Múlt szerdai, 32–24-es hazai győzelmének köszönhetően nyolcgólos előnnyel várhatja a Bajnokok Ligája rájátszásának párizsi visszavágóját a One Veszprém férfi kézilabdacsapata. A bakonyiak spanyol vezetőedzője, Xavier Pascual a klubja honlapjának adott interjúban hangsúlyozta, a francia fővárosban nem az előny őrzése, hanem a győzelem lesz a céljuk.
Még egy ilyen pillanatban sem létezhet az, hogy megnyugszunk. Mi most a PSG-vel játszunk, ráadásul Párizsban. És nincs mese, meg kell próbálnunk ott is nyerni
– válaszolta a szakember arra a kérdésre, miként lehet elkerülni, hogy nyolcgólos előny birtokában túlságosan is megnyugodjanak a játékosai.
Ez a mi mentalitásunk. Ha valaki azt gondolja, már elvégeztük a munkát, az óriási hibát követ el. Vasárnap pihenünk egy kicsit, de hétfőtől százszázalékosan a Párizsra összpontosítunk. És persze arra, hogy meg kell nyernünk azt a mérkőzést.
Az első, hazai találkozón a magyar rekordbajnok kiválóan védekezett. A PSG-nak a találkozó jelentős részében a helyzetkialakítással is meggyűlt a baja. A tréner jelenleg azonban már nem foglalkozik az első meccsel, kizárólag a visszavágóra fókuszál.
Ez már a múlt, amiről nem érdemes beszélni. Csak arról, mi történik a jövőben. A mi esetünkben arról, hogy bármekkora is az előnyünk, tisztelnünk kell az ellenfelünket, amely pár héttel ezelőtt könnyedén megverte hazai pályán a Magdeburgot, a minap pedig tizennyolc góllal győzte le a Toulouse-t. Már csak ezek miatt is nagyon észnél kell lennünk. Figyelnünk kell mindenre, a védekezéseinkre, a kontráinkra, a támadásbefejezéseinkre, mindenre
– húzta alá Pascual, majd hozzátette: nem kell és nem is szabad félniük. Ugyanakkor fel kell készülniük minden eshetőségre.
Tudjuk, a meccset bárki megnyerheti, ők is, mi is. Nem egy tényezőn múlik majd az egésznek a kimenetele. Ilyen összecsapáson mindig sok kulcshelyzet van. Egy piros lap például tönkreteheti a meccset. Jöhetnek olyan speciális helyzetek, amelyek a feje tetejére állíthatnak mindent, és amik miatt el lehet veszíteni a kontrollt. Nekem azon kell dolgoznom, hogy a csapatom semmilyen körülmények között se veszítse el a kontrollt, illetve figyeljen arra, itt bármi megtörténhet. Még nem jutottunk tovább, a fiúknak ezt kell megérteniük.
A PSG–Veszprém visszavágó csütörtökön 20.45-kor veszi kezdetét a párizsi Pierre de Coubertin sportcsarnokban. A párharc győztese bejut a negyeddöntőbe, ahol a német Füchse Berlinnel csatázhat majd a kölni négyes döntőbe jutásért.


