Elkezdődött a csoportkör második fele a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában – az A-jelű nyolcas negyedik helyén álló One Veszprém (négy győzelem, három vereség) szerda este a hetedik Kolstad gárdáját (egy siker, hat fiaskó) fogadta. A magyar bajnok optimistán várhatta a norvég bajnok elleni összecsapást, hiszen az előző körben 43-29-re kiütötte Trondheimben. Az egy héttel ezelőtti találkozóhoz képest egy változás történt az Építők keretében: a kisebb sérüléssel bajlódó Bjarki Már Elísson helyére Gáncs-Pető Máté került be.
„Puha” védekezések, a vártnál szorosabb első félidő
Gyors átlövésgólokkal kezdődött a csata, a mieinknél Martinovic, a túloldalon Jeppsson csillogtatta meg klasszisát az első percekben (3-3). Appelgren védéseinek köszönhetően a támadásban is kevesebbet hibázó vendéglátó tudott ellépni (8. perc: 8-5). Appelgren megfogta Jeppsson hétméteresét, de honfitársa átlövéseire továbbra sem volt ellenszere a svéd portásnak (14. perc: 10-9).
A folytatásban is gyengén – ütközések, kilépések nélkül – tevékenykedtek a hátsó alakzatok mindkét oldalon, a Veszprémnek különösen meggyűlt a baja a beálló körüli védekezéssel. A 17. minutumban Hovde révén utol is érte ellenfelét a Kolstad (13-13).
Xavi Pascual időt kért, csapata ismét elment kettővel, ám a hét a hat elleni játékkal operáló északiakat továbbra sem sikerült leszakítani (22. perc: 16-15). A hajrára fordulva mindkét vezetőedző kapust cserélt, de ez sem hozott fordulatot a játékba. Adel és Cindric jóvoltából visszaállította a háromgólos differenciát a One, amely aztán hatperces gólcsendet produkált. A norvégok újra egy gólra zárkóztak, Remili bombája aztán utat talált a kapuba, de így is „csak” kétgólos előnnyel vonulhattak a pihenőre az övéi (18-16).
A szünet után domborodott ki a két együttes közötti tudáskülönbség
Élesebben, határozottabban kezdte a második játékrészt az Építők, amelynek kapujában Corrales sorra mutatta be a védéseket. Támadásban Descat és Cindric villogott, csapata ötgólos hátrányában időt is kért Christian Berge (36. perc: 25-20). Ötperces gólcsend következett – Descat hetese is kimaradt –, amit Hesam tört meg, majd Sondena talált be. Cindric remekelt, miképp a túloldalon a tizedik gólját dobó Jeppsson is (42. perc: 27-22).
A rövidebb kispaddal bíró Kolstad továbbra is dacolt az erőviszonyokkal és őrizte az ötgólos különbséget (46. perc: 31-26). Persze ekkor már csak idő kérdése volt, hogy a hazaiak mikor „lépnek rá a gázpedálra”. A Pascual-csapat ezt megtette, s 4-0-s szériát produkált. Sondena találatát követően Martinovic zörgette meg a hálót, majd a csereként beállt Gáncs-Pető lőhetett hetest. A közönség legnagyobb örömére a tizennyolc esztendős tehetség meg is szerezte pályafutása első BL-gólját, kétszámjegyűre növelve a hazai fórt (51. perc: 37-27).
A végjátékra nem maradtak az izgalmak, Christian Berge csapata mindent elkövetett, hogy a hajrát is lehozza tisztes különbséggel és megússza tízen belül. Ez sikerült is a vendégeknek, de ezt aligha bánja a Veszprém, amely végül 42-34-re nyert, s jó hangulatban várhatja az éllovas Berlin elleni jövő csütörtöki (20.45) csoportrangadót.
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 8. forduló:
One Veszprém HC–Kolstad Handball 42-34 (20-18)
One Veszprém Aréna, 4053 néző. Vezette: Nikolov, Nacsevszki (északmacedónok)
Veszprém: Appelgren – Lenne 3, Martinovic 5, Adel 6, El-Dera 1, Hesam 6, Descat 5 (2)
Csere: Corrales (kapus), Ligetvári, Pechmalbec 2, Remili 7, Ali Zein, Cindric 6, Marguc, Petrus, Gáncs-Pető 1 (1)
Vezetőedző: Xavier Pascual
Kolstad: Neupart – Johnsen 2, Sondena 6, Eck Aga, Gullerud 1, Lyse 4, Aalberg
Csere: Gudmundsson (kapus), Jeppson 11 (4), Hovde 3, Óskarsson, Stolefjell 4, Blanche 3
Edzők: Christian Berge, Stian Gomo Nielsen
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 5/4
Így látták a főszereplők
Xavi Pascual: – Támadásban végig jók voltunk, sokat futottunk, a nehéz helyzetekre is általában könnyedén találtunk megoldásokat. Sajnos védekezésben gyengébbek voltunk, mint Norvégiában, és az első félidőben az egyensúly sem volt meg a játékunkban. A második félidőre aztán megoldottuk a problémáinkat, és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.
Ahmed Adel: – Mindig jó itthon nyerni a Bajnokok Ligájában. Imádok ebben a hangulatban játszani. Nagyon kellett ez a két pont, hogy jó helyen maradjunk a tabellán. Napról napra fejlődünk, de ehhez nagyon sok gyakorlás is kell. Jó úton vagyunk, ez a csapatszellemnek is jót tesz. Annak pedig külön örülök, hogy egyre jobban beilleszkedem ebbe a világklasszis csapatba, ami nagyban köszönhető a srácoktól kapott sok segítségnek.
Stian Gomo Nielsen: – Voltak megmozdulások, amikkel elégedett voltam. A legutóbbi meccshez képest előre léptünk, nyolccal azért jobb érzés kikapni, mint tizennéggyel. Sok gólt lőttünk Európa egyik legjobb csapatának. De a Veszprém kerete nagyobb, 10-12 olyan játékosa van, aki képes dominálni. Emellett még otthon is voltak, a közönség támogatta őket. És ha ez nem lenne elég, Thiagus Petrus és Ligetvári a védekezésben ment az agyunkra.
Simon Jeppsson: – Veszíteni mindig nehéz, főleg, ha az a célunk, hogy minden meccsünket megnyerjük. Most nagyon erős csapattal, sok jó játékossal, világklasszisokkal találkoztunk. Fantasztikus első félidőt játszottunk, sajnos a másodikban sok könnyű hibát követtünk el, meg a levegőnk is elfogyott. A küzdőszellemünkre büszkék lehetünk, de az kevés volt. Sajnos a kapusokkal most sem volt szerencsénk, ezúttal nem Appelgren, hanem Corrales ment nagyot.
A nyilatkozatok forrása: handballveszprem.hu



