Mint arról korábban többször is írtunk, a közösségi költségvetés keretében az önkormányzat 2026-os költségvetésében százmillió forint sorsáról a veszprémi polgárok dönhtettek. A folyamat első fázisában bárki beadhatta javaslatait, a második szakaszban pedig a szakemberek által megvalósíthatónak ítélt öteltekről online szavazással lehetett véleményt nyilvánítani. A voksolás lezárult, a három legnépszerűbb kezdeményezést pedig jövőre beépítik a költségvetésbe és megvalósítják.
A polgármester bejelentette: a legtöbb szavazatot a Mindszenty utcai körforgalomnál található gyalogátkelők jelzőlámpás vezérlésének kialakítása kapta, de megvalósulhat a Botev iskola udvarának fejlesztése és a gyulafirátóti Kastélykert udvarának szabadtéri közösségi térré alakítása is.
A polgármester közösségi oldalán elmagyarázta a folyamat további menetrendjét: a közönségszavazás eredményéről előterjesztés készül a közgyűlés számára, amelynek elfogadásával biztosítják a jövő évi költségvetésben a már említett százmillió forintos keretet a kiválasztott fejlesztések megvalósítására. A költségvetést február végén fogadhatják el, így a tényleges kivitelezés ezután, legkorábban márciusban kezdődhet.
