Az Egyenlítőtől délre, Afrika keleti partjánál terül el Tanzánia. Egy olyan ország, ami történelmi távlatokban mérve nem is olyan régen, a hatvanas évek derekán jött létre, vagyis lett önálló, független állam két másik ország egyesülésével. Ahol a német és brit gyarmatosítás még mindig érezteti a hatását, miközben mégis esszenciájában kapja meg a fehér ember mindazt, amit a „fekete kontinensről” gondolt korábban.
Kövér Lászlót, ökológust, az MCC Középiskolás Programjának vezető oktatóját ebbe az országba vezette kutatása, ami szintén nem hétköznapi témával foglalkozik – a varjak városi jelenlétét és viselkedését vizsgálja már hosszú ideje, Tanzániába pedig azért ment el, hogy segítsen az ottaniaknak megfékezni a madárfaj egyre kártékonyabb tevékenységét. Holott az indiai varjút a századelőn még a brit telepesek azért telepítették be a térségbe, hogy segítsen az egyre növekvő kommunális hulladékot eltüntetni. Konkrétan megenni, ugyanis a varjak előszeretettel dézsmálták az elhullott állatokat, kidobott ételeket. Csakhogy ez annyira jól sikerült, hogy a varjak azóta elszaporodtak, életvitelükkel pedig már a baromfitartást, sőt a vadrezervátumokat is veszélyeztetik.
Kövér László az ő állományuk felmérése miatt érkezett az országba, az MCC-ben tartott előadásában mégsem kizárólag ezen természettudományi témát boncolgatta, sokkal inkább Afrika kulturális sokszínűségét, az ottani hétköznapokat, mindennapos megoldásokat. Ahogy előadása elején fogalmazott: mindez más egy európai embernek, de annyira mégsem, mint elsőre hinnénk.
Kövér László
Hiszen milyen előfeltételezések vannak Afrikával szemben? Rossz higiénia, járhatatlan utak, veszélyes vidékek, kibírhatatlan időjárás… elsőre ezek a sztereotípiák szoktak megjelenni, a valóság viszont sokkal árnyaltabb ennél, ahogy a kutató előadásából is kiderült.
Afrika teljes népessége körülbelül másfél milliárd embert tesz ki, ebből 68 millióan élnek Tanzániában. Az ország egyébként 1964-ben vált önállóvá, miután a kontinensen azt megelőzően Tanganyika függetlenedett a brit gyarmatosítóktól, ezután pedig a közeli szigeten, Zanzibáron némileg erőszakosabb módon megdöntötték az uralkodó rezsimet, a két terület pedig Tanzánia név alatt egyesült.
Kevesen tudják, de ennek a zanzibári zavargásnak köszönhetjük a huszadik század egyik legjelentősebb zenészét, Freddie Mercury-t, aki gyerekként családjával együtt menekült el Angliába a szigetről, ahogy pedig mondani szokás, a többi már történelem.
Ide, az egykori német, majd brit gyarmatra, de már az önálló Tanzániába érkezett meg Kövér László, aki a repülőtérről kijőve nem törzsi kultúrával, hanem egy modern ország képét visszatükröző infrastruktúrával találkozott, kiépített vasúthálózattal, buszokkal, éttermekkel, kávézókkal, hotelekkel.
Dodoma, Tanzánia fővárosa
Ott tartózkodása alatt ő is egy ilyen helyen volt elszállásolva, ami sokban nem különbözött egy olcsóbb európai szállodától azt leszámítva, hogy víz sokszor nem folyt a csapokból. Segítője tanácsára még első nap vásárolt egy nagyobb, szemetesládára hasonlító tárolót, amibe a vizet gyűjtötte, amikor éppen folyt a csapból. Hosszú zuhanyzásokra így nem is számíthatott, sokkal inkább gyors és hatékony mosakodások jellemezték a higiéniai rutint Tanzániában, amihez szerinte lassan, de hozzá lehet szokni.
„Pole, pole” – mondják az afrikaiak, azaz „lassan, nyugodtan”, ami az egész ország mentalitását tükrözte. Ott nem csináltak problémát abból, ha egy étteremben csak másfél óra után érkezett meg a leves az asztalhoz, vagy, ha kilenc órát kellett utazni egy buszon A-ból B-be, közben csak egy megállót beiktatva.
Gasztronómiájukat tekintve viszont nem okozott megbotránkozást az ország. Habár húst ritkán esznek a helyiek, ha mégis, akkor az az ismerős csirke, sertés és marhából áll, ellenben rengeteg zöldséget és még annál is több gyümölcsöt fogyasztanak. Tanzánia a juice-ok mekkája, ahogy Kövér László tapasztalta.
De, ha már a vallási hasonlat képbe került, az előadó külön kitért Afrika és kifejezetten Tanzánia kulturális életére is. A muszlimok mellett a keresztények is nagy arányban jelen vannak a kontinensen, mellettük pedig több száz törzsi vallás létezik a helyi közösségekben.
Az egyik legkülönlegesebb közülük a Kenya és Tanzánia egyes részein élő maszájok, akik leginkább visszatükrözik azokat a kulturális elemeket, amiket a Földközi-tengeren túlról képzelünk a kontinensről. Náluk még létezik a többnejűség – volt olyan törzsfőnök, akinek száznál is több gyermeke született különböző nőktől – életmódjukat pedig a vadászat jellemzi továbbra is.
Viszont ők is békés társadalmat alkotnak, ahogy egész Tanzániára jellemző a nyugodtság. Éjszaka itt nem veszélyes kimenni az utcára, mondta Kövér László, aki az ott tartózkodása alatt körbe utazta az országot. Ennek keretében eljutott a Kilimandzsáró csúcsára is, hiszen Afrika legmagasabb hegye a maga 5800 méteres csúcsával is itt emelkedik ki a földből.
Tanzániában egyébként 2001 óta kötelező csak az oktatás és az iskolába járás. Ebben le voltak maradva a környező országokhoz képest, viszont akkor olyan szinten kezdték el fejleszteni ezt a szektort, hogy ma a legtöbb munkanélküli az országban tanárvégzettséggel rendelkezik, a pálya telített lett.
Kövér László magyar szemüvegen keresztül prezentált élménybeszámolója nem is lett volna teljes, ha nem osztotta volna meg azt az élményét, amival a legtöbb magyar ember találkozott, ha távolabbi országokat keresett fel és bizonyíték arra, hogy nemzetünk tagjai mindenhol jelen vannak. Egyik alkalommal egy kávézóban észrevett egy másik fehér embert. Nem volt gyakori látványt azon a térségen, ezért rögtön odalépett hozzá, hogy beszélgetésbe elegyedjen vele. Angolul köszöntötte, a férfi pedig így válaszolt: „Jó napot, Ferenc vagyok” – magyarul. Kiderült, az egykori Jugoszláviából vándorolt ki Afrikába, ahol jelenleg aranyfinomítással foglalkozik.
Konklúzióként le lehet vonni, valamiért az európaiak szívesebben tűzik ki úticéljuknak az ázsiai térséget, pedig Afrika a maga ötvennégy független országával – leszámítva azokat a helyeket, ahol háborúk dúlnak – ugyanolyan izgalmas és felfedezésre váró térség lehetne.
