Ékes József, a Fidesz országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke és Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyi államtitkára megtekintik a károkat Kolontáron

A timföldgyár 10 tározójában 50 millió köbméter szürke- és 30 millió köbméter vörösiszapot tárolnak, amely közül az utóbbi enyhén radioaktív és rákkeltő. A katasztrófahelyzet kezelésének még csak elején vannak, ugyanis az enyhén radioaktív szennyeződést össze kell gyűjteni, meg kell semmisíteni és meg kell akadályozni a térség teljes ökológiai katasztrófáját.


Vörösiszappal borított kolontári utca

Közlése szerint a megyei egyetemek rektoraival - köztük Rédey Ákossal, a Pannon Egyetem rektorával - és akadémikusokkal közösen keresik a megoldási lehetőséget, miként lehetne a leghatékonyabban és a leggyorsabban felszámolni a károkat, enyhíteni a környezeti károsodást.

Százhúszan megsérültek, köztük nyolc tűzoltó, egy rendőr és egy katona, hét embert pedig még keresnek - eddig ez a mérlege Magyarország eddigi legnagyobb vegyi katasztrófájának. 

A honvédség nagy erőkkel folyamatosan dolgozik a maró hatású vörösiszappal elöntött területek kármentesítésén, az utcák fertőtlenítése már megkezdődött.

Devecserben 260 ház lakhatatlan, ötszáz embert szállásoltak harmincan tartózkodnak az átmeneti szálláshelyen. Kilencvenre tehető a sérültek száma Devecserben. A katonák egész éjjel dolgoztak egyes helyeken még mindig méteres az üledék, Devecser és a környékbeli utak, továbbá a 8-a út járható, de a rendőrség folyamatosan ellenőrzi a területeket.

Kolontáron 40 családi ház vált lakhatatlanná. A Marcal folyó vizét savas kémhatású anyaggal semlegesítik, a katasztrófavédelmi szervek szerin a Duna is veszélyben van.

Úgy értesültünk, hogy a másik tározó megerősítése folyamatban van, ugyanis esőzésre kell számítani.

Toldi Tamás devecseri polgármester kérdésünkre elmondta, a település jelentős részén nincs sem gáz, sem áram, biztonsági okokból szüneteltetik.

A kastélypark és a szántók méteres iszap alá kerültek, a jószág elpusztult. Hat személyt még keresnek.

A hatóságok vizsgálják a tulajdonos Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. felelősségét.

Galéria
Nem tartják hibásnak magukat
Szausev Xénia
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.