A december 20-án rendezett eseményen 25. alkalommal adták át a vármegye legjobban teljesítő versenyzőinek járó díjakat. A VEDAC fiatal tehetségei közül négyen is elismerést vehettek át. Egész éves teljesítménye alapján a legjobb serdülő versenyző Bolváry Botond lett, Koscsisák László a harmadik, Auerbach Zalán a hatodik lett. Az ifik között Koscsisák Mátyás a hatodik legjobb eredményt érte el.
A díjátadót követően a már szintén hagyományos Évzáró Nagy Darts Verseny következett. A régió rangos évzáró megmérettetésén 22 település 43 versenyzője vett részt, a legfiatalabb nevező 2018-as, a legidősebb 1972-es születésű volt. Nagyszerű hangulatban zajlott a verseny, melynek köszönhetően kiváló teljesítmények születtek.
A verseny alatt több, mint húsz darab 180/171 dobás született, volt olyan, aki csak a csoportkörben dobott ötöt. Több 100, illetve 110 feletti kiszálló került a jegyzőkönyvbe.
A versenyt óriási izgalmak mellett, 6-6-os állás után, a döntő legben is végletekig kiélezett csatában Karkus András nyerte, megelőzve a VEDAC egész versenynapon kiválóan teljesítő játékosát, Doktor Leventét. A két harmadik helyet Kalocsa Attila és Geröly Ádám szerezte meg. A legtöbb 180/171 dobást Császár Csaba (6 db 180/171) érte el, a legmagasabb kiszállót pedig Karkus András (155) teljesítette.
Egy rövid pihenő után jövőre újra táblák elé állnak a VEDAC dartosai, a szakosztály Krajcsi Balázs vezetésével folytatja a megkezdett munkát a sporteredmények és a létszám fejlesztése, valamint a versenyrendezés terén egyaránt.


