Árnyalja a képet, ha végig követjük az ezüstéremig megtett utat. Az olimpiát megelőző 1998. évi Európa-bajnokságon a harmadik, egy évvel később a világbajnokságon pedig az ötödik helyen végzett a válogatott. Ezek után 2000-ben nem lehetett kötelezően elvárni az olimpia megnyerését, de mint olyan sokszor korábban, ezúttal is evés közben jött meg az étvágy...
A sydney-i csoportküzdelmek során a magyar lányok bemelegítésként 42-22-re letarolták Angolát, majd alaposan megszenvedtek a franciák elleni meccsen, de ezt is megnyerték (23-22). Dél-Korea ellen sanszuk sem volt (33-41), pedig félidőben még három góllal vezettek (19-16). Az utolsó csoportmérkőzésen vesztett állásból visszakapaszkodva ikszeltek a románokkal (21-21). Következett az osztrákok elleni negyeddöntő, ami a rendes játékidő leteltével eldöntetlen volt (25-25), majd a hosszabbításban sikerült kicsikarni a győzelmet (28-27). Ez bravúr volt a javából, ugyanis a rendes játékidő letelte előtt két perccel három góllal vezettek az osztrákok. Innen – szinte a sírból – sikerült visszahozni, és végül megnyerni a meccset. Ha itt elbuknak a lányok, akkor elúszik az éremesély.
Sydney, 2000. október 1. Az ezüstérmes magyar női kéziilabda-válogatott tagjai fellépnek a pódiumra, miután a sydneyi olimpiai játékok női kézilabda-tornájának döntőjében 31-27 arányú vereséget szenvedtek a címvédő Dániától. MTI Fotó: Földi Imre
Ilyen előzmények után szinte hihetetlen volt, hogy az elődöntőben az aktuális Európa- és világbajnok norvégokat szabályosan leiskolázta a magyar válogatott, amely 16-10-es félidei vezetés után 28-23-ra győzött. Tehát folytatódott az a hullámzás, ami addig is jellemezte lányaink teljesítményét, akik hol a tudásukkal, hol pedig a szívükkel jutottak túl a holtpontokon, ami a döntőig segítette őket.
Döntőt játszani semmi máshoz nem hasonlítható élmény, különösen a négyévente megrendezésre kerülő olimpián, ami sokaknak egyetlen a sportpályafutásában. Ezer sebből vérzett a magyar csapat, amikor a játékosok életük legnagyobb meccsére készültek. Számos orvos és gyúró igyekezett harcra kész állapotba hozni a kisebb nagyobb sérülésekkel küszködő, de mindenre elszánt kézilabdázókat. Sokáig jól is ment minden, a mérkőzés szünetében 16-14-re vezetett Mocsai Lajos együttese, sőt szűk negyedórával a vége előtt hat gólra növelte az előnyét. Hogy ezután pontosan mi történt, azt huszonöt év elteltével sem egyszerű megfejteni. Ami tény: a dánok remek hajrával 31-27-re megnyerték a döntőt, s ezzel ők lettek az olimpiai bajnokok, a magyaroknak be kellett érni az ezüstéremmel.
Meggyőződésem, hogy az olimpia előtt kivétel nélkül valamennyi magyar játékos, edző és szurkoló boldogan előre aláírta volna az ezüstérmet, de a döntő alakulása után jogosan lehetett hiányérzet mindenkiben.
Lajos rendkívül feladatorientált, mindent megtesz annak érdekében, hogy teljesítse, amit vállal. Ezért nehezen dolgozza fel a kudarcot. Az elvesztett olimpiai döntő után (…) novemberben bált rendeztek a TF-en, előtte pedig közönségtalálkozó volt, melyen azt kérdezték, hogyan kaphattak ki Sydney-ben. Férjemet annyira felkavarta a probléma újbóli felvetése, hogy ki kellett mennie a WC-be hányni, s egész este egy falat sem ment le a torkán. (…) Könnyebb lett volna feldolgozni a döntőbeli vereséget, ha társadalmunk jobban tisztában van a nemzetközi erőviszonyokkal és az értékekkel. Csak az arany számít, a második helyet kudarcként élik meg a magyarok.
Így emlékezett a történtekre a mesteredző felesége, Csorba Virginia a férje karriertörténetét feldolgozó Mocsai titkai című könyvben.
Az elért eredmények alapján Mocsai Lajos a legsikeresebb magyar kézilabdaedző. Világbajnoki ezüstérmet szerzett a 1986-ban a férfi és 2003-ban a női válogatottal, 2000-ben előbb ezüstérmet nyert a nőkkel az olimpián, majd aranyat az Európa-bajnokságon. Öt csapattal hódította el valamelyik európai kupát. 2007-2012 között az MKB Veszprém vezetőedzője volt, ezalatt öt bajnoki címet, négy Magyar Kupát, valamint Kupagyőztesek Európa Kupáját nyert a királynék városában.
