A könyvtár egyik legszebb, boltíves helységét éveken át "büdös raktárnak" nevezték egymás között az intézmény munkatársai, és olyan mértékben dohosodott, hogy egészségügyi kockázatot is jelentett itt tartózkodni – elevenítette fel a földszinti, udvarról nyíló helység múltját Baranyai Tamás, az Eötvös Károly Könyvtár igazgatója a csütörtöki megnyitón.
Baranyai hosszú éveken át lobbizott azért, hogy a termet rendbe tehessék, míg végül az Európa Kulturális Fővárosa program keretében sikerült megteremteni a szükséges forrásokat. Annak idején az a döntés született, hogy a két helyiségből közösségi iroda, ifjúsági közösségi tér és podcast stúdió készül, mindegyik funkció sikeresen működik azóta is. A tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy azok, akik a közösségi irodában dolgoznak, szívesebben használják a belső közösségi teret, így kissé kihasználatlan maradt a helység egy része.
Ezért döntöttek úgy – két munkatárs, Csomai Petra és Straub Enikő javaslatára –, hogy könyveket, dokumentumokat tennének elérhetővé a Zugot egyébként is látogató fiatalok számára.
Körülbelül kétezer dokumentum található meg ezen a részlegen.
Muraközy Péter alpolgármester felidézte: az Európa Kulturális Fővárosa programmal végzett munka során szinte minden héten szem előtt volt megoldandó feladatként ennek a helyiségnek a sorsa. Mint mondta, a középiskolások azóta is aktívan használják a Zugot, találkozóhellyé vált, valami olyasmi szerepet tölt be, amit egy ifjúsági háznak kellene.

