Szemerei János az úrvacsorával egybekötött istentiszteleten kiemelte: Isten a szabadítás, és szükségünk van a szabadító Isten örömhírére.
Olyan világban élünk, ami nagyon zord, háborúk híre lengi be a mindennapokat, így nem véletlenül tölt el sokakat nagy szorongással, hogy mi és hogyan folytatódik, s hogy nem találják az emberek a békességre vezető utat - tette hozzá. Elmondta, hogy itthon is nagy szükség van az örömhírre, mert bár nincs fegyverropogás, a megosztottságot a bőrünkön érezzük, a szembenállás barátságokat bont meg, családokba férkőzik be.
A húsvéti örömhír olyan üzenetet tolmácsol, amire mindannyiunknak szüksége van, és fontos tudni azt is, hogy a különböző felkezetekben mindannyiunkat összeköt és érint is a feltámadás eseménye, mert egy olyan problémára adott választ Isten, amire óriási szükségünk volt.
Szemerei János részletezte, hogy Isten olyan területen is szabadulást tud hozni, amiben az ember reménytelennek érzi magát.
Hangsúlyozta, hogy húsvétkor az Isten az életnek egy más dimenzióját is kinyitotta, egy olyan távlatot, ami minden földi életet élő, mulandóság alá vetett ember számára reménysugarat jelent. Hozzátette, ezt nem könnyű megérteni és feldolgozni sem.
Példaként említette, hogy évekkel ezelőtt egy televíziós műsorban egy Magyarországra látogató amazonasi indián úgy felelt arra a kérdésre, hogy milyennek látja az általa nem ismert világot, hogy "a testem ugyan megérkezett a nagy messzeségbe, de a lelkem még nem".
Ez a válasz bölcs volt, mert az indián tudta, hogy időre van szükségünk, hogy az igazi nagy dolgokat felfogjuk - mondta, hozzátéve, lehet, hogy az érzékszerveink már érzékelik, de a lelkünknek is szüksége van rá, hogy ráhangolódjon, megértse, hogy reagálni képes legyen. Az életünk nagy fordulataival a legtöbbször ezt meg is tapasztaljuk.
Elmondta, hogy a húsvéti történetben is látjuk ezt az eltolódást, mert amikor az asszonyok hajnalban a sírhoz mentek és látták, hogy üres, nem arra gondoltak, hogy megtörtént, amiről Jézus ígéretet tett, mert egyszerűen nem voltak képesek még felfogni, nem tudott még a lelküknek a mélyére eljutni a történet.
Szemerei János kitért arra is, hogy Isten egészen más mértékkel néz bennünket, mert látja és tudja, hogy mi esendő, rászoruló emberek vagyunk, mégsem akar magunkra hagyni. Helyette esélyt készít arra, hogy az ő jóságából, irgalmából erőt merítsünk, hogy a magunk reménytelenségében mégis a reménységünk legyen.
Hozzátette, hogy Jézus azért megy el a legvégsőkig, azért adja az életét, hogy minden ember számára az ő szeretete és irgalma menedék legyen. Így egyesített bennünket, különböző embereket, különböző látásmódúakat, mert az ő szabadítása, a tőle kapható élet, a nála található remény mindannyiunkat összeköt.
