Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
5°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
5°C

Ezt jelenti a veszprémi vállalkozásoknak a tizenegy pontos adócsökkentési csomag

2025. november 20. 18:55
A magyar kormány a napokban jelentette be azt a mintegy 80–90 milliárd forint értékű vállalkozói adócsökkentési csomagot, amely több ponton is könnyítést hozhat a kis- és középvállalkozások számára. A döntések helyi hatásairól dr. Simon Attilát, a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét kérdeztük.

„A mostani csomag egy hosszú távú közös munka első mérföldköve”

Simon Attila szerint a most bejelentett intézkedéscsomag jól mutatja a kormányzat és a kamara közötti együttműködés eredményességét. Mint mondja, a megyei kamara új stratégiájának egyik sarokpontja éppen a vállalkozói adóterhek és adminisztráció csökkentése.

„A vállalkozókat jelenleg közel hatvanféle adó vagy adójellegű teher terheli. Fontosnak tartjuk, hogy olyan kompromisszumokat találjunk a kormányzattal, amelyek a költségvetés fenntarthatósága mellett is valós könnyebbséget adnak a vállalkozóknak” – fogalmazott.

Hozzátette,

az alanyi áfamentességi határ emelése és az átalányadózás módosítása érinti legnagyobb arányban a veszprémi és vármegyei vállalkozói közösséget,

emellett mindenkit érintő pozitívum a jövedékiadó-emelés elhalasztása.

Kapcsolódó cikk
Tizenegy pontos vállalkozási adócsökkentési megállapodást jelentett be Orbán Viktor
Tizenegy pontos vállalkozási adócsökkentési megállapodást jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Tízezreknek jelenthet könnyítést a magasabb áfamentességi határ

Veszprém vármegyében mintegy 32 ezer egyéni és társas vállalkozás működik (agrárvállalkozások és adószámos magánszemélyek nélkül). Ezek közül az aktív 23 ezer egyéni vállalkozó körülbelül fele alanyi áfamentes – számukra egyértelműen könnyebbséget jelent az értékhatár emelése.

„A mostani döntés nemcsak nekik segít. A határ 20, majd 22, végül 24 millió forintra emelése további néhány ezer vállalkozónak teszi lehetővé a belépést az egyszerűbb adózási körbe” – hangsúlyozta a kamara elnöke.

Átalányadózás: több maradhat a vállalkozóknál

A költséghányad fokozatos, 50 százalékra emelése minden szektorban csökkentheti az adóalapot, így a fizetendő személyi jövedelemadót is.

"Az átalányadózás 2026-ban is a legkedvezőbb adózási forma lesz a kisadózók számára.

Az így felszabaduló források fokozhatják a vállalkozási beruházási kedvet, illetve hozzájárul a likviditási helyzetük javításához” – tette hozzá Simon Attila.

A teljes csomag országos hatása jövőre 80–90 milliárd forintra becsülhető. Arányosítva ez mintegy 3,5 milliárd forint megtakarítást hozhat a vármegye vállalkozásai számára.

A szolgáltató ágazatok járhatnak a legjobban

Bár Veszprém vármegyében GDP-arányosan a feldolgozóipar a legmeghatározóbb gazdasági ágazat, a legtöbb vállalkozó a szolgáltatási szektorban tevékenykedik, illetve az egyéni vállalkozások száma is kétszerese a társas vállalkozásokénak. 

„A számosságuk miatt

elsősorban a szolgáltató ágazat vállalkozói profitálhatnak tömegesen az adócsökkentésből,

de természetesen minden szektorban érezhető lesz a könnyítés” – mondta Simon.

Akár 100 milliós adókedvezmény zöld és kárhelyreállító beruházásokra

A kamaraelnök szerint ez az adókedvezmény azon fejlesztések tekintetében releváns, ahol például olyan barnamezős beruházás valósul meg, amely esetében környezeti kárhelyreállítás történik vagy a projekt zöldberuházást céloz, például megújuló energia alkalmazásával.

A veszprémi vállalkozásokat az elmúlt időszakban leginkább a csökkenő kereslet, a visszaeső megrendelések és a növekvő költségek terhelték. A friss intézkedések Simon Attila szerint érdemi könnyítést adhatnak.

„Az adóterhek csökkentése segíti a működést, a fejlesztéseket, és hozzájárulhat a munkahelyek megtartásához is.

A felszabaduló források enyhítik a megnövekedett személyi jellegű kiadások finanszírozását.”

Dr. Simon AttilaDr. Simon Attila

A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szerint tehát a most bejelentett csomag fontos lépés a vállalkozói környezet tehermentesítése felé, és további egyeztetéseket várnak a folytatásra.

„Örülünk annak, hogy Kamaránk, mint a vállalkozók legnagyobb magyarországi és regionális érdekérvényesítő és szolgáltató köztestülete, sikeresen közvetítette a vállalkozások adócsökkentési igényeit a gazdaságpolitika irányítói felé. A mostani adócsökkentés egy hosszú távú közös munka első mérföldköve. Célunk ennek a munkának a folytatása, a vállalkozói terhek további csökkentése. Mindezek alapján a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara üdvözöl minden olyan intézkedést, amely a vállalkozások adó- és adminisztrációs terheit érdemben csökkenti” mondta Simon Attila

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő közélet Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. tegnap 11:28 A balatoni turizmus nem ignorálhatja az itt élőket Balaton A balatoni turizmus nem ignorálhatja az itt élőket Veszprémben tartott fórumot turisztikai szakemberek részére a Visit Balaton 365, amelyben összefogásra és közös gondolkodásra invitálták a térség szereplőit. 2025. december 2. 22:42 Bizonytalan világgazdaságban próbálnak helyt állni a veszprémi cégek – nem is sikertelenül Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Bizonytalan világgazdaságban próbálnak helyt állni a veszprémi cégek – nem is sikertelenül Ha egyetlen szóval kellene jellemezni a világgazdaság idei állapotát, az kétségtelenül a bizonytalanság lenne, a Veszprém vármegyei cégek teljesítményük alapján így még inkább elismerésre méltóak, hangzott el pénteken a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Business Eminence 2025 Veszprém vármegye üzleti kiválóságainak találkozóján a CODE-ban, ahol az is kiderült, hogy melyik az a gazdasági terület, ahol az egész országban a veszprémi cégek járnak az élen, megelőzve még a fővárost is. 2025. november 29. 2:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.