„Más országokban, mint a törököknél vagy olaszoknál ennek a klasszikus borbélyságnak nagy hagyománya van. Amikor nem kell megmondani a borbélynak, hogy mit szeretnél, hanem ő pontosan tudja, hogy mi fog neked jól állni. Régen ez egy tiszteletreméltó szakma volt, a vendégek elismerték és elfogadták a borbély tudását, aki nem okozott csalódást.”
Dávidot ez a világ ragadta magával és döntött úgy, miután a vendéglátásban üzletvezetői szintig jutott, maga mögött hagyja a koktélbárt és az éjszakázásokat és inkább kitanulja a borbélymesterség tudományát. A kettő terület között viszont némely esetben van átfedés, amire később még rátérünk, de előtte ismerjük meg a Dave’s Barber Shop belvárosi üzletét, a Horgos utca egyik kapualjában!
Miután több évig dolgozott egy borbélyszalonban Veszprémben, két éve önálló vállalkozásba kezdett és a saját kezével és családtagjai segítségével alakította ki a férfi klubhelyiségre hajazó szalonját, a bőrfotelokat, képekkel, a borbélyok védjegyévé vált piros-fehér-kék trikolor színeit magán viselő logójával. Mintegy menedék a közösség férfi tagjainak, akiknek Dávid szerint ugyanúgy jár az énidő, de a társadalom zajában erre egyre kevesebb idejük jut.
„A fodrász olyan ember, aki előtt akarva vagy akaratlanul, de hirtelen megnyílnak az emberek. Nem egyszer történt meg, hogy alig félórás ismertség után már ismertem az egész családját, hogy hova járnak a gyerekek iskolába, hol voltak nyaralni a családdal. Sőt, néha azt is elmondják, hogy milyen problémák nyomják a vállukat, én pedig olyan ember vagyok, aki ezekre figyel, aki amellett, hogy elvégzi azt a szolgáltatást, amiért bejöttek, meghallgatja őket és megpróbál valami biztatót mondani.”
Dávid számtalanszor került már hasonló szituációban vendéglátós korszaka alatt is, amikor a sokadik whisky után megnyíltak előtte az emberek, a borbélyszalonjában viszont bármilyen kedélyjavító ital nélkül is működik ez a dolog. „Szerencsére könnyen kapcsolódom az emberekhez, alapvetően egy extrovertált ember vagyok.” – Vallja saját magáról.
Ezzel a tulajdonságával pedig kiemelkedik a gombamód szaporodó borbélyszalonok sorából, bizonyítva, hogy a klasszikus irányvonalnak, amit ő magáévá tett, igenis van létjogosultsága és kereslete.
„Sokan konkrét elképzeléssel jönnek hozzám, hogy például láttak egy frizurát Tiktokon, vagy valamelyik filmben és készítsem el nekik pontosan azt. De mivel a fodrász is hozott anyagból dolgozik, néha szembesíteni kell a vendéget, hogy az arc- vagy fejformája, vagy a hajnövekedési iránya kizárja, hogy ugyanazt létrehozzuk úgy, hogy az jól is álljon neki. Ilyenkor viszont azzal folytatom, hogy „Mit szólnál hozzá, ha…” és már sorolom is az alternatívákat. Lehet, hogy elsőre idegen érzés lesz, de amikor jönnek majd az első visszajelzések, hogy mennyivel másabb, mennyivel jobb lett a kinézete, akkor ő is átbillen és magabiztos lesz.”
Márpedig kreatív ötletből nincs hiány, ezért Dávidnál sincs két ugyanolyan nap, két ugyanolyan vendég. Főleg azért sem, mert hiába jönnek-mennek a különböző frizura és szakálltrendek, időről időre reneszánszát éli valamelyik.
A II. világháború idején a sima arc volt az uralkodó trend a férfiak körében. Az amerikai katonák még fronton is mindig megborotválkoztak, ennek pedig híre ment a hátországban is, akik pedig otthon maradtak, azok szerettek volna ezekre a hős katonákra hasonlítani, ami aztán divathullámmá fejlődött. A hatvanas évek hippikorszakában aztán ismét megnőtt a haj és a szakáll, majd következett a borostás kilencvenes évek, majd betört a divatvilágba a körszakáll, ami a kétezres évek illusztrációja is lehetne a történelem évkönyvében.
„A 2025-ben uralkodó trendet szerintem a káosz szóval lehetne leginkább leírni. Olyan hajtrendek vannak manapság, mintha három mindenható, de jó humorral megáldott ember a világ távoli pontján egy kerekasztal mellett azon gondolkodna, hogyan lehet még nagyobb bohócot csinálni az emberekből. Én ebben a káoszban próbálok némi utat mutatni. Nem feltétlenül lebeszélni a vendégeimet az elképzelésükről, de a realitások útján vezetni őket.”
Dávid üzletpolitikájában is régivágású. Mármint ott is próbál a becsületre és a korrektségre építeni. „Nálam az első hajvágás mindig ingyenes. Ha elégedett volt a vendég, akkor vissza fog jönni, ha nem, akkor legalább ez is kiderült és így nincs ellenérzés egyikőnkben sem.” Utóbbi viszont csak nagyon ritkán fordul elő, Dávid sokkal inkább növekvő vendégkörrel büszkélkedhet. Közben pedig folyamatosan azon gondolkodik, hogyan tudna még több embernek jót adni. „A Dave’s Barber Shopban folyamatosan van valamilyen kedvezmény. Időszakosan is, de például a rendőröknek, mentősöknek, tűzoltóknak örökre jár húsz százalék kedvezmény, a Kozmutza Flóra Intézmény tagjainak pedig ingyen vágom a haját. Ezen kívül több jótékonysági kezdeményezésbe is bekapcsolódtam már, például az egyetemen szervezett karitatív licithez ajánlottam fel a szolgáltatásomat, de helyi sportolókat is szponzoráltam már verseny előtt.”
Mert, ahogy Dávid tartja, egy borbélyszalon is képes mosolyt csalni az arcokra, amire nagy szükség van, amikor egyre kevesebb ember tapasztalja ezt meg. Ha pedig érzi, hogy képes volt valakinek a napját feldobni, az visszahat rá is.
Dávid és a Dave’s Barber Shop megtalálható a Facebookon, Instagramon és Tiktokon is, bejelentkezni pedig a 06 30 594 1177-es számon lehet nála, vagy egyszerűen személyesen felkeresni a Horgos utcai üzletében, hiszen, ha éppen üres a szék, a vendég már helyet is foglalhat benne.





