A miniszter azt mondta, a korábbi bevált gyakorlathoz ragaszkodnak, amikor ugyanis a 13. havi nyugdíjat bevezették, az is részletekben történt. Így most februárban a 14. havi nyugdíj első negyedét folyósítják, egyidejűleg a 13. havival. Ez azt jelenti, hogy mindenki megkapja a nyugdíját, továbbá még 125 százalékát a nyugdíjának. Hozzátette, ezekben a napokban történik meg a nyugdíj-kiegészítés kézbesítése is, ez átlagosan 51 ezer forintot jelent a nyugdíjasoknak.
Magyarország minden nehézség ellenére képes teljesíteni azt a vállalását, hogy a nyugdíjak reálértékét meg kell őrizni, és amikor lehetőség nyílik rá, emelni kell. Amikor a polgári kormányzás megkezdődött, egy átlagnyugdíj 100 ezer forint alatt volt, most pedig 250 ezer forint felett van - hangsúlyozta.
Közölte azt is: a kormány döntött a kamatstop meghosszabbításáról fél évvel, ez kiterjed a diákhitel kamattámogatásának a meghosszabbítására is. Mindez 273 ezer jelzáloghitel-szerződést érint, a diákhitel kamattámogatásának meghosszabbítása pedig azt jelenti, hogy 2026 első félévében változatlanul 7,99 százalék marad a hitel kamata - jelezte.