A következő két hétben összesen nyolc helyszínen tartanak fórumokat az Európa Sportrégiója 2026 programsorozat szervezői azoknak, akiken – ahogy Porga Gyula, Veszprém polgármestere fogalmazott – a spotrégiós projekt sikere áll, akik életet tudnak vinni a programsorozatba.
Ugyanis hasonlóan, ahogy az Európa Kulturális Fővárosa esetében is tették, Európa Sportrégiójánál is a rendelkezésre álló összegnek egy jelentős részét különböző pályázatokon keresztül támogatásként a helyi szervezeteknek adják, hogy azok megvalósíthassák, vagy fejleszthessék saját sporttal és tágabb értelemben a mozgással kapcsolatos programjaikat.
Az első fórumnak Veszprémben a Noszlopy Gáspár Gimnázium adott otthont csütörtök délután, ahol az iskola előcsarnokát csordultig megtöltötték az emberek, főleg helyi sportklubok és egyesületek vezetői, de civil szervezetek és cégek részéről is voltak érdeklődők a program iránt.
Ovádi Péter, országgyűlési képviselő hozzájuk is szólt, amikor köszöntőjében úgy fogalmazott, az Európa Sportrégiója egy csapatjáték lesz. A cél pedig, hogy 2026 végére az ország ezen régiója példaként álljon más magyar vidékek előtt, hogy összefogva hogyan lehet a mozgással fejleszteni az életminőséget.
Ehhez pedig Veszprém, mint „csapatkapitány” és a programsorozat lebonyolításáért felelős VEB2023 Zrt. minden segítséget meg fog adni a térség többi önkormányzatának és civil szervezetének, ahogy az EKF-es összefogás idején is volt. Erről már Porga Gyula beszélt, aki azt ígérte, segítő szervezet lesznek a pályázatoknál, de jelenleg az a legfontosabb, hogy minden ötletet, minden megvalósulásra váró álmot illesszenek bele a pályázati rendszerbe.
Ezek a kiírások decemberben már elérhetőek lesznek, januártól pedig megnyílik a pályázati rendszer is, ahová fel kell tölteni a projekteket.
A VEB 2023 Zrt. részéről Bonyhádi Szilvia, Kiss Szabina és Kanizsai-Nagy Dóra projektmenedzserek tartottak tájékoztatókat, kiírások minden fontos részletéről.
Ezek alapján olyan kulcsgondolatoknak kell vezérelnie a pályázatok íróit, mint a mindennapi szabadidős mozgáslehetőségek fejlesztése, minél nagyobb társadalmi csoportok megszólítása, az esélyegyenlőség és a gazdasági és környezeti fenntarthatóság. Éppen ezért a pályázatok elbírálásánál fontos mérőszám lesz a mozgáspercek növekedésének mértéke.
A tájékoztatókból az is kiderült, olyan civil- és sportszervezetek, vállalkozások, önkormányzatok pályázhatnak, amelyek települései csatlakoztak a sportrégióhoz. Ez az önkormányzatoknak egy megállapodás aláírását jelenti, valamint azt, hogy lakosonként egy eurót befizessenek.
A pályázatok keretrendszere négy nagy csoportba szervezi a leendő projekteket, ezeket is részletesen kifejtették a fórumon.
A kistelepülésekről érkező pályázatokat így külön kezelik. Ez a konstrukció kifejezetten az alacsonyabb lélekszámú falvaknak készült, a cél pedig, hogy olyan programok valósuljanak meg, amelyek lehetőséget adnak az egész éven át tartó mozgásra. Hogy mely kistelepülés ezt hogyan képzeli el, az rájuk van bízva, lehet egy sportolásra alkalmas közöségi tér felújítása, vagy egy elhanyagolt erdei túraút rendbe rakása is. A pályázatok viszont elsősorban nem eszközbeszerzésekre irányulnak, ugyanakkor amennyiben ez szükséges a program sikeréhez, a konstrukció erre is lehetőséget ad.
Második csoportban az aktív közösségek fejlesztését jelölték meg, itt olyan sporteseményeket, vagy a mozgásra fókuszáló rendezvényeket támogatnak, amelyek nem ölelik fel a teljes naptári évet, de alkalmasak arra, hogy egyszerre sok embert megmozgassanak. Ebben az esetben nincs meghatározva, hogy egy kistelepülési egyesület, vagy valamelyik nagyváros szervezete nyújtsa be. Lehet már létező sporteseményekre is támogatást kérni, ebben az esetben viszont elvárás, hogy a pályázati forrásból fejlesszék, valamilyen plusz tartalommal töltsék meg azokat.
Harmadik körbe az inklúziós projektek tartoznak. Ezt úgy is lehet érteni, mint az esélyegyenlőséget előtérbe helyező projektek támogatását, ugyanakkor fontos, hogy nemcsak a mozgáskorlátozottakra helyezik a hangsúlyt, hanem a szociálisan hátrányos helyzetűekre, vagy éppen valamilyen szenvedélybetegséggel küzdők felkarolására a mozgáson keresztül. Olyan programokat várnak erre a kiírásra, ahol nem különülnek el az egészséges és beteg emberek, hanem közösen élik meg a mozgás adta örömöt.
A sportrégiós programsorozaton belül a szervezők egyébként szeretnének megvalósítani egy inklúziós képzést is, ahol olyan trénereket várnak, akik edzői munkásságukba beépítenék az ezekkel a hátrányos helyzetű csoportokkal való munkát is, ezzel a régió egyedülálló és úttörő lenne Magyarországon.
Végül a negyedik kategóriába a járásközpontok (összesen tíz) számára kialakított pályázatok lesznek. Ezeknek a célja, hogy minél több embert vonjanak be a rendezvényeikbe, így pedig a régión túlra is eljusson az Európa Sportrégiója 2026 programsorozat jó híre és üzenetei.
A pályázatok a kategóriájuktól függően néhány millió forinttól körülbelül húszmillió forintig terjedhetnek, vissza nem térítendőek és százszázalékos intenzitásúak. Nyertes pályázat esetén a szervezet megkapja az összeg nyolcvan százalékát, a fennmaradó húszat pedig a projekt végén az elfogadott beszámoló után utalják el.
A tájékoztatón az is elhangzott, mivel az Európa Sportrégiója 2026 programsorozatot a magyar állam finanszírozza, ezért szigorú elszámolási kötelezettsége van minden pályázónak, a szervezők viszont azt ígérték, hogy minden adminisztrációs feladatban segítenek a pályázóknak, a benyújtástól kezdve a megvalósításon át a sikeres elszámolásig.
A pályázati kiírások várhatóan decemberben nyilvánosak lesznek a sportregio2026.hu oldalon, a pályázati ablak pedig január elején nyílik ki, az elbírálás az ígéretek szerint gyors lesz, hogy minél hamarabb elindulhassanak a projektek.
A következő hetekben folytatódnak a veszprémihez hasonló fórumok az alábbi időpontokban és helyszíneken:
Tapolca, Tamási Áron Művelődési Központ – 2025. november 14. 17:30
Dudar, Bencze László Művelődési Ház ♿ – 2025. november 19. 16:00
Balatonfüred, Polgármesteri Hivatal – 2025. november 20. 16:00
Keszthely, Polgármesteri Hivatal – 2025. november 21. 16:00
Balatonfűzfő, Közösségi Ház ♿ – 2025. november 26. 16:00
Herend, Pesovár Ernő Művelődési Ház ♿ – 2025. november 27. 16:00
Ajka, Polgármesteri Hivatal ♿ – 2025. november 28. 16:00





