Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Bóka: Fontos, hogy megközelíthető legyen a tópart

2025. november 5. 13:10 // Forrás: MTI
Fontos, hogy minél több helyen megközelíthető legyen a Balaton-part - mondta Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere szerdán a tóparti városban, ahol vezetésével több kilométer hosszan bejárták a nyitott partszakaszokat. A rendezvényen az is elhangzott: a téli szezonban ismét egy kilométeres jégfolyosó várja majd a korcsolyázókat Balatonfüreden.

Bóka István közölte: a rendezvény célja, hogy bemutassák, milyen módon tudják az év egy részében vagy akár az egész évben szabaddá és nyitottá tenni a Balaton-partot úgy, hogy mindenki számára minél több helyen megközelíthető legyen a tópart. Ehhez több ingatlant kellett megszereznie az önkormányzatnak, részben vásárlással, részben ingyenes állami vagyonjuttatásként – hangsúlyozta. Hozzátette: az elmúlt években olyan területeket nyitottak meg a tóparton, amelyek korábban teljes mértékben zártak voltak.

Bóka István kiemelte: Balatonfüreden klasszikus vízparti magánhasználat talán egy telek kivételével nincs. Alapvetően csak közösségi használat van, beleértve a száz-kétszáz szobás szállodákat, amelyekben több ezren üdülnek, illetve azokat strandokat is, amelyek a nyári szezon nyitvatartási idejét követően sétányként működnek.  A kemping húszhektáros telke, amelynek mólója egész évben ingyenesen látogatható, a vitorlás szövetségi kikötő, ahol százszobás szálloda épül bejárható vízparttal, vagy az Aranyhíd strand területe mind az önkormányzat tulajdonában van, és a Brázay-strand területe is közösségi tulajdonban van, amit az önkormányzat használ hosszú távon.

Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője méltatta a város erőfeszítéseit a tópart megközelíthetőségének javítására. Mint mondta: a jó kapcsolatnak köszönhetően több, a balatonfürediek életszínvonalát javító fejlesztést tudtak elvégezni, amelyek által a város vonzereje is nőtt.

A mintegy egyórás program résztvevői kerékpárral járták be a balatonfüredi kemping területén levő vízisí pályától a Kisfaludy strand keleti végéig a partszakaszokat, érintve a Kékszalag Portot, az Anna sétányt, a vitorlás szövetségi telepet, a Zákonyi sétányt, a Vitorlás teret, a Tagore sétányt, az Esterházy strandot, az Aranyhíd sétányt, a Brázay parkot.

A Vitorlás téren, a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. beruházásában idén megújított móló előtt Holczer András (Fidesz-KDNP) alpolgármester bejelentette: idén is megépítik az ország legkülönlegesebb jégpályáját.

A tavalyi nyomvonalon, a Balaton közvetlen közelségében három jégpályatesttel, és az azokat összekötő egy kilométeres jégfolyosóval, összesen 3600 négyzetméter jégfelülettel várják a városba látogatókat a téli szezonban.

A családoknak újabb attrakciókkal készülnek, és a biztonság érdekében idén az ezer korcsolya bérlési lehetőségén túl sisakokat is biztosítanak. Lesz melegedősátor, az illemhelyeket pedig a belépőjegyet váltók térítésmentesen használhatják. A jégpályát novemberben kezdik el építeni, és a tervek szerint december 12. valamint január 31. között lesz nyitva.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.