Veszprémi és környékbeli fodrászok, gáz- és csőhálózat-szerelők, tetőfedő és járműfényező szakemberek, összesen huszonnégyen sikeres mestervizsgát tettek az elmúlt időszakban, aminek oklevelét ünnepi keretek közt kedden vehetették át az iparkamarában.
Az eseményen Dr. Simon Attila, a vármegyei iparkamara elnöke beszédében úgy fogalmazott, a mostani alkalom az igényes szakmaiság ünnepe is egyben, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, milyen felelősséggel jár a mesteroklevél, kiváltképpen a jövő nemzedékének nevelésében.
Simon Attila azt mondta,
amilyen a ma oktatási rendszere, olyan lesz a holnap gazdasága.
Rajta kívül a kamara részéről Csizmadia László, a kamara alelnöke is gratulált a végzett mestereknek, aki kiemelte, milyen nagy dolog az, hogy felnőttként, miután hosszú évek óta végzik szakszerűen a munkájukat, mégis visszaültek az iskolapadba azért, hogy tudásukat és képességeiket még inkább elmélyítsék.
A mesterré avatott szakemberek képviseletében Marton Balázs, csőhálózat és gázszerelő mondott köszöntőt, aki amellett, hogy megköszönte az iparkamarának, hogy lehetőséget biztosítottak a mesteroklevél megszerzésére, kiemelte, az ő feladatuk különösen fontos lesz a jövőben, hiszen azáltal, hogy már oktathatják is a szakmájukat, orvosolni tudják a folyamatosan tapasztalható szakemberhiányt a térségben.
"Legyen súlya a szakmának, legyen egyértelmű, hogy egy szakma ugyanannyit, ha nem többet ér, mint egy diploma." - mondta.
Az ünnepségen, ahol a kultúrműsort Károlyi Lili és Károlyi László zenés műsora biztosította, nemcsak az új mestereket köszöntötték, hanem két olyan kiváló mesterembert is, akik több mint három évtizede a szakmájuk elismert képviselői, valamint a szakmai utánpótlás nevelésében is jelentős szerepet vállaltak. Életpályájuk elismeréseként aranykoszorús mester címet vehetett át Frics Márta fodrász mester és Fliegh Tamás villanyszerelő mester.


