Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Mindegyik vállalkozásom gyerekkori élményekből fakad”

ma 11:51
Mészáros Zoltán a VeszprémFest, a Rozé, Rizling és Jazz Napok, valamint a Balaton Wine & Gourmet fesztiválok alapítója, a veszprémi Oliva Hotel és Étterem tulajdonosa, a Snétberger Zenei Tehetség Központ társalapítója.

A Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója 2018-2020 között, majd annak főtanácsadója a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat ideje alatt, és még sorolhatnánk, hogy mennyi mindennel foglalkozott és foglalkozik Mészáros Zoltán, aki idén ünnepelte éttermének 25. születésnapját.

De vajon hogyan lesz valakiből elismert vállalkozó, vajon miféle személyiségjegyekkel bír, aki a világ legnagyobb sztárjait hívja meg fesztiváljára? Miért Veszprémben és nem pedig a fővárosban próbált anno szerencsét? Többek között ezekről beszélgettünk Mészáros Zoltánnal, de az is szóba jött, mit bánt meg leginkább eddigi életében, és milyen indokkal vitték el egyszer a rendőrök…

Nem ez az első alkalom, hogy interjú keretein belül beszélgetünk, rendre ugyanott, saját éttermed tetőteraszára szervezed ilyen jellegű teendőidet. Fontosak számodra a „fő műveid” helyszínei?

Bárhol dolgoztam, abban az isteni kiváltságban részesültem, hogy mindenhová jó érzés volt megérkezni: mintha haza értem volna. Hozzáteszem, hogy egy évet leszámítva sehol nem volt főnököm. A kivétel a Rózsa úti Általános Iskola, ahol egy évet tanítottam, de oda is jó érzés volt bemenni. Otthonosan éreztem magam a Rádió Jam-ben is, és most az Olivában. Ezeket mind a magaménak érzem, hisz javarészt én találtam ki őket. Sokat gondolkoztam azon, vajon miért csinálok egyszerre ennyi mindent, de talán azért, mert mindig is tudtam, hogy nem lehet egy vállalkozás folyamatosan jólmenő, ha viszont van másik is, nem lehet nagy gond. Kivéve persze ha éppen mindkettő lejtőn van.

Vajon csak ezért csinálsz egyszerre több dolgot?

Elég nyughatatlan vagyok. Amikor fiatal voltam és elkészültem valami projekttel, már kitaláltam a következőt. Ez azt is jelenti, hogy egy idő után a működtetés kevéssé izgatott, inkább valami újba akartam vágni. Most már elmondhatom, sok kilométer van bennem, ’92 óta vagyok vállalkozó.

Vajon a személyiséged mely tulajdonságairól árulkodik, hogy végsősoron egyszer volt csupán főnököd? Ez valamiféle szabadságvágy?

Nem mondom, hogy nem lennék jó alkalmazott, de az lehetséges, hogy nem szeretem nagyon, ha megmondják, sokkal inkább szeretem én megmondani…

Abban az egy évben a Rózsa úti iskolába is úgy mentem be, hogy szabad vagyok, csak sajnos azt éreztem, mennyiségorientált az oktatás, én viszont a padon gitározva tanítottam az angol nyelvet, ami bár jól működött, nem éppen a gyors haladás következett belőle.

Amikor először elhívott az egyetlen osztályom a szokásos, ötévente megrendezett találkozójukra, az órán megtanult egyik népszerű dallal vártak: Harry Belafonte Jamaica Farewell című számát énekelték, és ez nagyon jól esett. Nagyon szerettem a gyerekeket, de tudtam, hosszútávon nem leszek pedagógus.

Akkor hogyan tovább?

Nagyon vonzott a média, először tévézni akartam: a nyolcvanas évek végén kint voltam Amerikában egy barátommal, aki operatőri álmokat kergetett, később kiváló tévés személyiség lett, és kint mindenféle filmeket forgattunk VHS-re. Próbálkoztunk, kopogtattunk, és már akkor is azt gondoltam, ha kidobnak az ablakon, valahogy visszamászok a teraszon. Akkor sikerült elérni, hogy a Veszprém Tv-ben esténként megvághassuk a filmjeinket, később mégis a rádió felé sodródtam. 1992-től 13 évig csináltam a Rádió Jam-et, közben pedig foglalkoztam újságkiadással, kiadtunk egy közéleti magazint (NOVUM), és a rádió is egyre nagyobbra nőtt: Balatonfüreden, Ajkán, Pápán és végül Keszthelyen is lett adó.

Viszont már valamit előre vetíthetett a tény, miszerint a tanóráidon is inkább zenéltél…

Igen, a popzenét nagyon belevittem, még ma is kapok leveleket, hogy milyen hálásak a Sting, Clapton, Paul Simon szövegek fordításáért, ahogy azt új szavak tanulására használtuk, és ennek köszönhetően szerették meg a zenéjüket.

Vajon mi az azonosság mind abban, amit csinálsz? Van-e közös nevező?

Minden területen a legjobb minőségre való törekvés dominál. Mi is hívhatnánk a VeszprémFestre olyan sztárokat, akik minden kockázat nélkül megtöltenek minden estét, de engem nem ez motivál, ez nem erről szól. Sokkal inkább az exkluzivitás, a minőségi, prémium zene a lényeg. És ha már itt tartunk, talán a Snétberger Zenei Tehetség Központról is ejthetünk szót, aminek a társalapítója voltam, és vagy tíz éven át erősen meghatározták az aktív éveimet. Barátság is kötött Snétberger Ferihez, akinek a menedzsere is voltam, s nagyon örülök, hogy a tehetségközpont a mai napig működik. Úgy érzem, ott is megmutatkozott a tanári vénám, a fiataloknak általános média és zeneipari-piaci ismereteket tanítottam. Próbáltam átadni: nem elég, hogy valaki elképesztő tehetségesen muzsikál, hiszen, ha kijutnak a piacra, helyt kell állni. Akkor még nem úgy működött az önmenedzselés, hogy készítettél magadnak egy saját honlapot, Facebook vagy Insta oldalt. Akik ezt megértették, sokkal sikeresebbek lettek.

Vajon miért akartál fiatal tehetségeknek segíteni?

Eszembe jutott egy párhuzam: a nagypapám Karakószörcsökön a kevés írástudók egyike volt, néhányan vajdának is tartották, a falu folyton hozzá ment az ügyes-bajos dolgával, főként az írástudatlan parasztok. Mindenkinek segített, a cigányok kiváltképp nagyon szerették.

Apám is igazi jólelkű ember volt, szerintem tőlük jön az érzékenységem a kisebbségek felé. Amikor Amerikában éltem, dolgoztam például autistákkal, de afroamerikai gyerekekkel is, akiknek a szülei drogosok, alkoholisták vagy bűnözők voltak.

Mindez egy erdő közepén, távol a város zajától, egy kis patak partján. Amikor Snétberger Feri feldobta az ötletet, rögtön Felsőörs jutott az eszembe, az államokban töltött időszak is ezt a helyszínt erősítette bennem, és persze a gyerekkori élményeim is oda kötöttek. Ott voltam először dj, sőt, tanárként is dolgoztam lent egy nyarat.

Gyerekkori álmokból valóság?

Így is mondhatjuk. Érdekes, mert az Oliva helyén álló Pusztai Étteremre is emlékszem gyerekkoromból, és arra, hogy színészek, ügyvédek ücsörögnek a teraszán. Már akkor is éreztem a hely prémium jellegét, hiszen nem akárkik jártak oda.

A zene szeretete hogyan jött az életedbe?

Gyerekkoromban el voltunk zárva a nyugati zenéktől, kivéve azoktól, amiket a szocialista magyar állam beengedett a hazai rádiókba. Emlékszem, hogy a szüleim 1979 körül elmentek Jugoszláviába, és írhattam nekik egy listát, hogy milyen lemezeket hozzanak. A mai napig emlékszem, miket kértem: Nazareth, Pink Floyd The Wall albuma, Supertrump Breakfast In America, a Led Zeppelin 2., egy Rod Stewart lemez, a Quenn-nek egy duplaalbuma, a Queen Live Killers, és egy Didier Lockwood lemez. Talán ez is jól mutatja, milyen sokrétű zenei ízlésem volt. Utóbbi egy jazz hegedűs, anno meg is hívtam a VeszprémFestre. Sajnos már néhány éve nincsen közöttünk.

Megint egy gyerekkori szereplő, aki később a valóságban is megjelenik…

És a Várkertről még nem is beszéltünk, amiről gyerekként szintén voltak konkrét emlékeim, hiszen ott volt az Ifjúsági Ház, majd a város egyik leghírhedtebb szórakozóhelye, a Kuplung Diszkó. A Lovassyba jártam, emlékszem, nagyon kinyílt számomra a világ, intenzív időszak volt. Aztán amikor már vállalkozó lettem, bele akartam vágni egy olyan hely megteremtésébe, ahol az étterem mellett élőzene, szabadtéri színpad is van, így koncertek, esküvők helyszínévé vált. Később azért kiderült számomra, túl sokat akartunk, de végülis egy jól működő szombat esti hely lett. Onnan vittek el életemben először és utoljára a rendőrök.

Mit csináltál?

Magna Cum Laude koncert volt, viszont mivel szabadtéri színpad működött, bár volt engedélyünk, túlságosan nyitott volt az Endrődi lakótelep felé, a koncertek többségének az első tíz percében már százan betelefonáltak a rendőrségre a zaj miatt. Mező Misi zenekara körülbelül akkoriban robbant be, és meghívtuk őket. Kilenckor kezdődött volna a koncert, viszont nem értek ide, csupán háromnegyed tíz körül. A sok betelefonáló miatt kijött a rendőrség, engem arra kértek, állítsam le a koncertet. Mondtam nekik, hogy én ennek épp az ellenkezőjével foglalkozom, és ezen nem is szeretnék változtatni. Jött a válasz: ez rendőri intézkedésének való ellenszegülés, így előállítottak. Úgy voltam vele, ha most elvisznek, legalább a koncert békében végig mehet, hiszen velem lesznek elfoglalva. Később viszont meguntam, hogy folyton baj van a zajból, így öt év után ez a korszak is lezárult. Üzletileg amúgy sajnos bukás volt, ilyen is van.

Hol tanultál üzleti érzékről?

Az élettől. Ma már sok jó lehetőség van ennek kitanulására. Amikor az Olivát nyitottam, egyedülálló voltam a szakmán belül itt Veszprémben, akinek nem volt vendéglátós végzettsége. Viszont óriási hévvel indultunk el, nagyot szólt akkoriban.

Ez volt 2000-ben. Gondoltál rá, hogy egyszer majd a negyed évszázados születésnapját ünnepled? Ennyire hosszú távra terveztél?

Amikor azt látom, hogy vannak éttermek, amik akár egy-két év után bezárnak mindenféle okokból, akkor ki merem mondani, talán valamit jól csináltunk. Ennyi időre nem számítottunk, a piac rendesen ránk nőtt, a verseny hatalmas, a szállodai fejlesztéssel viszont sokat léptünk előre. Egy tizenegy szobás panziócskából egy negyvenegy szobás butik hotellé nőttünk. De a VeszprémFest is már huszonkét éves. Aggasztóan sok idő.

Miért nem a fővárosban teljesedtél ki? Laikusként úgy tűnik, nagyvárosban vagy akár külföldön is érvényes lenne, amit csinálsz…

Ezen sokat gondolkodtam, de minden ide köt Veszprémbe, ahogy beszéltük is, mindegyik vállalkozásom gyerekkori élményből fakad. A kilencvenes évek végén egyébként érintettek voltunk két budapesti rádiós pályázatban, de nem nyertünk. Hozzáteszem, azért a családomnak sem tetszett volna, ha elköltözünk Veszprémből.

A külföldről viszont manapság egyre többet beszélgetünk. Sok ismerősöm költözik Toszkánába vagy Spanyolországba. Ha valamit bánok az életemben, akkor az az, hogy nem tanultam meg több nyelvet, így a spanyolt sem, és, hogy nem tanultam meg rendesen zenélni.

Gitároztam ugyan egy kicsit, de csak két évet. Amikor kint dolgoztam Amerikában egy étteremben, a francia főszakács nagyon fűzött, hogy ha befejezem a tanulmányaimat, menjek vissza hozzá dolgozni. De nem akartam, inkább később itthon vásároltam romokat, mert jobban izgatott, milyen jövőt lehet belelátni egy romhalmazba.

Kisgyerekként vajon gondoltad volna, hogy ilyen magasságokig jutsz?

Én inkább arra lennék kíváncsi, az osztálytársaim mit gondoltak a jövőmről. Semmit nem ajándékba kaptam, mindenért keményen megdolgoztam, megküzdöttem. Viszont mivel nem hullott semmi az ölembe, így rá is tudtam készülni mindenre, a vállalkozásaim velem együtt fejlődtek. A tervezési szakasztól a megvalósításig lelkes vagyok, az üzemeltetés részénél olykor elfogy a lendület. Gyakran éreztem így: én létrehoztam, valaki üzemeltesse!

Nagyon stresszes ez az életforma?

Régen a családtagjaim, ha autóban ültünk alig tudtak velem kommunikálni, mert egyfolytában ügyeket intéztem, csörgött a telefon, ráadásul kettő. Most már visszavettem a tempóból, muszáj volt néhány dolgot kiadni a kezemből. Persze olykor még ma is beállok az Olivában pincérkedni, hogy belelássak a fogyasztási szokások dinamikájába. Mindegyik vállalkozásomról elmondhatom, hogy kicsiről nőttek meg, és ezt olyan értelemben is mondom, hogy a legapróbb dolgokat is magam csináltam kezdetben, aminek sok előnyét érzem. Amikor a médiában voltam, riportokat vágtam, riporterkedtem, aztán reklámot készítettem, műsort vezettem. Ez a tapasztalat később mindenhol jól jött, mert sehol sem tudtak megvezetni.

A VeszprémFesten volt már valaha nagyon extrém igény vagy kérés a fellépők részéről?

Azért így huszonkét év és mintegy 140 sztárral való közös munka után elmondhatom, hogy egytől-egyig nagyon normális emberek. A sztárallűröket sokszor inkább a menedzsment erőlteti, mert a biztonságra törekszik: ha egy adott dolog minden egyes koncert előtt be van készítve, hiába valószínűtlen, hogy minden alkalommal hozzányúl, jobb a nyugodtság. Nigel Kennedy hegedűművésznek például a lakosztályába kellett hozatni egy zongorát, mert ugyan nem biztos, de hátha komponálni van kedve. Kilencvenszázalékban nincs, de sose lehet tudni. Alapjáraton inkább túlbiztosítunk mindent, Ana Moura esete erre jó példa: a portugál énekesnőnek koncert előtti éjjel törölték a gépét, amivel ide utazott volna. Szereztünk három taxist, kiszámoltuk, hogy ha éjfélkor elindulnak, akkor reggel hatra ott vannak érte. Végül szerencsére megoldódott egyszerűbben, egy másik repülővel el tudott jönni. Tehát a stresszre visszatérve, én is azt hittem, rajtam semmi nem fog, de azért ma sokkal jobban figyelek a saját egészségemre. Sportolok, igyekszem egészségesen enni, kevesebbet inni, és a munkát is kiegyensúlyozottan csinálni. Jó úton vagyok.

Szabó Eszter
Kovács Bálint
további cikkek
A Kabóca Bábszínház készen áll rá, hogy európai szintű teátrummá váljon Life&Style A Kabóca Bábszínház készen áll rá, hogy európai szintű teátrummá váljon Markó-Valentyik Anna Junior Prima-díjas bábművész, színésznő, rendező, a Kabóca Bábszínház művésze, férje Markó Róbert író, dramaturg, rendező, s a Kabóca Bábszínház igazgatója. Most párosinterjút adtak lapunknak többek között arról, miként működnek a dinamikák a házaspár életében úgy, hogy közben egy intézményben dolgoznak. A Kabóca Bábszínházról, a teátrum terveiről, és arról is szó esett, miként sikerült a kultúrakedvelőkkel megértetni, hogy a báb műfaja nem csupán a gyermekeknek szól. ma 12:03 A parentifikáltak úgy érzik, nem számítanak, így a teljesítményükkel szeretnék felhívni magukra a figyelmet! Life&Style A parentifikáltak úgy érzik, nem számítanak, így a teljesítményükkel szeretnék felhívni magukra a figyelmet! Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, az Ellopott gyermekkor és az Ellopott felnőttkor szerzője. Rengeteg helyre hívják előadni, számos podcastban vendég, és miközben pszichológusként dolgozik, arra is figyel, hogy azok is kapjanak segítséget, akik nem engedhetik meg maguknak a terápiát: közösségi oldalán rendszeresen ír közérthető módon olyan történeteket, amelyeken keresztül mindenki közelebb kerülhet önmagához. Családi dinamikákról, parentifikációról és arról is kérdeztük, hogyan áll a társadalmunk a lelki kérdések terén… ma 11:51 „Egy katolikus felsőoktatási intézménynek nemcsak nevelnie, oktatnia vagy kutatnia kell, hanem reagálni a társadalom legégetőbb problémáira” Life&Style „Egy katolikus felsőoktatási intézménynek nemcsak nevelnie, oktatnia vagy kutatnia kell, hanem reagálni a társadalom legégetőbb problémáira” Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával beszélgettünk. 2025. november 4. 16:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.